Posted on
by Robi

Annak ellenére, hogy még csak az első két résszel készültem el, időközben – a tegnapi nap folyamán – leléptem Bazaltkoponya, a rovar ölő törpe 100-ik fordulóját is. Bár nem vagyok maradéktalanul elégedett a saját teljesítményemmel, mégis úgy érzem, egészen jól sikerült ahhoz képest, hogy 15-16 év homályos emlékeiből táplálkoztam. Azonban ne szaladjunk ennyire előre. Most még csak a harmadik epizód cselekménye következik.

Az előző részek tartalmából…

Ha ez egy filmsorozat lenne, akkor minden bizonnyal így kezdődne minden naplórészlet. Már az előző bejegyzés írásánál elgondolkodtam ezen a kezdésen. Azonban ez azt jelentené, hogy újra kellene írnom az előző részek kivonatát, így aztán inkább ajánlom az alábbi linkeket, ha ez a cikk tetszik:

Tizenegy (99. nap)

Közel száz nap telt el azóta, hogy megérkeztem erre a földre. Innen visszaemlékezve azonban úgy érzem, mintha egy törpeöltővel ezelőtt, egy másik életben lett volna az a nap. Az eddig eltelt közel száz napnak lehetne az az alcíme, hogy “Harcom a bogarakkal“. Nagyon sok bogárszerű szörnnyel találkoztam ezen a vidéken. Most örülök csak igazán, hogy nem irtózom a rovaroktól. Ha félnék tőlük, mint ahogy például Hordóhasú Gáin (aki egyébként a nagybátyám volt), akkor már rég nyugati irányban távolodnék ettől a vidéktől.

Az elmúlt hetekben sokat foglalkoztam azzal, hogy új találmányokon töprengjek. Egyik-másik kifejezetten korszakalkotónak számít közülük. A mai napon arra ébredtem, hogy 3 igen különleges lényről álmodtam: egy burástyáról, és 2 szójerről. Jellemző, hogy ebből a 3 lényből, kettő is bogár. S ha már itt tartunk a harmadik is igencsak ocsmány. Egyik szójer álmomban fa tárgyakat tudott szétbontani, a másik ugyanezt tette a fém tárgyakkal. A harmadik, az undorító burástya… azaz a vörhenyesképű burástya…

…vagy legyen inkább ragyás burástya, félelmetes savlehelettel rendelkezett. Brrrrrr. Belegondolni is rossz, mi van, ha ezek a lények valóban élnek ezen a vidéken. Elhatároztam – mivel az álom után is emlékeztem rájuk – hogy bármi legyen is, inkább elbújok, semmint tengernyi munkám és ötletem gyümölcseit ezek a lények tegyék tönkre. Le is rajzoltam őket, ahogy az álmomban láttam.

Fabontó szójer
Fémbontó szójer
Ragyás burástya

Jó… tudom, hogy a fabontó nem sikerült éppen a legszebben, azonban sajnos nem nagyon emlékszem róla ennél többre.

A reggeli gondolkodó edzésem után ma is azokon a csúf bigyókon és gyanús izéken töprengtem, amiket magamnál cipelek, hogy hátha jók lesznek valamire. A távcső, egy hasznos dolog, amit 1-2 héttel ezelőtt fedeztem fel és csináltam meg, talán lehetne egy sokkal izgalmasabb tárgyat kitalálni belőle. Arra gondoltam, hogy a távcsövet valamiféle fa állványra lehetne állítani, s a vidék pontjait összekötve meg lehetne állapítani, hogy egy-egy pont milyen magasan, vagy mélyen fekszik. Azonban úgy tűnik, az elméletem helytelen, így nem sikerült ma sem kitalálni egy korszakalkotó tárgyat. Ellenben arra rájöttem, hogy a kavadu lebenyéből kiváló iszákot lehetne készíteni, amiben gyenge mérget lehetne gyűjteni. Csak még azt nem tudom, minek gyűjtenék mérgeket. Azonban, ha már így kitaláltam, el is készítettem, hátha jó lesz valamire.

A táborhely összepakolása után, megindultam irányba. Azért irányba, mert az orrom vezetett, nem volt különösebb tervem az útirányt illetően. Most, hogy a gazda ügyeit elrendeztem, céltalanul elkezdtem haladni többnyire keleti, dél-keleti irányba.

Az első lény, amivel találkoztam, egy woor-antilop volt. Eredetileg arra gondoltam, hogy megeszem a húsát, azonban ahogy elkezdtem nyúzni a késsel kiderült, hogy nagyon büdös, így erről letettem. A bőre azonban rugalmasnak látszott. Talán egy páncélt lehetne belőle készíteni… Így hát megnyúztam, s a bőrt összegöngyölve eltettem. Majd valamelyik reggel töprengek rajta, hogy mire tudnám használni, vagy miképpen tudnék belőle páncélt készíteni.

Woor-antilop

Ahogy tovább mentem, bozótos területre érkeztem. Kedves naplóm! Nem fogod elhinni, hogy milyen szörnnyel találkoztam itt. Azt hiszed viccesnek tűnik, azonban ma egy óriási imádkozó sáskával hozott össze a sors. Ne már, egy újabb rovar! Teljesen el vagyok keseredve, ez a vidék borzasztó. A végén még entomofóbiám lesz, jelentsen az bármit is. Rajta kívül még 2 bolhás kutyához, egy uzbányhoz, meg a szokásos rambó bogárhoz, démontetűhöz és királygyíkhoz volt szerencsém utam során. Tekintélyes névsor, de sajnos nem jelenti azt, hogy mindegyik felett győzelmet is arattam. Sőt! Az első kutya olyannyira megharapta a lábam, hogy egész nap sántikáltam. Ezt még legyőztem, aztán a második szörny – az uzbány – úgy megcsípte a hasamat a csőrével, hogy onnantól kezdve a többiek elől inkább elbújtam. Minek is kockáztatnék.

Óriás sáska
Bolhakutya
Uzbány

Amilyen agresszívek a szörnyek, ugyanolyan barátságosak a túlélők. Ezúttal egy Luna nevű elf lánnyal találkoztam. Az ő trófeája sem lehetett más, mint egy rovar. Ráadásul olyan, amilyenhez még nem volt szerencsém: egy kaszabolósáska. Azt mondta, hogy a sáska kaszabolópengéi jók lehetnek valamilyen vágófegyverhez. Mivel egy obszidiánkard volt nála, neki ez egy lehetőség a fegyverei fejlesztésére. Ezt megértem, hisz nekem is elsődleges fontosságú a rengeteg óriási rovar miatt a jobb páncél és fegyver. Közösen szidtuk egy darabig a rovarokat, aztán elmondta, hogy léteznek városok, s ő úgy hallotta van is egy innen délkeleti irányba.

Szinte egész nap csak vonszoltam magam a szörnyek által okozott sérülések miatt, így hamar feladtam a mai utazást. Némi agytorna és egy kisebb mennyiségű élelem beszerzése után, inkább a naplóírást választottam, most pedig megyek aludni.

Tizenkettő (108. nap)

Próbáltam ugyan a lehető legtöbbet pihenni, de tudtam, hogy ezúttal jóval több kell majd az egyszerű alvásnál. Úgy döntöttem, mielőtt elindulok, ismét gyakorlom felcseri tudásom. Köpölyözés, érvágás, energizáció. Egyszóval minden, ami az újhullámos gyógyításba belefér. Az alvás és a gyógyítás együttese megtette hatását, s frissen és üdén álhattam neki az új kalandoknak. Igaz az idő ekkor már delelőre járt, de még szerettem volna átnézni a holmimat, hátha tudok valamilyen hasznos tárgyat készíteni. Arra jutottam, hogy az elhullott bolhakutya csontjából egy kiváló csontkést, az antilop bőréből pedig bőrpáncélt lehetne fabrikálni.

Miután kitaláltam, hogy egy bőrpáncélt miként lehetne elkészíteni – ahelyett, hogy legyártottam volna – a bőrt szépen visszacsomagoltam a táskámba, s elindultam utamra. Eleinte bozótos vidéken vezetett az utam, ahol egy csodaBOGÁR jött velem szembe. Elegem van a BOGA-RAK-BÓL! – ezt neki is elmondtam, amíg a bunkósbotommal ütlegeltem a testét. A harcot – és a bogár összetört testét – hátrahagyva, néhány órával később egy dombvidékre értem.

Bo-skorpió

Nem fogja senki elhinni nekem, de végre nem egy óriási rovarral kellett megküzdenem, hanem egy bo-skorpióval. Vagyis, várjunk csak! Hát a skorpió is rovar. Istenem! Tényleg úgy érzem, hogy a Rovarok Földjét járom. Minden esetre kifizetődőnek látszott a múltkor kavadu iszák elkészítésével töltött idő. Szereztem gyenge mérget. Hogy mit csinálok vele, azt továbbra sem tudom. Egyik ötletem az volt, hogy például megmérgezhetném az ellenségeimet.

Azonban rá kellett jönnöm, hogy ahogy barátom se, úgy ellenségem se sok maradt. A világégés mindenkit elpusztított, jóakarót-rosszakarót egyaránt. Bár – most, hogy így gondolkodom rajta – nem hinném, hogy túl sokan gondoltak rám ellenségként a nagy tűz előtt. Egy kicsit elszomorodtam, ahogy a barátaim és a családom eszembe jutott.

A mai napra akadt még egy olyan esemény, ami igencsak felbosszantott. Történt ugyanis, hogy találkoztam egy tintacsigával. Ennek a szörnynek a nyála szénfekete, s minden bizonnyal tudja, hogy mennyire idegesítő, ha az ellenfeleire köpi. Mit köpi, igazából hányja. Azt a mennyiségű fekete nyálkát nehezen lehet “köpésnek” nevezni. Ennek hatására az amúgy sem túl világos bőröm a tinta hatására szénfeketére változott. Hogy teremthet a természet ilyen csúf szörnyeket? Nem is értem. Annyira el voltam foglalva a tintával, hogy a lény hipp-hopp ott termett mellettem, s szédületes sebességgel harapdálni kezdett. Mint mondtam, szégyen a futás…

Tintacsiga

A harc után próbáltam letisztogatni magam, megszabadulni a bosszantó tintától a bőrömön, de úgy tűnik a színváltozás tartósabb lesz egy-két órácskánál. Talán egy pataknál meg kellene mosakodnom. Hmmm… Ha járok patak közelében, ezt majd megteszem… Ha őszinte akarok lenni, azért maradtak még eredeti színű testrészeim…

…a ruháim rejtekében. Először arra gondoltam számba veszem őket, de talán jobb, ha sem felsorolást, sem rajzokat nem csinálok róluk. A mai napra még egy lebegő gomba maradt az ellenfeleim közül, azonban ennek a legyőzése már annyira rutinszerű volt, hogy szinte említésre sem érdemes.

Tizenhárom (117.nap)

A mai napon is a szokásos orvosi módszerek egyikével kezdtem a napot, ravu bogarakat fogtam és megettem őket. Lehet, hogy a sok démontetű, csodabogár és hasonlók úgy hatottak rám, hogy már a bogarakban látom a gyógyítás forrását? Lehet, hogy kezdek kicsit becsavarodni? Annyi biztos, hogy jobban lettem. Tehát ez a rovar valóban gyógyító hatással volt rám.

Mielőtt elindultam volna, elővettem a zsákomból a sünmedve tüskéket, s azon gondolkoztam, hogy mit lehetne csinálni belőlük. Ezek az acélos keménységű tüskék egyaránt jók fegyverbe és páncélba is. A nálam lévő bunkóba 10-et illesztve egy kiváló kis szöges bunkót, egy bőrpáncélba beleszúrva pedig szöges bőrpáncélt lehetne csinálni. Sajnos még csak 5 db van nálam, okos dolog lenne, ha gyűjtenék még hozzá. Hiába no, az agyam edzése kiemelt feladat lett. Úgy tűnik, néha teljesen olyan, mint egy tűzhányó. Szinte biztos vagyok benne, hogy a szöges bőrpajzshoz is tüske kell majd.

