[TF] Bányászni mindig jó (Bazaltkoponya naplója, 6. rész)

by Robi

Kicsit belassult az írás a videók miatt, mivel idő közben ezzel a projekttel párhuzamosan a Bíborhold csatornán is szeretnék tartalmat létrehozni. Időközben elkészült Kornya Zsolt interjújának az első része, valamint egy HKK-s versenyvideó is. (Ez utóbbit már láthatjátok, az előbbi még mindig jóváhagyásra vár.) Így most újra visszatértem Bazaltkoponya, a törpe kalandjaihoz. Ahogy közeledtem a 100 fordulóból az első harmad végéhez, emlékszem azt gondoltam: még rengeteg idő van bányászni, hogy ez a törpe erős karakter legyen. A második harmad végén kezdtem belátni, hogy ez a választott taktika – nevezetesen, hogy sokat bányászok és akkor majd minden tárgyat össze tudok rakni – sajnos nem a legjobb útvonal. Ez azonban még nem a harmincadik forduló környékén volt. Ekkor még örültem, hogy viszonylag jó ütemben jutok rézhez és ónhoz, így talán elég jó időben lesz bronz felszerelésem. Nem gondoltam, hogy az általam választottnál jóval gyorsabb utak is léteznek.

Mielőtt elkezdem Bazaltkoponya naplójának hatodik részét, még egy fontos gondolat:

Felmerült az egyik TF játékos részéről egy ötlet, hogy készülhetnének más típusú TF-es cikkek is. Anno volt egy olyan TF-es rovat az AK-ban, amelyben Treem, a bölcs beszélgetett játékosokkal a játékról, a karaktereikről. Ennek célja az volt, hogy a közösségnek lehetősége nyíljon rá, hogy megismerje azokat a játékosokat, akik egy-egy híres vagy hírhedt karakter mögött állnak. Az ötlet – bár tetszik – nem tudom mennyire fér bele az energiáimba. Azonban – amennyiben van rá igény – megpróbálhatok rá időt szánni. (Amúgy is közel áll hozzám a riport, az interjú, mint műfaj.) Kérlek titeket, hogy írjátok meg itt a kommentek közt, ha szívesen olvasnátok ilyen tartalmat. Esetleg emellett felteszek egy szavazást a Bíborhold.hu Facebook csoportjába, amihez a szövegre kattintva tudtok csatlakozni. Mit gondoltok, lenne ilyenre igény?

Bazaltkoponya naplójának korábbi részei

Amennyiben olvastad ezt a részt, de nem olvastad a korábbiakat, akkor ezt az alábbi linkeken tudod pótolni, ha szeretnéd:

1. rész – Bazaltkoponya naplója I.
2. rész – Bazaltkoponya naplója II.
3. rész – Bazaltkoponya, a rovar ölő törpe naplója III.
4. rész – Bazaltkoponya, a bogárölő kalandjai (napló)
5. rész – Bazaltkoponya és a bogarak királysága (napló)

Mielőtt még belevágnánk a következő epizódba…

A Túlélők Földje egy 1992-ben indult RPG jellegű stratégiai játék.

RPG jellegű játék, mert a világ szettingje egyértelműen fantasy stílusú. A karakterek tudnak harcolni, varázsolni, gyógyítani, felfedezhetnek és kifoszthatnak kazamatákat, miközben fejlődnek és szintet lépnek. Amennyiben valaki így játszik, megtalálja a játékban ezt a fajta szórakozást. Azonban ebben az esetben valószínű, hogy a karakterünk nem lesz olyan erős, mint azok, akik versengenek az első helyért.
Stratégiai játék, mivel a karakterekkel lehet optimalizálni, lehet versenyezni fél évente az Alanori Olimpián, ahol kiderül, abban a félévben melyik karakter a legerősebb. Ebben a játékstílusban maga az RPG elem nem más, mint körítés. Ezek a karakterek nem az isteneknek teljesítenek küldetéseket, nem küldetéstudatból mentik meg Zarknodot a triklem draklodert. Nekik minden küldetés egy TVP/TP (ár/érték) arányú dolog, ahol a nem megfelelő mennyiségű fejlődéssel kecsegtető contentek kimaradnak a karakter életéből. Itt csak az a cél, hogy a lehető legtöbb erőforrás felhasználásával a lehető legerősebb karaktert fejlesszék ki a játékban. Itt nincsen körítés, csak színtiszta számolás és statisztika.

