[HKK] Előre az úton (ha már verseny nincs)

by Robi

Az alábbi írás 2018 végén született, s akkor még az volt a szándékom, hogy a HKK blog-on jelentetem meg. Sajnos éppen ekkoriban döntött úgy Csető Zsolt, hogy a jövőben nem kívánnak teret adni külsős cikkeknek. Akkoriban nem örültem ennek túlságosan, azonban lassan egy éve lesz annak, hogy a Bíborhold-at írom, s innen már megértem az álláspontját. A mai napon éppen Bazaltkoponya újabb naplóbejegyzésével foglalkoztam, amikor eszembe jutott, hogy más írásokat is ki kellene raknom, egyéb témában az oldalra. Írni kellene HKK-s cikket, csak éppen nincs egy verseny sem, így ez mostanában háttérbe szorul. Vagy mégis? Eszembe jutott ez a régi írás, ami arról szól, hogy miképpen jutottam el odáig, hogy megnyerjem az első versenyemet, s ezzel először szerezzek nyereményként ultra ritka lapot. Lehet, hogy utálni fogom magam, mert jelentősen szerkesztői munka lesz, de mindent a közösségért.

Mielőtt belevágnék a történetbe…

Sok embert megismertem, amióta 2018 februárjában belevágtam, hogy része legyek az újkori HKK-s történelemnek. Mindenki másért kezdett el versenyezni, s másképpen is halad ezen az úton. Tudtam, hogy számomra fontos, hogy sikereket, eredményeket tudjak elérni ebben a játékban. Így aztán, amikor azon a februári pénteken először ültem le versenyezni bennem volt, hogy szeretnék kijutni a 2018-as Nemzeti Bajnokságra, valamint versenyt, versenyeket szerettem volna nyerni. Tudtam, hogy türelmesnek kell lennem, nem bántam, ha eleinte kikapok az ellenfeleimtől, tudtam, hogy minden meccsből, minden vereségből tudok tanulni. Hétről-hétre, versenyről versenyre igyekeztem tanulni, s lassan elkezdtek kikopni azok a lapok a paklikból, amelyek nem illettek oda. De nézzük is ezt az utat. Jöjjön tehát egy régi írás több, mint két évvel korábbról.

Bevezető

A tervem az volt, hogy nekilátok a 2018. november 25-i szombathelyi verseny beszámolójának, de az első betűk leütésénél a gondolataim más irányba terelődtek. Az agyam újra és újra körbejárta a hétvége történéseit. Hiszen egyetlen hétvége alatt megnyertem az első (Mardakor ajándékozó), illetve a második (Jövendölés) ultra ritka lapomat is. Úgy érzem sokat dolgoztam érte, hogy az első sikeres mérföldkőig eljussak, így hát nagyon örültem a sikernek. Az első versenytől számolva, 3/4 év alatt 66 versenyen vettem részt, ami azt jelentette, hogy szinte minden hétvégén versenyeztem valahol.

A kezdetek

Hogy is találkoztam a Hatalom Kártyái Kártyajátékkal? A történet a 90-es évekre nyúlik vissza, amikor középiskolás koromban elindult a Túlélők Földje, melyben én is elkezdtem játszani egy karakterrel. A TF világa elvarázsolt, hosszú évekig voltam a közösség tagja (néhány mostani HKK játékost is azokból az időkből ismerek). 1995-ben, a HKK megjelenésekor természetes volt, hogy megvásároltam az első paklimat, s gyűjteni kezdtem a lapokat. Az akkori világ játéka nagyon más volt. Idézgettük a lila brekkeket, meg a kardfogú fülemüléket, miközben elit palotaőrök védték azokat a falakat, amelyek megakadályozták, hogy az ellenfél megsebezzen. Ezekben az időkben a barátaim többségét a szerepjáték vonzotta inkább, s a környékbeli 2-3 TF játékos is inkább gyűjtőnek bizonyult, így 1-2 helyi versennyel s elég kevés játékkal a hátam mögött arra a következtetésre jutottam, hogy eladom a gyűjteményemet. (Szerkesztői megjegyzés – Benne olyan lapokkal, mint a transzformáció, szürkeállomány aktivizálása vagy épp T. Vlagyimir.)

Ezt követően hosszú évek teltek el anélkül, hogy a játékkal találkoztam volna. Időközben felnőttem, családom lett, abbahagytam a Túlélők Földjét, s mára a szerepjátékok is kikoptak az életemből. Egy barátomnak köszönhetően a társasjátékok vették át a helyüket, amit idehaza is előszeretettel játszunk. Bár a kooperatív játékokat részesítjük előnyben, azonban a fiam ennél versengőbb szellemű. Minden alkalommal, amikor közösen legyőztük az egyik játékot láttam rajta, hogy nem teljesen elégedett. Többször kérdezte, hogy mi lenne, ha beszereznénk valami olyan játékot is, amiben egymást kell legyőznünk. Kerestem a megfelelő társasjátékot, azonban eközben eszembe jutott a HKK. Rákerestem a neten, hátha találok még ebből a játékból elfekvőben valakinél pár lapot, hogy azt beszerezve legyen egy ketten játszható kompetitív játékunk is. Meglepődtem, hogy a játék nemcsak létezik és él, hanem töretlenül fejlődött tovább.

Ezt követően számos HKK blogos és Beholderes bejegyzést elolvastam. Néhány nappal később útba ejtettem a Dungeont. Abbas Krisztiánt ismertem a régi időkből, azokból az évekből, amikor még a játék az első kiadásnál járt. Hosszú beszélgetést követően vettem pár alfa paklit, miközben ő invitált a pénteki ligára. Erre nem azonnal, hanem csak 1 hét elteltével került sor. Akkor azonban a Liga hangulata annyira elvarázsolt, hogy újabb paklikkal bővítsem a „gyűjteményemet”. Ekkor vettem meg az első olyan preconcept paklikat, amit Pásztor Szabolcs rakott össze kezdők részére.

Az első versenyek

2018 február 23-án játszottam először a HKK ligán egy Antimágikus rakshallionnal felálló direkt sebző paklival. A hely hangulata rögtön elvarázsolt. Az első villám kijátszásakor éreztem, hogy ez egy hosszabb kapcsolat lesz köztem és a kártya közt. A következő héten új paklival, s még elszántabban érkeztem meg a kezdő liga versenyére. Ezen a hétvégén már indultam a Dungeon szombati vegyes versenyén is annak ellenére, hogy tudtam, teljesen esélytelen leszek. Ez azonban nem zavart, mert tanulni akartam, érezni újra a HKK versenyek szellemét. Kiindulási pontom ekkor még nem sok volt. A legfontosabb talán az volt, hogy megfogadjam Egyed Dávid tanácsát (akivel már az első ligán összeismerkednem), hogy ne rakjak súlyos százezreket kezdőként a játékba. Nem is volt ez igazából szándékomban. Az első héten vettem pár kiegészítőt, majd 3 mappányi lapot (szerencsére nem túl drágán), ami később a gyűjteményem alapja lett.

Most, hogy voltak lapjaim, elkezdtem a prekoncepciós paklikat „fejleszteni”. Próbáltam mentort találni, aki tud a kezdeti időkben segíteni, de nyilván az igényem több lett volna, mint amit az első kiszemeltek vállalni tudtak. Így ez a dolog ebben az időben nagyjából kimerült ezen emberek „zaklatásában” a kérdéseimmel. (Szerkesztői megjegyzés – Ez úton is köszönet illeti Abbas Krisztiánt, akihez sokszor lementem a boltba beszélgetni; Pásztor Szabolcsot, aki az általa összerakott paklikkal való játékot magyarázta el, valamint Egyed Dávidot, aki az első paklik sarokpontjaihoz szállította a lapokat. Emellett néha telefonon segített koncepciók összeállításában, olykor éjszakába nyúlóan is.)

Dávid javaslatára kezdtem el „Lassan Járj” paklival játszani. Ő mondta,, hogy először tanuljak meg egy koncepcióval játszani és később ezt fejlesszem. Ez nem volt egyszerű több szempontból sem:

• Szeretek a saját fejem után menni
• Nem szerettem volna, ha kiismernek (ami ugye egy hibás gondolatsor)
• Élveztem a játékot, minél több mindent ki akartam próbálni, ezért minden héten mással játszottam.

Most visszagondolva meglehetősen hajmeresztő koncepciókkal tapasztaltam meg a játék bonyolultságát. A kudarcokon keresztül tanultam meg, hogy mennyire nehéz jól játszható paklit összeállítani. Minden versenyre levittem az aktuális (otthon lámpa ellen verhetetlennek minősített) koncepciót, hogy aztán ott megtapasztaljam a hibáit. Itt rendre kiderült, hogy ami elsőre jó ötletnek tűnt, mennyire sérülékeny és verhető.

Egy lépcsővel feljebb

Krisz folyton arra bíztatott, hogy a ligán lépjek egyel feljebb, mert ott többet tudok tanulni, a magasabb szinten álló játékosoktól. Így aztán a kezdő ligát kettő alkalom után magam mögött hagytam. (Igazából Krisztián már ekkor azt mondta, hogy bátran nevezzek a profi ligába, mert ott lehet a legtöbbet fejlődni. Ehhez azonban nem éreztem felkészültnek magam.)

Ekkoriban ismertem meg Földi Viktort különböző kártyaüzletek kapcsán. Ekkor igazából már nem kerestem olyan játékost, aki „mentorként” a szárnyai alá vesz, azonban Baghar rövid időn belül mégis egyfajta HKK mentorommá vált. Eleinte csaka különböző paklik fejlődéséről, stabilitásáról és összerakásuk szabályairól beszélgettünk, aztán egyszer csak hívott, hogy menjek át hozzá tesztelni az aktuális versenyre. Nem akartam elszalasztani a lehetőséget, mert tudtam tőle is sokat tanulhatok. Egy hosszabb játékalkalom következett, s ezt követően rendszeresen leültünk játszani. Minden alkalommal átnézte és elemezte velem a koncepciókat, amelyeket kitaláltam, segített javítani és tovább fejleszteni őket. Közben ő is bíztatott, hogy a ligán kezdjek a profik közt játszani.

Ekkor már én is kacérkodtam a gondolattal, hiszen Krisztián is folyton ezt mondta. Így aztán az egyik verseny felkészülésének részeként „ideiglenesen” beneveztem a profi ligára. Emlékszem Csető Zsolt meglepődött arcára, amikor azt kértem, hogy a profik közé írjon be. Kényszeresen magyarázkodni kezdtem, hogy ez csak egy, maximum két alkalom lesz így. Végül annyira jól éreztem magam az első alkalommal, hogy ezzel a lendülettel ott is ragadtam. Ez a tapasztalat megfizethetetlennek bizonyult.

Tapasztalat szerzése vereségből

Az elejétől kezdve minden lépés nehezen ment. Szerencsére fel voltam rá készülve, hogy semmi sem lesz egyszerű. Mindig is az állhatatosság volt az egyik olyan erényem, amivel eredményeket tudtam elérni. Nem érdekeltek a kudarcok, mindegyiket egy olyan tapasztalatnak fogtam fel, ami megmutatja hogyan ne csináljam. Számítottam rá, hogy nem fogok rögtön eredményeket elérni.

Az életemben azt tapasztaltam, hogy a sikerért meg kell harcolni, illetve hogy az élet minden területen sokat kell tapasztalni, ha eredményeket szeretnék. Nem értetek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy valaki egy dologban vagy tehetséges, vagy nem. Én azt tapasztaltam, hogy a tehetség nem több, mint egy szikra, amit, ha kibont valaki, akkor lehet az adott dologban a legjobb. Azonban, ha mindenki azt csinálná, amiben a legtehetségesebb, akkor mi lennénk a Hupikék Törpikék, akik megvalósítják a tökéletes szocialista társadalom-modellt. (Minden dologból mindenki egyenlően részesedik, s cserébe mindenki azzal foglalkozik, amiben a legjobb.)

Mindig is úgy gondoltam, hogy kitartással sok minden pótolható, illetve ha valamit nagyon akarunk, azt el tudjuk érni. Talán éppen ez a gondolatsor vezetett oda, hogy március elején kitűzzem azt a célt magam elé, hogy a 2018-as Nemzeti Bajnokságra ki szeretnék jutni. Ezt követően rengeteg energiát fektettem ebbe a „projektbe”. Amit lehetett elolvastam, beszéltem azokkal akik segíteni tudtak ebben, kártyákat vettem és/vagy cseréltem, miközben igyekeztem a legtöbbet fejlődni. (Külön köszönöm Viktornak, aki ebben az időszakban sok versenyre tesztelt ellenem, s javította a koncepcióim.) Versenyről versenyre éreztem, hogy ez a célkitűzés nem annyira egyszerű, mint amilyennek az elsőre tűnt. Szűk három hónap állt rendelkezésemre, hogy ezt a célt elérjem. Bár nyilván vannak/voltak kvalifikációs versenyek, legjobb lehetőségnek mégis a kiadói versenyek tűntek. Ugyanis ott nem kellett profijátékosokkal játszani az első helyekért.

Csatamezős goblinok és egyszínű Lassan járj

Ahol lehetett ezt követően ezzel a szabálylappal indultam, s bár eredményt továbbra sem tudtam felmutatni, azt éreztem, hogy a versenyek száma kezdett egyfajta rutint adni. Kezdtem átlátni a pakli mechanikáját, s mivel egyre jobban tetszett a „Lassan járj”-jal a játék, hogy nem volt kérdés: az áprilisi egyszínű kiadói versenyen ezzel indulok. Színnek Sherant választottam. Ezen a versenyen is több amatőr hibát követtem el, így aztán a dobogóról lecsúsztam, csak a negyedik helyet tudtam megszerezni. A levont tanulság annyi volt, hogy mindig el kell olvasni az ellenfél összes kártyáját, ha nem ismerem, valamint ha le tudom ütni az ellenfelem, akkor ne az asztal megoldásával foglalkozzak. Ugyan alig egy lépéssel csak, de mégis lemaradtam a célomról.

Tábor adó és Harangmester

Egy hónap játék után úgy éreztem, hogy ki kellene próbálnom egy másik koncepciót. 2018 januárjában Juhász Ferenc egy Tábori adó és Harangmester együttesével győzött a Beholder kft kiadói versenyén. A verseny utolsó fordulójáról készült mérkőzés videójában nagyon megtetszett ez a koncepció, így aztán arra gondoltam, hogy kipróbálom ezt a felállást.

Az áprilisi verseny után ezt kezdtem el fejleszteni. A pakli versenyről-versenyre javult, s egyre ígéretesebbnek tűnt, a ligán néha tapasztaltabb játékosokat is meglepett. Már ekkor elhatároztam, hogy a májusi páros versenyre is ezzel megyek. Ehhez azonban párt kellett volna találnom, ami bármennyire is egyszerűnek tűnt, végül egészen nehéznek és kalandosnak bizonyult. Hirdettem ugyan, de 4-5 nappal a verseny előtti napig senki sem jelentkezett. Ekkor kezdtünk beszélni Lénárd Viktorral erről a dologról. Egy ízben le is ültünk tesztelni, azonban a tábori adó + harangmester és az épület pakli inkább akadályozták, mint segítették egymást. Egyikünk sem érezte jónak ezt az irányt, így megbeszéltük, hogy nem indulunk közösem. Így aztán 2-3 nappal a verseny előtt újra pár nélkül maradtam. Tudtam, hogyha nem találok senkit, akkor bárhogy szeretnék nem tudok indulni.

Egyed Dávid hívott 2 nappal a verseny előtt, hogy talált nekem egy párt, amit néhány óra elteltével Földi Viktor is megtett. Kiderült, hogy egy szerencsétlen baleset miatt Malárcsik Gábor is egyedül maradt, s hogy az öröm teljes legyen: ő is tábori adóval szeretett volna indulni. Emellett mindkettőnk célja a versennyel egyértelműen a Nemzetire való kijutás lett volna. Egyáltalán nem tudtunk tesztelni, az azonban a telefonbeszélgetésekből kiderült, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Elemeztük egymás pakliját, amiből kiderült, hogy elég sok helyen eltér. Megbeszéltük, hogy az én általam preferált sok leszedéssel és reakció drágított lapokkal felálló pakli lesz az alap, s ha esetleg valamelyik meccsen baj lesz, side-ból átállunk az ő koncepciójára. (Ami végül a verseny egyik mérkőzésén meg is történt.)

A teszt hiánya volt a legnagyobb baj, de bíztunk abban, hogy meglepjük a mezőnyt a koncepcióval, s ez így is lett. Végül sikerült megszereznünk a második helyet, ami egyúttal a célunk elérését, azaz a bejutást is jelentette. A verseny – az eredményen felül – egy új barátságot is hozott Gábor személyében. Következő csütörtökön, amikor Krisztiánnak meséltem és elemeztem utólag a versenyt, a gratuláció mellett úgy fogalmazott, hogy tőlünk ez volt az elvárható minimum. Akkor úgy éreztem, hogy ez a mondat kisebbíti az elért eredményünket. Később rájöttem, hogy ezzel azt mondta, hogy tartott minket annyira jónak, hogy elérjük a bejutó helyet.

Felkészülés a Nemzetire

A bejutást követő időszakban nem nyújtottam maradandót. A versenyeken több adó is megjelent, s az emberek elkezdtek készülni ellen, így aztán 1-2 verseny elteltével félretettem a paklit. Mind a Legfőbb káoszmester, mind pedig a Zuon elég stabilnak látszott, így inkább ezekkel próbálkoztam. (Nagyjából ez volt az az időszak, amikor az epikus követő, mint narancs lap megjelent nálam.)

A Nemzeti Bajnokság főpróbája Debrecenben volt, egy héttel a nagy verseny előtt. Intő jel volt, hogy már ez a verseny is felemásra sikerült. A kétszínű paklival még egy hatodik helyet el tudtam elérni, azonban a másik két napon a mezőny vert felében kullogtam. Nem is csoda, hogy ezt követően változtatni kezdtem a koncepciókon, s ez igazából annyira elrontott mindent, hogy a Nemzeti Bajnokság ezt követően katasztrofálisan sikerült. Az első két nap végén 1 győzelmet és 1 döntetlent tudtam felmutatni, ami totális kudarcnak számított a szememben. Az egész versenysorozat úgy alakult, hogy még azok a meccsek is rendre elúsztak, amelyek zsebben lévőnek tűntek. Még elindultam a Vigaszdrafton, azonban az a verseny is rosszul indult, így a második forduló után hazamentem.

A csalódás után

A csúfos kudarcot követően (én legalábbis annak éltem meg a Nemzetin való szereplést) úrrá lett rajtam az az érzés, hogy sok volt a HKK-ból az első fél év. Nagyon sokkolt, hogy rosszul sikerült az a bizonyos három nap. Talán nem meglepő, hogy már a harmadik nap estéjén szétszedtem az összes paklimat. Úgy érzetem soha többé nem akarok velük játszani. Ezzel együtt úrrá lett rajtam egy másik érzés is: nem tudtam hogyan tovább. A célom elértem, de elégtem a nemzeti verseny lázában, s utána teljesen elemésztett a sikertelenség. Nem akartam versenyekre menni, ez alól csak egy kivétel volt: az Excelsiorban rendezett Sokszínűség Jutalma.

Mivel az 2017-ig a Nemzeti Verseny egyik napjára ilyen paklival kellett készülni, kíváncsi voltam milyen lehet ez a formátum. Mivel szétszedtem mindent, ami a kudarcra emlékeztetett, ki kellett találni valami újat. Rögtön felmerült bennem, hogy a Börtönökkel bírtam a Nemzetin a legkevésbé, így arra jutottam, hogy ki kellene próbálnom ezt a szabálylapot. Sohasem játszottam vele addig, igazából a 10. kiadás megjelenése után lett belőle saját példányom. Ez mind szép és jó gondolatnak bizonyult, azonban mind a szabálylap, mind a formátum ismeretlen volt számomra. Azt sem tudtam hogy álljak neki egy sokszínű paklinak.

Börtön és Bilincs, majd újra Börtön

Ekkor eszembe jutott a 2017-es nemzeti versenyről készült videó, ahol Csető Zsolt egy ilyen dekkel játszott. A felvételt oda-vissza többször megnéztem, s igyekeztem egy elemzést készíteni róla. Ezzel együtt el kell mondanom, sosem izgatott az, hogy mások pakliját összerakjam. Nekem mások listájának átnézése egyfajta inspiráció, mert sokszor új ötleteket ad. Jobb ötlet híján Zsolt paklijából indultam ki, de már a színek tekintetében is eltértem tőle. Egy frissebb, modernebb dekkel indultam végül a versenyen.

Aznap a verseny hetedik helyére sikerült odaérnem, ami egyben az eddigi legjobb Excelsioros eredményem is lett. Számomra a verseny mégsem erről emlékezetes. A szabálylappal élvezetes volt játszani, ezt az esszenciát kerestem a játékban. Más dinamikát, mégis érdekes játékot hozott ez az összeállítás. Nagyon élveztem minden percét a játéknak, a koncepció rögtön a szívembe lopta magát. A Nemzeti Verseny fiaskója után újból volt kedvem játszani. Elhatároztam, hogy a hátrahagyott Járj-as vagy Tábori adós paklik mintájára ezúttal a Börtön-t fogom megismerni. Összeraktam egy színre, két színre, hagyományos formátumra, s elkezdtem ezzel versenyezni. Az októberi Beholder versenyre egy az Excelsioros-tól jelentősen eltérő Sokszínűség jutalma verzióval mentem, ami ezúttal a harmadik helyre volt elég. Kicsit csalódott voltam, mert azt éreztem, hogy a pakliban benne volt a győzelem. Sajnos aznap a győztest a döntőben nem sikerült megvernem.

Következő héten a blogos versenyre próbaképpen egy a Börtön alapjain álló Bilincset raktam össze. A koncepció azonban nem bizonyult életképesnek. Több olyan paklival találkoztam, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni, így végül a mezőny vert felében végeztem. A Bilincs ezzel a vereséggel parkolópályára került nálam egy időre.

Novemberben a ligán az Isteni Szövetségben kétszer is sikerült elindulni. Először egy fekete-lila börtönnel, majd egy fekete-zöld korlátozással, de egyikkel sem értem el előkelő helyezést. A frissen bontott verseny egészen jól ment, bár itt is sikerült több alkalommal kikapnom. Középmezőnyben végeztem, ami reális eredménynek tűnt.

A mérföldkő

Az ezt következő héten a Beholder találkozó miniversenyein visszatértem a Börtön koncepciójához. Nagyon tetszett Anka Marci Nemzeti Versenyre épített ködös Börtön paklija, már akkor elraktároztam, hogyha lesz rá lehetőség, egy hasonló paklit össze fogok rakni. Átnéztem a paklit, s igyekszem azt a saját világomra formálni. Nem volt időm tesztelni, s úgy éreztem, hogy vissza kellene térni egy hagyományosabb felálláshoz, azonban előző nap nagyon fáradt voltam, s nem is aludtam túl jól, így annak ellenére, hogy nem voltam meggyőződve róla, hogy a pakli jó lesz, maradtam ennél az összeállításnál. Még számomra is meglepetésként hatott, hogy a deck minden tekintetben jól működött. Sikerült elérnem vele a 18 pontos álomhatárt, ami elegendő volt az egyik új ultra ritka lap, egy Maradakor ajándékozó megszerzéséhez.

Mint említettem a cikk elején ez a lap lett végül az első ultra ritka kártya, amit versenyen nyertem. Bár feldobott a dolog, nagyon fáradtan értem haza, még a megszerzett új kiegészítőket sem bontottam fel. Vasárnap várt még rám egy frissen bontott verseny Szombathelyen. Nem nyitottam kifejezetten jó lapokat, úgy ítéltem meg, hogy nem sok mindenre lesz elég. Maradt a taktikus és okos játék. Viktor szavai visszhangoztak a fülemben: lassan, megfontoltan.

A fáradtság ellenére az egész versenyen összeszedett és koncentrált voltam, így az első forduló döntetlenje után végül sikerült odaérni az első helyre. Így nyertem végül ezen a hétvégén egy Jövendölés-t is. Elégedett voltam a versennyel, s a szeptemberi hullámvölgy után új erővel nézek a 2019-es versenyek elé.

Végezetül meg szeretném köszönni azoknak, akik segítettek a fejlődésben. Név szerint (ABC sorrendben): Abbas Krisztián, Balla Gábor, Egyed Dávid, Farkas Tamás, Földi Viktor, Lénárd Viktor, Malárcsik Gábor, Pásztor Szabolcs, Vogel Patrik. Rajtuk kívül inspiráló volt játszani oly sok meccsen Horváth Dávid ellen, aki örök mumus marad számomra. Sokat merítettem Csető Zsolt írásaiból és inspirálóan hatottak rám Juhász Ferenc és Anka Márton paklijai és játékstílusa is. Ezen kívül Niklai Bálintnak, aki segített készülni az első Nemzeti versenyre. Külön köszönet a családnak, akik elviselik ezt a hóbortot.