Zoloboo

Ahogy Luna mondta: kell lennie délkeleti irányba egy városnak, így elindultam arrafelé, hogy mihamarabb ráleljek. Ahogy haladtam előre, az egyik fáról egy fekete bőrű őslakó ugrott a nyakamba “Zolobooooo” harci kiáltással. Őszintén szólva kissé megijesztett. Lehet, hogy nem is akart megtámadni, de én első ijedelmemben visszakézből felé ütöttem bunkósbotommal, s a fejét találtam el. Erre összeesett szegény. Az első humanoid, aki nem volt barátságos. Mit tehettem volna? Védekeztem.

A test mellett szétszórva találtam vagy fél tucatnyi mérgezett tüskét. Személy szerint a parittyára esküszöm, igazából fúvócsövem sincs, így egyelőre csak elraktam ezeket a tárgyakat a zsákomba. Ha akad kereskedő abban a városban, esetleg megpróbálom majd eladni őket. A szerencsétlen baleset ellenére jókedvűen indultam tovább az erdőben.

Örülök neki, hogy végre más élőlényekkel is találkozom itt, mint a különféle bogarak, amelyekből kezd elegem lenni. A mai napon egy vérszomjas mókus próbált még megölni, miután a nyakamba ugrott az egyik fáról. Bármennyire vérmesnek tűnt ez a lény, a bunkósbot ennek a harcnak is elég gyorsan pontot tett a végére. Az őt követő lebegő gomba már csak testedzésnek volt jó. Nem is értem, hogy korábban miért tűntek félelmetes ellenfélnek.

Gyilkos mókus

Ma megismerkedtem a bogarak földjének egy újabb képviselőjével az apró quwarggal. Ezek a hangyák önmagukban nem jelentenek ellenfelet, de egy boly összeállva egész falvak mezőgazdasági termését képes felfalni, ezáltal éhínséget okozni. Gyermekkoromban hallottam róluk történetet, s hát a mesék nem túloztak, valóban óriásira nőtt ez a termeszhez hasonló rovar.

Rajta kívül találkoztam még egy furcsa szerzettel. A lába hosszú volt és vastag, teste fekete, fején egy szarv díszelgett. Leginkább egy giliszta és egy orrszarvú furcsa gyermekeként tudnám leírni. Annyira fura volt a trappoló járása, s olyan bizarr a kinézete, hogy inkább elbújtam előle. Hallottam már emlegetni ezt az ocsmány szörnyet trappoló dinymák néven. A nap egy későbbi szakaszában az utamba került egy bíborgörény is. Nem vagyok egy agresszív törpe, ezért nem is igazán értem, hogy az ilyen kis testű ragadozók miért nem maradnak a saját súlycsoportjuknál. Mivel a harc maradt az egyetlen lehetőség, így a bunkósbottal őt is átküldtem Leah birodalmába.

Quwarg
Trappoló dinymák
Útonálló

A mai napra még jutott még egy nagyon jó hír. 117 nappal a világégés után megérkeztem egy emberek (elfek, gnómok, árnymanók és minden egyéb faj) által lakott településre. Ezt a kis városkát Gatin-nak hívják, ezt több helyen is táblák hirdették. Bár egy nyüzsgő kisvárosba érkeztem, azt meg kellett állapítanom, hogy a közbiztonság területén akadna még tennivalójuk. Egy sunyi képű helybéli lakos – aki már a városba érkezésem óta követett – szerette volna elkérni a nálam lévő felszerelést. Eleinte nem gyanakodtam, azt hittem kereskedő, azonban amikor az árra tereltem a szót, fegyvert rántott s azt kiabálta: “hogy ő ingyen gondolta elvinni a holmimat”. Én ezt nem vettem túl jó néven. Érveimet segítettem a bunkósbotommal, így a csetepaté az én győzelmemmel zárult.

