FullMoon – Interjú Csető Zsolttal (HKK)

by Robi

Amikor kb 2 hónapja megcsináltam az első interjút Makó Balázzsal, nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz rá a kereslet. Szépen sorban készülnek el a különböző embereket bemutató beszélgetések, s egyre több érdekességet tudhatunk meg ennek a szubkultúrának a meghatározó arcairól. Szándékosan írok szubkultúrát, hiszen közben elindult ennek a sorozatnak a testvére HalfMoon néven, amely tágítja a határokat. Ott olyan embereket ismerhettek meg, akik részt vettek, vagy részt vesznek a hazai fantasy-és szerepjáték szubkultúra alakításában.

A FullMoon negyedik adáshoz eredetileg Abbas Krisztián a saját interjúja végén Dönczi Krisztiánt jelölte meg interjúalanynak, aki azonban semmi esetre sem szeretett volna részt venni egy ilyenben. Igazából úgy gondolom, hogy egy ilyen interjú felkérés, nem pedig kényszer, így ebben a formában én sem szerettem volna beszélgetni. Az új név, amit némi gondolkodás után Kriszi bácsi adott már nekem is ott volt a fejemben, hiszen a HKKBlog 10 éve már önmagában megért volna egy beszélgetést. Így aztán örömmel vettem a nevet, aki nem más, mint Csető Zsolt. Számomra ő mindig is egy kicsit megközelíthetetlennek tűnt. Így aztán nagyon örültem neki, hogy ő vállalta a felkérést. Én az interjúk előtt minden esetben igyekszem felkészülni a másikból, hogy a kérdéseket mindg az alanyra tudjam igazítani. Bár volt egy kósza információm Zsolt munkájáról, de ezen kutatás során tudtam meg én is, hogy ő szakmáját tekintve újságíró, s nem kisebb újságba szerkeszt cikkeket, mint a nagy múltú PCGuru Magazin. Így aztán egy igencsak sokszínű és sokrétű ember eddigi pályafutását tudom ma bemutatni nektek! Remélem hasonló népszerűségnek fog örvendeni, mint minden eddigi videó! Tehát kalandra fel, s nézzük a beszélgetést Zsolttal!

Címke , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

4 hozzászólás a(z) FullMoon – Interjú Csető Zsolttal (HKK) bejegyzéshez

  1. Balage mondta:

    Nagyon jó interjú, egy nagyon szimpatikus emberrel! Egyedül az alulról kamera kicsit „büntet”, élőben szebb! 🙂
    Bubunak is nahyon örülök! Rengeteg mindennel foglalkozik, szóval Robi, fel kell kötn{d a gatyát a háttér kutatással!

  2. Visszajelzés:[HKK] Előre az úton (ha már verseny nincs) - Bíborhold

  3. Visszajelzés:Podcastek - Bíborhold

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük