Elindult a Túlélők Földje classic v2.0

by Robi

Túlélők Földje…

A fenti néven induló levelezős szerepjátékkal 1992-ben, 15 éves koromban találkoztam először. Ekkor kezdett terjedni szélsebesen a szerepjáték, mint új szórakozási forma. Ez hamar eljutott hozzám, mivel viszonylag korán megkaptam életem első fantasy könyvét (John Caldwell: A káosz szava), amelynek hatására beleszerettem a fantasy műfajába. Gyermekként én folyton könyvesboltba jártam, ahol megjelenése után azonnal találkotam Steve Jackson és Ian Livingstone írásaival, azaz az első „Kaland, Játék, Kockázat” könyvekkel. Ezek a könyvek akkoriban teljesen elbűvöltek. Emlékszem, hogy egyszerre 3-4-5 ujjam volt benn a könyv különböző pontjain, hogy minden irányvonalat el tudjak olvasni (vagy éppen a rossz döntésem előzményét egy kezdetleges save-load funkcióval vissza tudjam tölteni). Ez még bőven általános iskolás koromban történt, s már éppen lecsengett, amikor középiskolába kerültem, s találkoztam az AD&D-vel az általam először játszott szerepjátékkal. Ez a játék teljesen elvarázsolt. Hogy ekkoriban egy magazinban láttam egy hirdetést először, vagy az új szerepjátékos ismerőseim egyike ajánlotta nem tudom, de valahogy a kezembe került egy Túlélők Földje szabálykönyv, s amikor kinyitottam, s elolvastam rögtön tudtam, hogy ez kell nekem.

A karakter kiválasztása

A szabálykönyvet oda-vissza többször is elolvastam. Elkezdtem tervezgetni, hogy milyen karakterrel játszanék. Az embert azonnal elvetettem, hiszen ez elvégre egy fantasy környezet, ahol más fajú szereplők bőrébe is belebújhatok, miért lennék ember? A törpe mindig szimpatikus volt, de túlságosan egyszerű választásnak tűnt az elffel együtt. A gnóm a fejemben egy kis púpos manóként élt ekkoriban, s a fejlődő személyiségem minden idegszálával tiltakozott, hogy egy satnya, kicsit púpos alak bőrébe bújjak. Ehhez hasonló okok miatt vetettem el a trollt is, mint játékos karaktert. A Gyűrűk Ura és a Túlélők Földje szabálykönyv olvasása után a trollokat úgy képzeltem el, mint afféle rücskös bőrű óriások, amorf alakkal és főleg arccal, valamint szarvakkal. Mondanom sem kell, ez sem tűnt túl vonzó választásnak, így végül 3 faj maradt benn a kalapban, mint lehetséges választás. Mindhárom egzotikus és világspecifikus fajnak volt, így nem volt könnyű a választás.

A fennmaradó lehetőségek

• Az alakváltó azért tűnt érdekesnek, mert különleges alakváltó képességeket ígért, s úgy gondoltam, hogy bármilyen faj alakját magára öltheti, s azon faj legszebb példánya is lehet. (Igen tudom. Fura, hogy 15 évesen a kinézet ennyire fontosnak tűnt, de még nagyon sokáig igyekeztem RPG-kben is mindig szép arcú és alkatú karaktereket alkotni.)
• Második fajként ott voltak a kobuderák, akiket leginkább apró kínai fickókként (no meg csajokként) tudtam elképzelni. Itt a leírásban a lovag-kalandor fogott meg leginkább. Ki ne szeretne a megmentő szerepében tetszelegni, illetve jót cselekedni a világban? A harcűvészet, mint különleges egyedi szakértelem is vonzó volt ebben a fajban. Miután elindult a játék emlékszem, hogy sokáig tényleg nem lehetett másnak harcművészete, csak a kobuderáknak (nekik azonban alapból volt) így ez a szakértelem egyedileg sokáig azonosította is a fajt.
• A harmadik faj, ami bennmaradt az általam választandók közt az árnymanó volt. Itt hiába írta a szabálykönyv, hogy az árnymanó egy ork faj leszármazottja, azt nagyvonalúan kezeltem (ők ugye a szép orkok. 🙂 ). Az a rész, hogy a „jég hátán is megélnek”, illetve mesteri szintre fejlesztették a tolvaj képességeiket viszont különösképp vonzóvá tették a szememben őket. Akkoriban olvastam ugyanis Az Őszi alkony sárkányai-t (illetve azok folytatásait), s abban volt egy hegyes fülű apró surranó, akit Tasslehoff Fúrólábnak hívtak. Szórakoztató figura volt, amolyan kleptomán kis tolvaj, aki természetesen mindig mindent visszaszolgáltatott, ha valaki rajta kereste az „elveszett tárgyait”, amit véletlenül mindig ő „talált meg”. Kifejezetten jó lelkű, vidám kis fickó volt, talán épp ezért őt zártam leginkább a szívembe a könyv szereplői közül.

A végső választás

Kezdeti lépések

0 tapasztalattal és információval (emellett hatalmas lelkesedéssel is) vágtam bele a játékba néhány barátommal, akikkel folyton cserélgettük az információkat. Nem voltunk pestiek, nem volt internet, s a DOS alapú Hyper nevű programot is csak később tudunk letölteni hozzá. (Talán Erynome, vagy Char-Lee készítette? Nem emlékszem.) A térképeket akkoriban kivágtuk, póbáltuk egymáshoz illeszteni, hogy megtudjuk mekkora is a világ. A szeksztáns összerakása után ráleltünk arra a trágyra, ami megmutatta, hogy abszolútértéken hol is vagyunk a világban. Ez azért volt érdekes, mert mindenki magához képest 0-ból indult, s csak ekkor tudtuk meg, hogy a program szerint melyik koordinátán állunk. Ez igazán érdekes eredményeket hozott, hiszen kiderült, hogy egymástól fordulókra vagyunk, pedig egymást kerestük.

Emellett azt sem tudtuk, hogy melyik fegyver a legjobb. Szúró-, vágó-, vagy ütőfegyvert válasszunk? Én azért lettem ütőfegyveres, mert egy botból és egy vadász tatu bőréből hamar lehetett masszívabb ütőfegyvert, bunkósbotot készíteni. Ráadásul a szöges bunkóhoz is „csak” sünmedve tüske és bunkó kellett. Amikor a kis árnymanó feltalálta ezt a fegyvert, akkor a 12 tüskéből már megvolt 7-8 db, így egyértelmű volt, hogy melyik úton haladok tovább.

A lopás = gonoszság?

Legnagyobb bánatomra a lopás ezen a világon a gonoszsághoz vezető egyik útnak számított, így a vidám kis fickóról szőtt képemet elég gyorsan át kellett értékelnem, amikor a jelleme elindult lefelé. Mérlegre kellett tennem a következőt: tolvajként lopjak a többi karaktertől (ekkor a jellemem menthetetlenül gonoszba fordul), vagy ne lopjak, s legyek semleges vagy jó? Ebben az esetben azonban az elképzelt karakter legérdekesebb része veszik el. Felmerült, hogy legyek jó, s bűvöljek tárgyakat (Eleniosnak ez a varázslata, ami nem igazán volt népszerű akkoriban), de a tolvaj mechanika tetszett, s a fajnak tehetsége is volt hozzá. Így aztán elengedtem a jellemet, s az árnymanó mesterség mellett döntöttem.

A játék eleje óta a különböző rúnaköveknél Ghalla egy istenének szolgálatába lehetett állni. Gonosz isten ekkoriban kettő volt Dornodon és Leah. Nem emlékszem nagy dilemmára a választásnál. Így e cikk írásakor úgy gondolom, hogy amelyik istennek az áldozati tárgyaiból volt nálam, vagy könnyebb volt összehozni végül azt választottam. Így lett Lynnenhoff végül Dornodon híve. A barátaim közt azért volt ez nagy szó, mert mindenki macerásnak érezte a jellempontok gyűjtését, így többnyire a három semleges isten szolgálatába szegődtek. Az én karakterem volt az akkori kis társaságban az egyetlen eltérő jellemű szereplő.

Elmerülés a játékban, újabb karakterek

Az akkoriban még 9 (!!!) napos játékhét számomra túl soknak bizonyult. Mindig vártam a fordulókat, de mivel azonnal ment az UL, így egy fordulót elég sok időbe tellett kivárni. Hamarosan kitaláltam, hogy még egy vagy két karakter jó lenne, akikkel eltérő időközönként lépek, s így 3-4 naponta olvashatok fordulót. (Ennek oka nem a rabszolgázás volt – ez eszembe sem jutott – egyszerűen túl lassúnak éreztem a játékot.) Nem tudtam dönteni az elf és a törpe közt, így aztán elindítottam egyet mindekettőből. Egyiket Khylltor Xath-nak, a másikat Buzogányos Gáin-nak neveztem el. Ezek a karakterek már jóval optimálisabban fejlődtek, határozottan úgy gondoltam, hogy egyikük megmarad. Az elf Sheran hitét választotta, a törpe Tharr mellett tette le a voksát. 15-20 fordulóig játszottam velük, hogy el tudjam dönteni, melyikük maradjon. Sokáig úgy tűnt, hogy a törpének jobban megy, azonban végül törént vele valami (már nem emlékszem mi okozta a törést), ami miatt fel is mondtam, így megmaradt második karakternek az elf.

Setét patkány naplója…

Attól, hogy ekkor volt egy már optimálsabban haladó karakterem is, még mindig Lynnenhoff számított az elsőnek. Sokszor szomorkodtam rajta, hogy miért lett gonosz szegény manóm. Úgy éreztem nem találom vele az összhangot. Ekkoriban azonbn megjelent a Bíborholdban egy TF-es írássorozat, melynek címe „Setét Patkány naplója” volt. Ez annyira tetszett, hogy egy csapásra érdekesebbé tette a kis manóval történő játékot. Onnantól igyekeztem én is hasonlóan vidám és gondtalan életet élni a manómmal, mint Patkány. Ezekre a naplóbejegyzésekre a mai napig jó szívvel emlékszem vissza.

Nagyon sokáig, a 2000-es évek közepéig voltam aktív tag a Túlélők Földjén, s ezen idő alatt számos karakterrel játszottam rövidebb-hosszabb ideig. Amikor úgy döntöttem, hogy végleg befejezem, akkor épp egy trollal játszottam, akinek Little Negró volt a neve, s talán a Földelem Uraiban kapott helyet. Ő végül egy régi barátomhoz került, s ezzel lezártam egy 13 éves periódust a gyermekem születésekor. Miután a trollt átadtam, csak egy Sebaj Tóbyás nevű alakváltó maradt a számlámon, amit nem is tudom kitől és miért kaptam. Évekig volt passzív karakterként a TF oldalamon, csak nemrég törölte a Beholder Kft.

A klasszikus TF indulása

Tavasszal, amikor elindult a klasszikus TF felmerült bennem, hogy el lehetne indulni rajta, s lelépni a maximális fordulószámot. Ehhez a projekthez egy olyan ember segítségét akartam igénybe venni (Kerekes Kálmán), akit kb. 1 évvel korábban ismertem meg, amikor elhagyva a Túlélők Földjét a HKK kártyajátékkal kezdett el játszani. Az ő emlékei és startégiája akár jó is lehetett volna a játékban. Sajnos ezt a tervet az élet felülírta, s egy tragikus esemény miatt végül nem valósult meg.

Egészen mostanáig nem foglalkoztam ezzel a projekttel. Amikor olvastam róla, hogy elindul a klasszikus Túlélők Földje második évada arra gondoltam, hogy mi lenne, ha végigvinnék egy karaktert ezen az eseményen. Nem volt tervszerű, de az ötlet már régebbbi, így gondoltam ideje feléleszteni. Sőt az is eszembe jutott, hogy az ő kaladjait olvashatnátok itt a Bíborholdon hasonló formátumban, mint anno Setét Patkányét. Az ötletet megosztottam Miklóssal, aki támogatóként a projekt mögé állt, így született meg végül ez a kis beharangozó cikk.

Amikor Miklós levelét tegnap megkaptam elég komoly dilemmába estem. Megvolt az ötlet, de hogy ezt milyen karakterrel lenne érdemes végigvinni, azt nem találtam ki. Első körben arra gondoltam, hogy mindenképpen szeretnék eltérni a régi időktől, így biztosan nem választanám az árnymanót fajnak. Embert sem akarok, mivel ő az arany középút. Sokat gondolkodtam, s végül arra jutottam, hogy vagy a fent említett törpe kalandjait kezdeném újra, vagy az alakváltóét. Még nem döntöttem, de hamarosan visszatérek, s akkor már mesélni fogok a végleges döntés miértéjéről. S ki tudja, talán egyszer még kártyalapon is megjelenik a most kitalált karakter.

Szóval gyertek vissza, s olvassátok el a klasszikus TF-en játszott karakter történetét! Te milyen karakterrel játsznál szívesen egy ilyen játékban? Szerintetek melyik karaktert lenne jobb választani? Kommentjeiteket itt is és a Facebookon is várom!

Fontosabb linkek a játékhoz

Ha nem hallottál soha a Túlélők Földjéről, akkor itt bővebb információkat talál róla: http://www.beholder.hu/?m=tf

Ha érdekel maga a klasszikus TF, annak a szabályairól az alábbi linken olvashatsz: http://www.beholder.hu/blog/classictf2

Túlélők Földje