Miután a városka főterén két bolt is hirdette magát, végül mindegyikbe bementem. Jártam Tralbraktriplopp vegyesboltjában, valamint Balrognyűvő Throfil és fia páncél és fegyverboltjában is. Miközben a gazdag kínálatot vizslattam, a kereskedők ajánlatokkal bombáztak a felszerelésem egyes darabjaira. Győztem lehűteni őket: “Csak nézelődőm!”, illetve “Még meggondolom!”. Miután távoztam benéztem a Polgármesteri hivatalba is, hátha akad valami munka. A hivatal előtt állt egy fegyveres őr, aki elkérte a fegyvereimet. Kiderült, hogy a polgármester lánya beteg, s az orvos szerint a dözmöngszív gyógyító erejű. Ahhoz, hogy ehhez a tárgyhoz hozzájussak színes dözmöngökre kellene vadászni. Mindjárt 3 db szív is kellett a felcsernek ebből a tárgyból. Megígértem, hogy amennyiben lehetőségem nyílik rá, segítek nekik. Ezt követően elhagytam a hivatalt. Úgy döntöttem, hogy másik három kalandozóhoz hasonlóan – akikkel itt találkoztam – én is a városban táborozok le éjszakára.

Tizennégy (126. nap)

Jól esett a pihenő a városi környezetben, így reggel – miután az elmém edzését elvégeztem – újult erővel vettem elő a távcsövet és a gyenge mérget, hátha ki tudok találni valami újdonságot. Érzem, hogy a távcsővel haladok, de az istennek se tudom kitalálni, hogy mit lehetne belőle készíteni. A gyenge méreg – továbbra is úgy gondolom – maximum gyilkosságra lenne jó. Azonban én nem az a törpe vagyok, aki másokat megmérgez.

A városban való nézelődés közben ráakadtam egy Fejvadászházra. Miután bementem, meséltek a szervezetükről. Eleinte bizalmatlan voltam, aztán megmutatták az alanori királyi udvar parancsát. A passzus szerint veszélyes bűnözőkre kell vadászniuk, így aztán a bizalmatlanságom is csökkent. Adtak is egy körözési plakátot, amin egy Nehéz Norbi nevű troll rajza volt látható, alatta pedig ez állt: “50 arany élve vagy holtan“. Hát mit mondjak? Egy hegynyi méretű trollt levadászni enyhén szólva sem egyszerű feladat. Először azt gondoltam, hogy nem nagyon érdekel a dolog. Aztán eszembe jutott, hogy kik tegyenek a biztonságért, ha nem azok, akik tudnak fegyvert forgatni. Így aztán végül elraktam a körözést. Az elmondásukból ítélve amúgy is abban az erdőben rejtőzik, ahol a dözmöngökre kellene vadásznom!

A városban egy újabb útonálló kötött belém. Ismét meg kell állapítanom, hogy a közbiztonság nem az igazi. Ha bejön ez a “fejvadászat”, akkor ezekre az utcai banditákra is figyelmet kellene fordítanom. Ahogy elindultam az erdő felé megállapítottam, hogy város közelében teljesen más az élővilág. Legalábbis számomra úgy tűnik, hogy sokkal több új szörnyet ismertem meg. Az első ezek sorában egy kaffogó hebrencs volt. Ez a szörny olyan, mintha egy oroszlánt egy sakállal kereszteztünk volna. Amellett, hogy agresszív, borzasztóan erős az állkapcsa. A harcot végül mindketten túléltük.

Ezt követően találkoztam egy gátvakonddal. Az ő legyőzése azonban nem bizonyult különösebben nagy kihívásnak. Kora délután elértem a polgármester házában emlegetett “dözmöngös” erdőt. Ennek északi szélén találkoztam egy majomszerű élőlénnyel egy igazi gorombillával. A harc végül az én győzelmemmel ért véget. Miután felnyitottam a majom hátán a bundát a csontszablyámmal, hozzájutottam a majom különösen érdekes nagyságú és formájú lapockacsontjához. Arra gondoltam, hogy ebből kiváló ásót lehetne fabrikálni. Az ötletet tett követte és elkészítettem az első újkori ásómat. Végre egy eszköz, amivel fémhez juthatok. Egy törpe ásó nélkül olyan, mint az üveg pálinka pálinka nélkül. Félkarú óriás, vagy kisebb.

Kaffogó hebrencs
Gorombilla
Proteinfecske

A mai napon az erdőben kalandozva elpusztítottam még egy mérges pókot is (ami ugye szintén rovar), azonban itt elfogyott a szerencsém. A következő lény, ami rám fente a csőrét, egy proteinfecske volt. A madár éles csőre irtózatos sebeket ejtett rajtam. Így aztán úgy döntöttem, hogy a nap hátra lévő részében távolról figyelem meg az élővilágot. Láttam egy óriási nagyra nőtt mutáns pókot, valamint egy pókvadászt is (ez védett állat kell, hogy legyen, elvégre ez egy olyan élőlény, ami pusztítja a pókokat). Nem vagyok benne biztos, de mintha láttam volna a fák között Nehéz Norbit is.

Mutáns pók
Pókvadász
Nehéz Norbi

A szörnyeken kívül összefutottam itt az erdőben még egy barátságos kobudera férfival is, akit Brandon Lee-nek hívtak. Ahogy azt már megszoktam, ő is szívesen beszélgetett velem. Mesélt nekem arról milyen volt az élete régebben, valamint miképpen élte túl a világégést. Nem kérdeztem rá, de lehet, hogy ő is Norbi nyomában járt. Remélem el tudja kapni, s akkor nem nekem kell vele megküzdenem. Miután elbúcsúztunk egymástól, úgy döntöttem ma már nem megyek tovább. Azt hiszem inkább lefekszem aludni, tekintve, hogy meglehetősen fáradt, s sebesült is vagyok.

Tizenöt (135. nap)

A múltkori csaták olyannyira megtépázták a testemet, hogy a mai napot is sok-sok gyógyítással kezdtem. A rossz és beteg vér távozására kiváló módszer az érvágás. Emellett felhasználtam egy, az erdőben talált ritka gyógyító különlegességet, egy blaszterpók-hálót. Ezt a sebre téve 1-2 fertályórán belül gyógyító erővel bír.

Miután tábort bontottam, elmentem, hogy megnézzem, vajon Brandon sikerrel járt-e? Ahol korábban láttam azt a fránya bűnöző trollt, odáig visszamerészkedtem az erdőben. Már-már azt hittem, hogy a kis kobudera sikerrel járt, s nekem már nem lesz dolgom, amikor az egyik fa mögül előugrott Norbi egy hatalmas husánggal a kezében és rám támadt. A csatában mindketten csúnyán megsérültünk, azonban győzedelmeskedni egyikünknek sem sikerült. Őszintén szólva a harc után úgy éreztem magam, mint akin táncot járt egy ongóliant. Norbi ütései több helyen megrepesztették a bordáimat, s nem kizárt, hogy az orrom is eltört. Nem vagyok biztos benne, hogy ő is ennyire rosszul érezte magát. Elgondolkodtam rajta, hogy most már értem ezeket a fejvadászokat. Nincs más dolguk, mint hogy a városban ülnek, s a gyanútlan kalandozókat rábeszélik veszélyes bűnözők “begyűjtésére”. Ha nem jönnek vissza, az nekik semmibe sem kerül. Ha visszajönnek, a királyi kincstár fizet, s nekik kisujjukat sem kellett mozdítaniuk.

Színes dözmöng

A sikertelen csaták sorának azonban még nem volt vége. 2 pókvadásszal is találkoztam, de már nem mozogtam olyan fitten és egészségesen, mint a trollal való összecsapás előtt. Így aztán mind a kettő harcot idejekorán fel kellett adnom. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az erdőben emellett 2 színes dözmönggel is találkoztam. Ezáltal a szükséges dözmöng szívek listája 1-re csökkent. Azt hiszem, hogy most már jobb lenne pihenni. Azon filozofálok, hogy a jövőben azért jobb lenne elkerülni az efféle csonttörő csatákat…

Ha kipróbálnád…

Mint minden napló végén, most is adok linkeket, ha esetleg szívesen kipróbálnátok a játékot. A legjobb, hogy nem kell azonnal dönteni, hiszen az első 10 forduló ingyenesen leléphető. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egyszerre 3 db ingyenes próbakarakter áll rendelkezésre, akár 30 forduló is lejátszható, mielőtt eldöntenétek, hogy beszálltok-e először, vagy újra a TF körforgásába.

4 Replies to “[TF] Bazaltkoponya, a rovar ölő törpe naplója (3. rész)”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük