by Robi
Folytatódjanak Bazaltkoponya, a bogárölő törpe kalandjai, ezúttal a negyedik résszel. Ha nem olvastad a korábbi részeket, akkor az alábbi linkeken megteheted:
- Első rész (0-5. forduló)
- Második rész (6-10. forduló)
- Harmadik rész (11-15. forduló)
Ma – miközben az elejét írtam a naplónak -az jutott eszembe, hogy a cikk egyes részeit elválasztó képek lehetnének Lipták László munkái. A 90-es években nagy tisztelője voltam munkásságának, éppen ezért szorgalmaztam, hogy egy interjú keretében tudjak vele beszélgetni. Laciban egy kedves és értékes embert ismertem meg. A vele készült interjú itt tekinthető meg a Bíborhold csatornán. (Amennyiben követnétek Laci csatornáját, abban az esetben itt iratkozhattok fel rá.)
A játékról
Mivel az intézkedések továbbra sem teszik lehetővé a közösségi programokat, (hogy ez meddig tart, azt sajnos senki sem tudja), így ez a játék egy kiváló móka arra, hogy színt vigyünk az egysíkú hétköznapokba. Szórakozhatunk, s nosztalgiázhatunk kicsit egy régi játék keretein belül. Mindezt 100 forduló alatt, fordulónként mindössze 100 Ft-ért. (Azt csak halkan jegyzem meg hogy az eső 10 forduló ingyenes.) Szeretem, hogy ez a játék számomra visszaadja azt az érzést, amit a ’90-es években éreztem, amikor az árnymanómmal elkezdtem játszani. Ha érdekel titeket ez az RPG, akkor a következő linkeken tudhattok meg róla többet:
Tizenhat (144. nap)
Gyógyítás. Lassan megszokássá válik, hogy minden kalandkereső nap előtt ezzel kezdem a reggelt. A mai napon az jutott eszembe, hogy én lehetek az első törpe, aki Ghalla nagy gyógyítójává válik majd. Annyi bizonyos, hogy a gyógyításban való jártasságom és tudásom nagyon sebesen fejlődik. Ha megnézem a sok gyógynövényről készült feljegyzésemet (illetve rajzomat), akkor rá kell döbbenjek, hogy többet tanultam az elmúlt időszakban a gyógyításról, mint amennyit törpeként tudtam a bányászatról és a kovácsolásról.
Nehéz Norbi vadászata…
A napomat az erdőben kezdtem, mivel vadásznom kellett egy utolsó dözmöng szívre. A szív – a gyógyító szerint – a polgármester lányának gyógyulásához kell. Én erről nem hallottam eddig, de feljegyzem, hiszen értékes tudás lehet később. Szerencsére úgy tűnt, hogy az erdőben egy kisebb színes dözmöng populáció él, ugyanis még a délelőtt folyamán ráakadtam egy példányra. Miután megbeszéltem vele, hogy mondjon le a szívről a lány javára, elindultam vissza Norbi rejtekhelyére. Az úton a helyi lakók közül egy pókvadász és 2 gorombilla is úgy gondolta, hogy megtorolja rajtam, hogy zaklatni mertem őket természetes élőhelyükön. Bunkósbotommal meggyőztem őket arról, hogy nincs igazuk, így a vitát részemről lezártnak tekintettem. (Megjegyzem részükről sem volt ellenvetés.)
Útközben találkoztam Brandon Lee-vel, aki elmesélte, hogy ő is Nehéz Norbira vadászik. A feladat elsőre rajta is kifogott, de most felkészülten várja a vadászat végét. Én is elmeséltem, hogy az utolsó találkozásom a trollal nem sült el valami fényesen. Azért jöttem vissza, hogy ezúttal revansot vegyek. Miután elbúcsúztunk, elindultam a rejtekhely felé. Múltkor meglepett ez a bűnöző, ma azonban elővigyázatos voltam. Hamarosan ráakadtam a nehézfiúra, s mivel önként nem akart velem jönni, úgy döntöttem, itt az ideje, hogy a bunkósbottal adjak nyomatékot a mondandómnak. Bárcsak azt mondhatnám, hogy jobban sikerült a „fejvadászat„, mint múltkor. Azonban egy bölcsességfoggal szegényebb lettem, néhány újabb fájós zúzódásokkal pedig gazdagabb. Ez a troll fickó elég nagy falatnak bizonyult eddig. A sebeim ellátása közben azon tűnődtem, hogy sürgősen kellene kerítenem valamilyen páncélzatot. S ha már itt tartunk, egy szöges bunkó is jól jönne a bunkósbot helyett.
S a többi szörny…
Miközben ezen rágódtam, rám támadt egy lebegő polip-szerű lény, egy evaporőr. Egész Ghallán mindenki tudja, hogy az evaporőr hájból kiváló vizes tömlőt lehet készíteni, azonban nem adja könnyen a bőrét. Annyit megállapítottam, hogy az ütőfegyver nem a leghatékonyabb a gumi-szerű bőr ellen, így ez a harc is döntetlennel ért véget. Emiatt egyelőre le kell mondanom a 2 vizes tömlő nyújtotta kényelemről.
A mai napon még egy gorombilla és egy tigroszlán keresztezte az utamat. Az egyik csatát megvívtam, a tigroszlán elől azonban már elbújtam. Fájtak a sebeim, s kezdtem fáradt és nyűgös lenni, így inkább letáboroztam. A táborhelyemhez közel egy másik vándort is láttam, aki Ryushei néven mutatkozott be nekem. Brandon Lee-hez hasonlóan ő is egy kobudera (aki emellett Sheran hívő is), s elmondása szerint ő is a bűnöző troll fejére pályázik. Nem sokat beszélgettünk, hamarosan magára hagytam a tervezéssel, hogy a mai, fárasztó nap után végre le tudjak pihenni.
Tizenhét (153. nap)
Ma reggel elgondolkodtam rajta, hogy melyik istent válasszam. Gyermekkorom óta tudom, hogy a törpék a föld gyermekei, és a Föld istene nem más, mint Tharr. Azonban nem feledkezhetek meg arról, hogy nem kerültem a „Világégés” túlélői közé. Úgy látom, hogy a világ helyrebillentése, rengeteg áldozatot és jótettet kíván. Az elmúlt időszakban komoly gyógyítói tapasztalatra tettem szert, így elgondolkodtam azon, hogy esetleg egy jó jellemű istent, nevezetesen Raia-t is választhatnám. Ahogy megfigyeltem, az istenek közel kerültek az élők maradékához, rúnaköveken keresztül gyűjtenek hívőket. Elgondolkodtam, hogy összegyűjthetném az általa kért aranyló ugarhéjat, madártollat és púderkövet a Tharr által kért tárgyakkal ellentétben. Nem esne éppen nehezemre, ha jót tennék a világgal.
Talán épp ezen gondolatsor hatására, a mai reggelen segítettem egy kis zöld lénynek, aki kövek alá volt beszorulva. Lehet, hogy az a sorsom, hogy enyhülést hozzak a föld sebeire?
Ahogy elindultam északnyugatra, hamarosan újra rábukkantam Gatin városára. Utam egyenesen a polgármester házába vezetett, ahol átadtam a 3 db dözmöng szívet, amely a lány meggyógyításához kellett. Szerencsére időben érkeztem, így aztán hatalmas örömmel fogadtak. Rögtön rám is bíztak egy újabb feladatot, ami ezúttal egy orkok által lakott barlang kifüstölése lesz. Tudhatták, hogy a törpék nem szívlelik különösebben az orkokat. Ádáz mosolyom láttán minden bizonnyal úgy gondolták, hogy jó emberre (bocsánat törpére) bízták ezt a feladatot.
A békés szörnyek megvadulnak…
A mai napon még a városban járva leszámoltam néhány rossz útra tévedt útonállóval is. Ezt követően a városka melletti dombok közé indultam, hogy néhány kerek követ gyűjtsek a parittyámhoz. Itt még egy kőevő bukkant fel, amely meglepetésemre nekem támadt. Szerencsére a bunkósbottal sikerült jobb belátásra és békére bírnom. Dicső győzelmem jelképeként az egyik szemét, kincsként pedig a gyomrában lelt fekete gyöngyöt vettem magamhoz. A világégés előtt ezek a lények nem voltak agresszívek, odahaza csak akkor kergettük el őket, ha olyan helyen „legeltek”, ahol kárt tudtak okozni.
A csata után elkezdtem tábort keresni, mert kimerültnek éreztem magam. Még ezt a pár sort lejegyzem, aztán azt hiszem lefekszem, mert fáradtnak érzem magam.
Tizennyolc (162. nap
A mai nap is hasonlóan kezdődött az elmúlt 162 nap majd mindegyikéhez, azaz gyógynövényeket gyűjtöttem, és a rajtam esett sebeket gyógyítottam. Úgy érzem, hogy napról napra egyre biztosabb vagyok tudásomban. Miután végeztem a borogatások és kötések cseréjével, kis erőnléti edzést tartottam. Jól jön ez a kis gyakorlás a kalandok és csaták közepette. Miután megreggeliztem, megnéztem a térképet, ami az orkok lakhelyéhez vezető utat mutatta. Szerencsére javarészt dombságon vezetett az utam, így gyakorolhattam a törpék egyik kedvenc elfoglaltságát, a bányászatot.
Na jó, azért nem teljesen kedvenc, de ha a törpe fia nem akarja megvárni, míg az egyik csata után nem lesz meg az egyik keze, vagy lába, akkor kénytelen lesz a zord körülmények közt saját maga páncélt készíteni. Ehhez pedig a fémek jó alapot szolgáltatnak. Egész napos ásásnak hála, találtam egy rézdarabot, valamint egy régen elásott ládát is, amelyben 6 arany lapult. Ennek nagyon megörültem, hisz a fizetőeszköz fontos dolog volt a világégés előtt. Azt nem tudom, hogy most mire használom majd, mert a helyiek nem nagyon akarnak eladni semmit a boltokban. Talán keletre találok majd kereskedőket.
Újabb bogár a láthatáron…
A mai napon a Bogarak földjének egy újabb lakójával ismerkedhettem meg. A bakkura nem más, mint egy óriási százlábú bogár. Szerencsére a bogarak érzékenyebbek az ütésekre, mint a szúró- vagy vágófegyverek sebzésére. Bogárölő tapasztalatomnak hála ez a példány a találkozást követő percekben elköltözött Leah birodalmába. Ennek pozitív hozadéka, hogy kiderült a bőréről, hogy nagyon finom és ruganyos. Így aztán a csata után megnyúztam, s a bőrét magamhoz vettem.
A dombok közt még egy érdekes szerzettel, egy spagulárral találkoztam. Ennek a lénynek pónilóhoz hasonló teste és koshoz hasonló feje van. Ha jól tudom egyes népek hátasállatként tartják, de jómagam mit sem értek az állatok neveléséhez. Rajtuk kívül a mai napon találkoztam egy tintacsigával, egy gorombillával és egy rőtmanóval is. A csigát sajnos ezúttal sem tudtam legyőzni. Az már csak újabb bosszúság, hogy ismét lehányt egy csomó tintával. Ahogy elnézem véglegesen fekete bőrű törpe maradok.
Tizenkilenc (171. nap)
Heuréka! Igen!!! Úgy tűnik, hogy mindössze 171 napomba került, hogy olyan okossá válljak, hogy ne csak törjem a fejemet azon milyen bonyolultabb tárgyat készíthetnék a távcsőből, hanem végre ki is találtam. S, hogy mi is ez a tárgy? Ez nem más, mint egy szeksztáns. Bár a domborzat és a tengerszint feletti magasság nem állapítható meg vele, azért egészen jól be tudom határolni, hogy pontosan hol tartózkodom a világban. Így talán többé nem fogok eltévedni.
A másik tárgy, amelyet megvizsgáltam a bakkura bőre volt. Ahogy néztem, ez a bőr egy elég rugalmas anyag, talán egy jó kis lábbelit lehetne belőle varrni. Egy bőr azonban ehhez kevés lesz. Úgy saccoltam, hogy négy bőrből kényelmesen el tudnám készíteni ezt a csizmát. Azt hiszem eljött a bakkura vadászszezon ideje.
Orkkereső kincsestérkép…
Ahogy az orkoké is. A polgármester térképe helyesnek bizonyult, bár egy orkok által lakott barlang a bűze miatt még térkép nélkül is könnyedén megtalálható. Már mérföldekről kiszagolja a törpe orr, ha orkok vannak a közelben. Így volt ez a mai napon is. Már messziről szaglott a barlang, ahol az ork banditák tanyáztak. Mielőtt bementem volna, azelőtt még gyűjtöttem néhány gyógynövényt, hogy a maradék húzódások, zúzódások is begyógyuljanak.
Mint azt korábban is írtam, nem szeretem az orkokat. Agresszív, buta és gonosz lényeknek tartom őket. Ezúttal két a Duer klánba tartozó orkkal és egy Tugt klánhoz tartozó társukkal találkoztam a barlangok mélyén.
Mondhatnám, hogy epikus csatát vívtam, ez azonban inkább az orkokra igaz, akik igyekeztek méltó ellenféllé válni lakhelyük védelmében. Miután Dornodon poklára küldtem őket, összeszedtem a szétszórt kincseiket. Bár rettenetesen büdösek voltak, de találtam köztük egy még használhatónak tűnő bőrpáncélt és egy kígyóbőrből készült kesztyűt is. Lehet, hogy majd összeszedek egy jó kis ork sömört, vagy bármilyen gusztustalan ork fertőzést, én azonban bízom a gyógyítói képességemben. Arról nem is beszélve, hogy a bogarak és egyéb gyanús lények csípése, rúgása, harapása ugyanilyen veszélyekkel jár. Így aztán meggyőztem magam, hogy a közeli patakban átmosott páncélokon a bűzön kívül semmilyen fertőző anyag nem maradt.
A város irányába visszafele vezető út, ismét a dombokon keresztül vitt. Itt aztán néhány szörny az újonnan szerzett páncélom erejét próbálgatta. Először egy ormánygőte, aztán egy drótszőrű pincsi, végül egy gitonga is megpróbálta tönkre tenni az orkoktól zsákmányolt vértet. Ez azonban nem sikerült nekik, sőt határozottan úgy érzem kevesebb sérülést okoztak nekem. Este előpakoltam a zsákomból. Egyre nő a nálam lévő kacatok száma, lassan jó lenne kicsit szortírozni. Ami fontos még, hogy ma szereztem egy óndarabot is, hamarosan félelmetesebb páncélok és fegyverek birtokába fogok kerülni.
Húsz (180. nap)
Ha a törpe szerez egy páncélt, ami kicsit jobban megvédi a sérülésektől, akkor miről álmodik? Természetesen olyan szörnyekről, amelyek ezt a védelmet kacagva áttörik és képesek őt elpusztítani. Nem csoda, hogy a deus ex machiámat szorongatva ébredtem fel a szörnyű rémálomból. Még szerencse, hogy valami manóról álmodtam, nem valamilyen óriási rovarról. Bogárölő. Ha szüleim tudták volna, hogy én leszek az első nagy bogárölő törpe, biztos ezt a nevet adták volna nekem.
Szerencsére – talán az elmúlt hónapokban először – szinte minden sebem teljesen begyógyult, így a mai napon nem volt szükség a sebek ellátására. Helyette kerek köveket gyűjtöttem a parittyámhoz, s folytattam az utam vissza Gatinba, a polgármesteri hivatalba. Természetesen a dombságon haladva – összekötve az utazást a páncélokhoz való anyagok gyűjtésével – igyekeztem fémeket gyűjteni. A mai napon 3 rézdarabot tudtam kiásni. Úgy gondolom, hogy lassan érdemes lesz elgondolkodni rajta, hogy egy-egy páncélhoz pontosan mennyi fémet kellene gyűjtenem.
Új szörnyek
Az út nem volt éppen eseménymentesnek mondható. Először egy kőevő támadt rám (nem tudom, hogy valaha képes leszek-e megszokni ezt az agresszivitást ezektől a lényektől), aztán megpillantottam egy óriási masszát, ami ember méretű lényeket is képes lett volna azonnal bekebelezni. Szörnyen amorf alak volt, s amilyen amorf olyan agresszív is. Nem is bírtam agyonütni a bunkósbotommal. Szerintem megsebeznem sem nagyon sikerült. Pfúj! A kalandozók kézikönyve szerint – amit napló formájában én írok – ez nem volt más, mint egy agglomerátor.
A másik új lény, amivel a mai napon megismerkedtem, egy félelmetes kaszabolósáska. Állítólag ennek a szörnynek a pengéi alkalmasak arra, hogy belőlük egy félelmetes vágófegyvert készítsünk. Nem lehetnék egy valódi Bogárölő, ha nem mészároltam volna le ezt az újabb óriási rovart. A bunkósbotomról még most is vakargatom a bogár bűzös testfolyadékát. Szerencsére az orkoktól zsákmányolt páncélok szaga képes elnyomni ezt a förtelmes szagot. Hogy melyik a jobb vagy épp büdösebb, azon szerintem lehetne vitatkozni.
Szerintem én nyernék. Majd este elalvás előtt, a bárányok egy része ork, egy másik része sáska lesz, hogy eldőljön ez a fontos kérdés. Hiába a megfeszített tempó, hogy visszaérjek a városba az orkok halálhírével, sajnos a vadonban esteledett rám, így ezúttal is a parázsló tűz utolsó fényénél írom e sorokat.
A fejlődésről
Minden cikk végén – ahogy azt már megszokhattátok – meg szoktam osztani Bazaltkoponya karakterlapját, hogy lássátok hogyan fejlődött az adott naplórészek alatt a karakter. Mint írtam, homályosan emlékeztem csak arra, melyek az optimális lépések, így nézzétek el nekem, hogy nem éppen a legoptimálisabban fejlesztettem a karakterem. Nem igazán tudtam a hyper ellenére sem, hogy pontosan mit, és hogyan kellene csinálnom, csak az előzetes elképzeléseket próbáltam követni. Nyilván rengeteg hibát vétettem, azonban én így is élveztem minden egyes fordulót.
Nektek hogy tetszik a napló? Ti mit csinálnátok másképp? Várom a válaszotokat kommentben! Hamarosan találkozunk!
Visszajelzés:[TF] Bazaltkoponya és a bogarak királysága (napló, 5. rész) - Bíborhold
Visszajelzés:[TF] Bányászni mindig jó (Bazaltkoponya naplója, 6. rész) - Bíborhold
Visszajelzés:[TF] Bazaltkoponya naplója: Lord Kovács és Vangorf küldetései (7. rész) - Bíborhold
Visszajelzés:[TF] Bazaltkoponya, és a Klasszikus Olimpia - Bíborhold