Kerekes Kálmán Emlékverseny interjú

Riport Makó Gergellyel, a verseny győztesével by Robi Ezúttal egy gyors és rövid interjúval jelentkezem. Véget ért a Kerekes Kálmán Emlékverseny, s szépen lassan elkészülnek majd a videók is ezzel kapcsolatban. Amikor szerveztük az eseményt, már akkor megígértem, hogy fogok róla több videót is készíteni és feltölteni. Ezek közül az… Continue reading

Kerekes Kálmán Emlékverseny

Beszámoló a versenyről és az eseményről by Robi Kerekes Kálmánról Aki nem ismerné barátunkat, azoknak szeretnék írni pár sort róla. Emlékszem, hogy amikor először találkoztam Kálmánnal, akkor a szombathelyi versenyre sétált be a családjával egy verseny közben. Rögtön bemutatkozott, nagyon kedves embernek tűnt elsőre. Némi beszélgetés után a háttérbe vonult,… Continue reading

FullMoon – Interjú Szabó Andrással (HKK)

by Robi Ha lassan is, de végre megérkezett a Hatalom Kártyái Kártyajátékhoz kapcsolódó legújabb interjú. Ezúttal Szabó Andrással beszélgettem, akiről a szemfülesebbek tudhatják, hogy a HKK témájú videók lassan állandónak mondható szakértője. Mindamellett, hogy jogi diplomát szerzett jelenleg tanít elsősorban, ezen kívül újságíróként tevékenykedik, blogot vezet, politikai munkát végez és… Continue reading

Jótékonysági árverés Gáspár András családjának megsegítésére

by Robi Vedd a lelkemet, bármi legyen is óhajod! Útmutatód lesz, mást mit tehet? Te vagy a lelkem: mit mondhatok még neked, Mit mondhatok még neked? (Gáspár András: Ezüst félhold blues) Az élet nem igazságos, tartja a mondás. S valóban, az idei évben sorra távoznak közülünk halhatatlannak, élő legendának számító… Continue reading

Interjú Lipták László grafikussal

by Robi Amikor elkészítettem Makó Balázzsal azt a bizonyos első interjút, még nem gondoltam, hogy ebből sorozat lesz, s ebben a sorozatban meg fogom tudni szólaltatni fiatalkorom meghatározó alakjait. Nagyon nagy élmény hétről-hétre leülni és beszélgetni egy olyan emberrel, aki így vagy úgy, de meghatározó szerepet töltött be fiatalkoromban. Ezeket… Continue reading

Hype-vonat – A lapok elemzése

by Robi Az elmúlt hetekben elindult a Hype-vonat, amely nemcsak itt a Bíborholdon zakatol, már több megállója volt a Beholder honlapján is. A mi vonatunk egyik kalauza a közösség egyik oszlopos tagja Szabó András. Bubuval nem ez volt az első közös videó (s szerintem nem is az utolsó), így őt… Continue reading

FullMoon – Interjú Csető Zsolttal (HKK)

by Robi Amikor kb 2 hónapja megcsináltam az első interjút Makó Balázzsal, nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz rá a kereslet. Szépen sorban készülnek el a különböző embereket bemutató beszélgetések, s egyre több érdekességet tudhatunk meg ennek a szubkultúrának a meghatározó arcairól. Szándékosan írok szubkultúrát, hiszen közben elindult ennek a… Continue reading

Hype-vonat… Új állomás: Teknősök!

by Robi Az elmúlt két hétben megismerkedhettetek 2 lappal a 11-es kiadásból. Ez a két lap az Azúrfőnix és a Motyogó kínzómester volt. Ahogy a kommenteket olvastam többségében tetszettek nektek a lapok, aminek személy szerint nagyon örülök. A mai napon elhoztam a harmadik nálam lévő lapot is, hogy fokozzam a… Continue reading

Interjú a MAGUS egyik alkotójával Novák Csanáddal

A mai napon felkerült a csatornára egy nagyon hosszú, ugyanakkor számomra nagyon fontos és érdekes beszélgetés Novák Csanáddal. Ő volt a 90-es években egyik megkerülhetetlen neve, amennyiben valaki körbenézett a fantasy szerepjátékok piacán! Sokszor, sok helyen leírtam már, hogy én akkor voltam fiatal, amikor ez a mozgalom – amit a… Continue reading

No mana, no cry?

by Robi Ezúttal egy rövidebb bejgyzést írok, mert nem akarom túlragozni a témát. Ugyanakkor egyre többször jelenik meg beszélgetésben, hogy a játéknak nem sok mozgástere maradt, elérte a plafont. Ez a dolog látszódik azon, hogy egyre drasztikusabb változások jönnek ki, hogy a játék fenntartható legyen. Először tavaly szeptembertől a jött… Continue reading