Egyik módszer megmutatja a játék lényét, a másik pedig a valós célját. Én magam inkább az RPG jelleg miatt érdeklődöm az ilyen típusú játékok után. Nekem nem az erősségem, hogy az utolsó TVP-ig kiszámoljak mindent. Én csak megírom mit szeretnék, aztán az vagy összejön, vagy nem. Mivel a kormány újabb szigorításokat jelentett be, így ez a játék egy kiváló opció lesz a következő időszakban is a szórakozásra. Ha úgy érzitek, hogy a napló alapján kipróbálnátok a játékot, abban az esetben kattintsatok a képre:

Huszonhatodik naplóbejegyzés (234. nap)

Egy újabb szép nap a paradicsomban. Mint említettem kedves naplóm, mostanában az foglalkoztat leginkább, hogy miképpen tudnék a jelenleginél jobb védelmet biztosító páncélokat gyártani, valamint a bunkósbotnál jobb fegyvert készíteni. Büszke vagyok arra, hogy viszonylag sok kezdőpáncélt meg tudtam szerezni. Ezzel együtt úgy érzem, hogy túl sok időmet fordítom gyógyításra. A szörnyek által okozott minden egyes vágás, csípés és harapás morcossá tesz, így egyre sürgetőbbé válik a jobb felszerelés.

3 óndarab. A mai napon ennyit sikerült a táborhelyem közelében bányászni ebből a fémből, amely a bronz páncéldarabok és fegyverek egyik alapanyaga. Miután útra keltem, csak abban reménykedhettem, hogy a szerencsém egész nap kitart majd.

A hegyvidék egyik előnye – amellett, hogy a törpék jól érzik magukat ezen a vidéken – az, hogy végre nem csak csúf bogarakkal kell összemérni a harci tudásom. A mai első ellenfél egy kőevő volt, amelyet már-már rutin szerűen vertem szét apró kavicsdarabokká. A kőevő megehette az összes ásványi anyagot, mert bárhogy kerestem ezen a vidéken nem találtam fémet. „Lehet, hogy kezdek kifogyni a szerencséből?„

Ahogy így morfondíroztam, egyszer csak meghallottam, hogy csörtet felém egy félelmetes lény. Hamarosan kiderült, hogy a garokk nagyobb rokonába, egy kifejlett északi aurach-ba botlottam. A kifejlett alatt nem azt értem, hogy kicsikét nagyobb a rokonánál, inkább úgy mondanám, hogy kétszer akkora és veszedelmes, már-már egy démoni kinézetű vaddisznó. Kell-e mondanom, hogy a párharcban nem sikerült győzedelmeskednem? Lerajzoltam a bestiát, a kép láttán még most is megborzongok. Karmok, agyar, fogak. Mindennel rendelkezett ez a szörnyeteg. S hogy megmutassa nem csak (NEM CSAK???) növénnyel táplálkozik, 2-szer is kitépett egy kisebb darabot a lábamból, amit meg is evett. Brrrr…..

A feltaláló törpe

Az aurach-hal való harc után meg kellett állnom, hogy a sérüléseimet bekötözzem. Az átmeneti táborozás közben megpróbáltam bányászni az ásómmal. Miután kiástam egy rézdarabot, úgy döntöttem, megpróbálom kitalálni, mit lehet készíteni a nálam lévő vasból és pirkitből. Előpakoltam hát a zsákomból ezeket a tárgyakat, s elkezdtem agyalni rajta, hogy milyen új dolgot tudnék kitalálni. Nyilvánvalónak tűnt, ha laposra kalapálok egy vaskohónál néhány vasércet, abból készíthetek egy rövidebb kardot. Azonban a vágófegyverekhez nem igazán értek, így ennek nem lenne túl sok haszna számomra. Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a kőkalapácsot – ami hűségesen kísért a mai napig és oly sok csatát látott már – helyettesíthetném egy fémből készült változattal. A harci kalapács ötlete a rövid karddal szemben már sokkal inkább kedvemre valónak tűnt. El is határoztam, hogy egy ilyet ha törik, ha szakad, el fogok készíteni.

Miután áldoztam a tudomány oltárán úgy döntöttem, itt az ideje annak, hogy elinduljak további kalandokat keresni, illetve újabb ércdarabokat bányászni.

Óriás patkány és Félelemjáró

Egy evaporőr volt a következő szörny, amivel találkoztam. Sajnos az ő gumiszerű bőréről könnyedén lepattannak a csapások, így azt a csatát kénytelen voltam feladni. Ezzel szemben az evaporőrt követő óriási rágcsálót, egy óriás patkányt már könnyű szerrel küldtem vissza istene birodalmába. Ez a bűzös óriási dögevő minden bizonnyal Leah birodalmából került az élők közé betegséget, járványt terjeszteni, így aztán örömmel tessékeltem vissza ezt a fertelmet istene birodalmába.

A mai napra még egy bakkura és egy félelmet terjesztő rémálom lény, egy valódi félelemjáró jutott. A bakkura bőre jól jön majd az új csizmámhoz (amelynek az alapanyaga szépen lassan gyűlik a hátizsákomban). A másik lény azonban nagyon félelmetes volt, mint egy megelevenedett rémálom. Első gondolatom az volt, hogy olyan messzire szaladok, amilyen messzire csak tudok, de aztán megacéloztam az akaratomat és őt is elindítottam Leah birodalmába. Nem szeretem az ilyen félelmetes ellenfeleket. Grrr….

A napnak úgy lett vége, ahogy kezdődött. Sikerült találnom 2 vasércet. Ennek különösen örülök, hiszen az eddigi számításaim szerint ebből nagyon-nagyon sokra lesz szükségem, ha a bronznál is jobb felszerelést akarok készíteni. Lassan lecsukódik a szemem, elteszem magam holnapra.

Huszonhetedik naplóbejegyzés (243. nap)

Mint említettem, a bakkurákról lenyúzott bőrök szépen gyűltek a hátizsákomban. Olyannyira szépen, hogy a mai napot egy új csizma elkészítésével tudtam kezdeni. Ez a lábbeli… ez a lábbeli csodálatos, puha és ellenálló. Ami a legfontosabb, alig 243 nap kellett hozzá, hogy eljussak oda, hogy végre nem sértik fel a lábamat a kövek. Most, hogy írom ezt a naplót, rájöttem, hogy a tűzvihar felborította a világ időjárását. Az elmúlt háromnegyed évben nem volt különösebben hideg, vagy fagyos az idő. Néha esik a eső, de szerencsére nagyon hideggel eddig nem találkoztam. Talán ezért nem zavart eddig, hogy nincs csizmám.

A mai nap fénypontja volt ennek a csizmának az elkészítése. Bakkura csizma ide, bakkura csizma oda, nem mondhatnám, hogy a mai napon az istenek a kegyeikbe fogadtak volna. Bár sikerült bányászni 2 óndarabot, aminek kifejezetten örültem. Nagyjából ez volt az a pont, amit sikerként lehet elkönyvelni a mai napban. Kicsivel később elindult ennek a napnak a rosszabbik fele. Egymás után jöttek a gyilkos tetvek, ezeket a lényeket – mint azt már említettem korábban – fiatalkoromban szorrátor bogárként ismertem meg. Természetesen ezek a lények kifejezetten fürgék, csáprágóikkal fájdalmas sebeket ejtenek, és nagyon jól bírják az ütőfegyverektől kapott sebzést. A 3 ellenfélből kettővel nem bírtam, így amikor a harmadikat valahogy sikerült elpusztítanom, elsőre el sem hittem, hogy ez lehetséges. Ennek annyira megörültem, hogy a szép mintás kitinpáncélját le is metszettem trófea gyanánt. Akárhogy nézzük, egy kaffogó hebrencs legyőzése smafu, ehhez a bogárhoz képest.

A másik csodálatos teremtmény, amellyel összehozott a rossz sorsom, az egy púpos burástya volt. Nem elég, hogy képtelen voltam legyőzni ezt az ocsmány bestiát, harc közben úgy éreztem, hogy a farkából valamit mintha belém pumpált volna. Szerencsére nem találom nyomát és nem éreztem, hogy mérgező volt, így aztán valószínű nem volt több, mint egy furcsa érzés a harc közben. A fenti szörnykülönítményen kívül végre találkoztam újra egy tigroszlánnal. Legyőzése után kiszedtem az ép fogait, amiből talán egy csodálatos vadász nyakláncot lehetne készíteni, el is raktam őket későbbre. Most, így estefelé úgy érzem, mintha mocorogna a hasamban valami… Mi lehet az?

Huszonnyolcadik naplóbejegyzés (252. nap)

Fura álmom volt. Azt hiszem, elronthattam a gyomrom és ezért álmodtam furcsákat. Két különböző álmot is láttam. Az egyikben vámpírvadász voltam és társaimmal egy bestiát üldöztünk, aki végül csapdába csalt minket azzal, hogy elmenekült egy kapun keresztül, s mikor követtük, kiderült, hogy az árnyékkapun élők nem léphetnek át, s kiszakadtam a testemből és éreztem, hogy egy talizmánba kerülök. A másikban egy ládáról álmodtam, amely a fekhelyem alatt volt, amelyet kiásva kincsekre bukkantam. Mikor el akartam rakni a láda tartalmát, felébredtem. Még mindig mocorog valami a hasamban, nem tudom mi az, de lehet, hogy emiatt látok furcsa álmokat. Remélem, nem vontam valami hatalmasság haragját a fejemre és átkozott meg engem. Visszanéztem a naplót és megpróbáltam felidézni minden eseményt, de nem emlékszem efféle dologra.

Ha van olyan nap, amely pályázhatna Bazaltkoponya legunalmasabb napja a Túlélők Földjén címre, akkor a mai nap biztosan versenyben lenne érte. Délelőtt kitaláltam, hogy mit tudnék csinálni a tigroszlán fogakból. Eddig nem is gondoltam rá, hogy szükségem lenne egy mászókaromra. Most azonban rájöttem, hogy ez fontos lenne számomra. Összerakni a tárgyat nem volt időm, mert terveim szerint a mai napon szerettem volna gyártani egy gyönyörű bronzpáncélt. Fel kellett hozzá használnom az orkoktól szerzett bőrpáncélt, így most nem egy büdös bőrpáncélom, hanem egy büdös bronzpáncélom van. Öröm az ürömben, hogy senki nem hiszi azt, hogy az orkok képesek arra, hogy a fémeket megmunkálják.

Mire útra keltem, addigra a napom java része elment, így alig 6 mérföldet tudtam lesétálni. Így is találkoztam egy Acéldarázzsal (visszafelé haladnék, hogy egyre több a bogár megint?) valamint egy ocsmány vak, három karú lénnyel, amelyik hol előtűnt a semmiből, hol pedig eltűnt. Nyilván ez mindig pont akkor történt, amikor megütöttem volna a bunkósbottal. Úgy gondolom, hogy biztos van valamilyen tárgy, ami semlegesíti ezt a manifesztálódó manifesztátort. A darázs követte őseit, azonban ez az új teremtmény sebezhetetlennek bizonyult, így aztán azt még ki kell találnom, hogy miképp tudnék legközelebb kárt tenni benne.

A mai nap krónikájához hozzátartozik még, hogy sikerült bányászni egy vasércet is, valamint az, hogy a hasamban a kutyorgás csak nem akar elmúlni. Remélem, nem kaptam el valami ocsmány betegséget valamelyik szörnytől.

Huszonkilencedik naplóbejegyzés (261. nap)

Ismét álmodtam. Egy szürke köpenyes Netraol nevű mágusról, aki a Mágusok Nagytanácsa megbízásából varázsolni tanított engem és így hatalmas varázslóvá válhattam. Az álom annyira valós volt, hogy még ébredés után is csak a tüskepajzs varázslatra tudtam gondolni. Bár fogalmam sincs mi az.

Az elmúlt pár napban gondolkodtam azon, hogy ezt a manifesztátor nevű szörnyet azért jó lenne elkerülni a jövőben, mivel fogalmam sincs, mivel lehetne megakadályozni azt, hogy folyton eltűnjön harc közben.

A reggeli ébredés és szokásos gyógyító szertartások után elkészítettem egy mászókarmot, hiszen nem tudhatom mikor lesz szükségem arra, hogy felmásszak valahova. Ezek után előpakoltam a gyűjtögetett tárgyhalmomat, hogy ismét hódoljak a feltalálás művészetének. Az jutott eszembe, hogy a vasról biztos ki tudnék találni valamilyen páncélt. Azonban ma csak azt találtam ki, hogy miképpen lehetne ebből a fémből vashegyű nyilat és vas dobónyilat készíteni. No jó, azért a két tárgy nincs is olyan messze egymástól, egyik következik a másikból. Ez a feltalálósdi elég megterhelő volt, a fejem is kis híján belefájdult, így aztán inkább összepakoltam és útnak indultam.

Csak egy megismételt, unalmas nap

A mai nap sem bizonyult túl izgalmasnak. A bányászat során találtam még 2 óndarabot. Ahogy mászkáltam, a dombok közt találkoztam egy gyilkos tetűvel (amit ezúttal is sikerült legyőzni), egy gitongával, valamint egy goldugarral. Leírnám, hogy mennyire hősies csatákat vívtam, de a legnagyobb kihívást ma is a bogár jelentette. A másik két szörnyet könnyedén, már-már rutinból küldtem az örök vadászmezőkre. Imádok tárgyakat elkészíteni, mint minden valamire való törpe. Azonban úgy látom, hogy nagyon-nagyon sok időt tud igénybe venni ez a tevékenység.

Harmincadik naplóbejegyzés (270. nap)

Mostanában nem szoktam kedvenc tevékenységemnek, a gyógyításnak hódolni. Ma azonban úgy ítéltem meg, hogy kezdhetném úgy a kalandjaimat, hogy meggyógyítom a sebeim nagyobb részét. Végül is van egy gyönyörű bronzpáncélom, így ha egészséges vagyok, akkor talán el tudom kerülni a sérülések nagyobb részét a jövőben. Eat-cserje, pikáns apró bogár, csodát tesz, mondja a Gyógyítók Legnagyobb Kislexikonja. Miután elláttam a sebeim, a nálam lévő egy darab kavadu lebenyből legyártottam még egy iszákot, hiszen soha nem lehet tudni, hogy melyik bogárból tudok mérget lefejni. Igaz, a méreg maximum eladásra jó, mivel nem vagyok orgyilkos.

Elindultam vissza az olvasztókemencéhez, mert elegendő alapanyag gyűlt össze ahhoz, hogy egy bronzsisakot is készítsek a csodásan csillogó páncélom mellé. Az odavezető úton az első ellenfél egy majdnem 3 méter magas, egy szemű, kicsavarodott testű lény volt, egy félelmetes emberevő. Bőre tele volt kelésekkel, s amellett, hogy bűzlött, roppant veszedelmesnek tűnt. Hallottam már erről a lényről, s akkor azt gondoltam, hogy csak embereket eszik. Most azonban rá kellett döbbennem, hogy a főfogás mellett ínyencségként a törpehúst sem veti meg. Természetesen nem sikerült győzedelmeskednem felette. Úgy tűnik, hogy ez elsőre sosem sikerül.

A második szörny előtt

Az emberevő elleni küzdelem olyannyira elvette a kedvem, hogy a következőt már előre feladtam. Bár az elmúlt időszakban több gyilkos tetűt sikerült a túlvilágra küldeni, ez az újabb a példány ezúttal megmenekült ettől a sorstól. Hamarosan elértem a kemencét. Elkezdtem felfűteni, hogy a kemence hőjénél ki tudjam kovácsolni a bronzsisakot, amit – miután kihűlt – a fejemre is húztam. Szerettem volna rá szarvakat tenni, de sajnos egy sem volt nálam, így erről végül letettem.

A mai harmadik csatában egy púpos burástya támadt rám. Ez a csata is döntetlennel végződött. Ezúttal jobban figyeltem a farkára, így talán nem tudott a sebbe valamilyen mérget vagy betegséget pumpálni. A támadás akkor történt, amikor megálltam megszemlélni egy érdekes építményt, egy valódi mínosz-kúpot. Ezt az épületet állítólag mágusok hozták létre azért, hogy a királyság katonáit megfelelően tudják kiképezni. A csata végén a burástya belátta, hogy ezúttal éhes marad, én pedig örültem, hogy nem lettem a szörny ebédje.

További szörnyek

Miután hátra hagytam a mínosz-kúp környékét, még 2 lénnyel hozott össze a sorsom: egy kavaduval (győzelem) és egy proteinfecskével (döntetlen). Táborozás előtt még egy esemény történt, találkoztam egy igen furcsa ember nővel. Nem is említeném a naplóban ezt az esetet, ha ennek a nőnek nem lett volna hosszú szakálla. A neve is különleges volt: Szájercsatorna. Nem számítottam rá, hogy egy ilyen bizarr kinézetű emberbe botlok a vadonban. Meglepődtem és elámultam az ápolt szakállán. Nem nagyon emlékszem, hogy pontosan miről beszéltünk, mert végig a kinézetén (no meg a furcsa nevén) ámuldoztam.

A nap vége felé számvetést készítettem: egy megölt szörny, egy kiásott réz. Hát nem mondanám eseménydúsnak a mai napot sem. Miután megépítettem a hevenyészett táborhelyet és lepihentem, a gyomromban lévő mozgás felerősödött és végül egy szörny rágta ki magát belőlem. Úgy látszik, hogy az az átkozott burástya valamit a testembe rakott. Legközelebb jó lesz figyelni erre. Szerencsére a seb nem bizonyult túlságosan veszélyesnek, mivel a kis szörnyszülött alig volt nagyobb, mint egy egérke, így némi fájdalommal megúsztam ezt az esetet. Egy magamfajta harcedzett túlélőnek és képzett gyógyítónak ez már meg sem kottyan.