[24. HKK NB] Az első nap döntője

Dönczi Krisztián vs. Kurunczi Dávid

by Robi

2020. október 23-tól 25-ig rendezték a XXIV. Hatalom Kártyái Kártyajáték Nemzeti Bajnokságát. A bajnokság első napjának döntőjéről készült felvétel, melyen hardcore hosszúságú partiban játszik egymással Dönczi Krisztián és Kurunczi Dávid a döntő két résztvevője. Később mindketten bejutottak a harmadik napi megmérettetésre, ahol azonban nem ők, hanem a három napos bajnokságon végig jól teljesítő Moschnitzka Ádám nyerte el a végső győzelmet. Mindkét játékos 4 győzelemmel és 1 döntetlennel vágott neki a döntőnek.

Vigyázat! A döntő VÁGATLAN! Készüljetek fel egy maratoni hosszúságú mérkőzésre, csomagoljatok 3 napi hideg élelmet, mert a döntő egésze egyetlen mérkőzés. Ebből is kiderülhet, hogy a játék hatalmas taktikai csatát hozott. Végig kiegyensúlyozottan folyt a küzdelem, sokáig úgy tűnt, hogy talán az eddig 2-es bajnok Krisztián örülhet a sikernek, de Dávid sem játszott alárendelt szerepet, végig egyenrangú partnerként volt jelen a mérkőzésen. Ez nem is meglepő, hiszen a legutóbbi Hatalom Szövetsége pontvadászat első félévének győzteséről beszélünk. A bajnokság első napi döntője – ahogy azt már bizonyára mindenki tudja – végül döntetlennel zárult.

Az első nap végeredménye:

  1. Mikulás Ádám – Zarknod bilincsére épülő UR temető
  2. Egyed Dávid – Lassan járj + Elenios követőre épülő tüzes kombódekk
  3. Dönczi Krisztián – Csatamezővel felálló tüzes kontroll
  4. Kurunczi Dávid – Csatamezővel felálló villám kontroll
  5. Csető Zsolt – Lassan járj Rhatt-os blokkoló
  6. Aranyi Ákos – Rhatt követős blokkoló

Az első nap-ot, ahogy fent is láthatjátok Mikulás Ádám nyerte. Pakliját mind a Beholder oldalán, mind pedig az Eldüenen megtekinthetitek. Gratulálunk Ádámnak és minden helyezettnek!

Nektek hogy tetszett a mérkőzés? Melyik csatamezőnek szavaznátok bizalmat inkább játékban, ha ezzel játszanátok?

Címke , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) [24. HKK NB] Az első nap döntője bejegyzéshez

  1. Visszajelzés:[HKK] András Bence vs Dönczi Krisztián második mérkőzés - Bíborhold

  2. Visszajelzés:[HKK] Miért éppen csatamező? - Bíborhold

  3. Visszajelzés:XXV. HKK Nemzeti Bajnokság (1. nap) - Bíborhold

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük