Podcastek

Nem tudom, hogy ki mennyire követi a HKK-val foglalkozó youtube oldalakat. Én figyelemmel kísérem a legtöbbet és meg is szoktam nézni a tartalmaikat. Szerencsére a beholder is tesz ki időnként ajánlót a videókról, cikkekről az oldalára. Én azonban nagyon örültem, amikor Csető Zsolt és Egyed Dávid elkezdték a saját podcastjüket. Ezen a címen ti is követhetitek őket és feliratkozhattok a csatornájukra. A mi hasonló dolgaink Híresember Nil-lel még korábbra nyúlnak vissza. Én vetettem fel azt, hogy csináljunk közös dolgokat, ő mondta, hogy legyen akkor podcast, mivel azt meg lehet hallgatni és teljesen eltér a Legendary által készített tartalomtól. Így aztán belevetettük magunkat a tartalomkészítésbe, s így a mai napig elkészült 5 rész (a hatodik is kikerült időközben). Ezek promótálására írtam ezt a rövid bejegyzést.

Bár Nil szeretné, ha csak HKK-s tartalom lenne a podcast témája, én szeretném egy kicsit nagyobbra nyitni az ollót. Ahogy a csatornán és a blogon is foglalkozom mással is (szerepjáték – Nil kedvéért, zene, könyvek, filmek, stb.), úgy a jövőben tervezem azt is, hogy ezek a témák meg fognak jelenni a podcastben is. Ahogy a hatodik részben lesz szó sorozatokról. (Bár ebbe azért Nilnek abszolút beleszólása van, hiszen a projekt közös.)

Podcast (1. rész)

Az első rész még az új kiegészítő, a Résföld megjelenő lapjainak elemzésével telt el. Kezdő, bevezető részként egészen jól teljesített a videó. Nem gondoltuk, hogy ilyen sokan kíváncsiak lesznek erre a projektre. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki megtisztel minket a figyelmével.

Podcast (2. rész)

A második részben tovább folytattuk a megjelent lapok elemzését. Valójában jól jött ki ez az időszak, hiszen volt új tartalom, készülhetett hozzá könnyedén content. A második podcastbe meghívtuk az egyik tesztelőt, Vogel Patrikot. Vele kiegészülve hárman mondtuk el a véleményünket a heti lapokról. Patriknak ezúton is köszönöm a podcastban való részvételt.

Podcast (3. rész)

Ez a podcast rész is elsősorban a Résföld kiegészítő körül forgott. Ebben a részben egy exkluzív lapbemutatót is láthattatok. Itt került bemutatásra az újra kiadott Falkavezér. Így róla nem blogbeírás készült, hanem egy videóban láthattátok.

Podcast (4. rész)

A negyedik részben kicsit “elengedtük” magunkat. Ezúttal egy dinamikus adást hallhattatok, azonban kicsit talán szabadszájúbbra sikerült, mint a korábbiak. S ez részben annak köszönhető, hogy több embert is nyelvünkre vettünk. Elnézést kérünk ezúton is azoktól, akiket ezzel esetleg megsértettünk. Nem állt szándékunkban.

Podcast (5. rész)

S hogy van élet az elemzésen túl is, a megjelent Résföld után egy TOP10-es listát is közreadtunk, melyben górcső alá vettük egy közös listán, hogy mely lapokat értékeljük a legtöbbre a kiegészítőben. Ez elég érdekesen alakult.

UPDATE – Podcast (6. rész)

Nézzük a tegnapi napon kikerült hatodik részt. Ebben nem csak a HKK-val, hanem filmekkel és sorozatokkal is foglalkoztunk. Mindketten filmes körből jövünk, így aztán szeretjük a jó filmeket, sorozatokat. Lehet számítani a jövőben is arra, hogy amennyiben nem lesz elég HKK-s téma, vagy vannak érdekes események társasjáték, film, sorozat, vagy videójáték fronton (bár én nem vagyok egy gamer típus), akkor egyéb témák is megjelenhetnek.

Amennyiben tetszenek nektek a podcastok, esetleg az interjúk, illetve egyéb tartalmak, akkor kérlek egy 👍 jellel jelezzétek ezt. Emellett mindkét csatornára ér a feliratkozás! Nil csatornáján van csatornatagság is, ami exkluzív tartalmakat jelent. Ennek részleteit keresd nála!

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Podcastek bejegyzéshez

  1. Visszajelzés:Sorozatajánló – Lea 7 élete - Bíborhold

  2. Visszajelzés:HKK szleng szótár - Bíborhold

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.