Kerekes Kálmán Emlékverseny

Beszámoló a versenyről és az eseményről

by Robi
Kerekes Kálmánról

Aki nem ismerné barátunkat, azoknak szeretnék írni pár sort róla.

Emlékszem, hogy amikor először találkoztam Kálmánnal, akkor a szombathelyi versenyre sétált be a családjával egy verseny közben. Rögtön bemutatkozott, nagyon kedves embernek tűnt elsőre. Némi beszélgetés után a háttérbe vonult, mint csendes megfigyelő. Megebédeltek a családdal, majd a következő versenyre – ígéretéhez híven – már jött játszani. 2019 április 7-től 2020. márciusáig egyetlen versenyt hagyott ki családi program miatt.

Kálmán hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a HKK-ba. Rövid idő alatt óriási gyűjteményt halmozott fel, s igyekezett minél több versenyre eljutni. A hazai versenynek számító szombathelyi versenyek közül mindössze 1-et hagyott ki, s elmondható hogy a közösségépítésben is hatalmas szerepe volt. Összehozott egy kis győri csapatot, akiket igyekezett minél többször magával hozni. Az év vége felé aztán (némi segítséget igényelve a részemről) összehozta az első győri versenyt is.

Idén márciusban megbetegedett. A betegség nem tűnt komolynak elsőre, de mivel makacsnak bizonyult, újra elment vele az orvoshoz. Sajnos csak ekkor állapították meg, hogy tüdőgyulladása van. Nem sokkal később a betegséggel kapcsolatban fellépő tüdőembólia következtében hunyt el március 18-án. Kálmán 39 évet élt.

Elkezdődik a verseny szervezése

Ha jól emlékszem körülbelül egy héttel később merült fel az ötlet, hogy barátunk tiszteletére szervezzünk a karantén után egy Emlékversenyt. A verseny célja amellett, hogy Kálmán emlékét megőrizzük az első perctől kezdve a nehéz helyzetbe került családjának a megsegítése volt.

A verseny időpontja végül augusztus elején realizálódott, amikor is a Győri Társasjáték Egyesület jelezte, hogy az általunk választott szeptember 5-e nekik is megfelel. Így aztán gőzerővel elkezdtünk szervezkedni. Először a Beholder Kft állt az ügy mellé, akik a teljes rendezvényre felajánlottak 2 gyűjtődoboz tükördimenziót és 8 db Ultraritka lapot. Aztán a Győri Társasjáték Egyesület is, akik a hely bérleti díját ajánlották fel a családnak!

A nyerhető Ultraritka lapok, itt még együtt

Az eseményhez folyamatosan írtam posztokat, igykeztem mind szélesebb körben promótálni az eseményt! Emellett sokan elkezdtek gondolkodni, hogy miképpen lehetne segíteni a családon.

Egy hozzászólásból indulva Dégi János (neki külön köszönet) ötlete nyomán végül egy nagy csomag HKK macska is összejött. Köszönhetően az Alanor-nak, a Dungeon-nak, Hartner Gergelynek, Novák Balázs Jánosnak, Dönczi Krisztiánnak, Ócsai Lászlónak, Szarvas Attilának (ha valakit kihagytam volna kérlek szóljatok, s utólag beleírom). A fenti emberek 130-140 db zsákbamacskát dobtak össze, aminek megvásárlása, amely szintén támogatta a családot.

Amikor megálmodtam az eseményt én annak is örültem volna, ha 100-150e Ft összejön, de hála a kezdeményezéseknek és a külön elutalt, vagy adott támogatásoknak köztük Káré Istvánnak, Mazán Katinak, Magosin Márknak, Uzonyi Gábornak, Novák Balázs Jánosnak, s névtelen felajánlóknak végül az esemény végére 257.000 Ft gyűlt össze. Az esemény ideje után érkező adományokat természetesen eljuttatjuk Szilviéknek, ezt ott megbeszéltük.

Kerekes Kálmán emlékverseny

Szeptember 5-én rendeztük meg Győrben a karantén utáni első versenyt, melynek a neve Kerkes Kálmán Emlékverseny lett. A versenyhez készült egy kupa, amiről a képet a címben láthatjátok, s talán nem lövök le nagy spoilert, ha elmondom, hogy ez végül Makó Gergelyé lett.

A verseny kicsit késve kezdődött, egy nyitóbeszéddel, majd ezután Szilvi (Kálmán párja) mondott köszönetet a résztvevőknek. Ezt köveően elkezdődött a verseny, melynek a metája a következőképpen alakult:

Szabálylapok:

  • 1 Zarknod börtönében
  • 1 Hegymélyi keltető
  • 2 Sokszínűség
  • 6 Semleges csatamező
  • 1 Korlátozás

Követők:

  • 2 A semmi mestere
  • 1 Legendás pegazus
  • 2 Valsirah, a tündöklő
  • 1 Molluszk, az ócskás
  • 1 Targeth
  • 1 Elsődleges elemental
  • 1 Xeno ősplazma
  • 1 Kreátor követői, Kalandozók védőszentje+ Törpe-gnóm Glion

Szabálylap+Követő:

  • 1 Lassan járj! + Melák, az óriás
  • 1 Változó környezet (Fájdalom szépsége, Zarknod bilincse, Válogatás, Ősi rúna) + Antimagikus Rakshallion

Az 5 fordulós verseny harmadik fordulójában egy foilos Rotyogó motyogó és egy sima Azt parancsolom! talált gazdára sorsolás útján. A szerencsés nyertesek sorrendben Makó Gergely és Tálos Gábor Imre voltak.

A verseny végeredménye
  1. Makó Gergely – Korlátozás
  2. Földi Viktor – Valsirah, a tündöklő
  3. Vogel Patrik – Legendás pegazus
  4. Dönczi Krisztián – Molluszk az ócskás
  5. Klimkó Mátyás – Semleges csatamező
  6. Kurunczi Dávid – Semleges csatamező
  7. Németh Bence – Változó környezet (Fájdalom szépsége, Zarknod bilincse, Válogatás, Ősi rúna)+Antimagikus Rakshallion
  8. András Bence – Semleges csatamező
  9. Peczár Norbert – Hegymélyi keltető
  10. Dönczi Eszter – Zarknod börtönében
  11. Szabó Márk – Lassan Járj + Melák, az óriás

A verseny előtt a játékosok megszavazták az UR-ek elosztását, így a verseny első 4 helyezettje nyert ultraritka lapot, valamint a legjobb 2 amatőr játékos. A legjobb amatőr Németh Bence (7) lett, a második Peczár Norbert (8) lettek.

A verseny egyben kvalifikációt is jelentett a Nemzeti Bajnokságra, azonban a 2+1 hely mindegyikén olyan emberek végeztek, akik korábban kvalifikálódtak már az októberi megmérettetésre. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, remélem jól éreztétek magatokat, s színvonalasnak éltétek meg az eseményt, ami méltó Kálmán örökségéhez!

Köszönetnyilvánítás

Arra gondoltam a verseny után, hogy szeretném vidéki kiemelt versenyként (nyilván immáron nem jótékonysági eseményként) minden éven megrendezni a kupát, ami Kálmán nevét viseli. Ez a verseny vagy márciusban, vagy júniusban kerülne megrendezésre, de ez még nyilván a jövő zenéje.

Szeretném megköszönni mindenkinek azt az összefogást és lelkesedést, minden nemű pénzbeli és lélekbeli támogatást, amit a rendezvénynek, s ezen keresztül a családnak nyújtottak. Jó volt látni, ahogy a közösség megmozdul, s egy emberként segít! Nélkületek nem sikerült volna, mindenkinek kijár a tisztelet és a köszönet! Köszönöm még egyszer a család nevében!

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Kerekes Kálmán Emlékverseny bejegyzéshez

  1. Visszajelzés:Kerekes Kálmán Emlékverseny - Bíborhold

  2. Visszajelzés:[HKK] András Bence vs Dönczi Krisztián második mérkőzés - Bíborhold

  3. Visszajelzés:Kerekes Kálmán HKK emlékverseny döntő (1. rész) - Bíborhold

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük