[Gondolatébresztő] Csalás a játékokban 1.

by Robi

Egy hónappal ezelőtt írtam egy blogbejegyzést a Játékos archetípusokról. A cikket sokan olvastátok (amit ez úton is szeretnék megköszönni). Már akkor arra gondoltam, hogy következőben is olyan témát fogok választani, ami kapcsolódik a játékhoz, azonban nem csak paklikról, lapokról, laptervezésről szól. Az említett cikk Facebook posztja alatt született egy hozzászólás Zsolt Atyától, ami a csalásról szólt. Ennek hatására elkezdtem kutatni azt, hogy mi is az a csalás? Választ szerettem volna kapni, hogy miért tesszük, miért létezik egyáltalán. Előre szeretném bocsátani, hogy a bejegyzésnek nem célja senkit elítélni és/vagy megvádolni, (s kérem a személyeskedést a kommentekben is mellőzzük), mindössze egyfajta gondolatébresztő cikként körbe szeretném járni a témát pszichológiai oldalról, valamint az általam ismert és játszott játékok szemszögéből.

Nehéz téma

A csalás nem egy egyszerű téma. Már az is felbosszantja az emberek többségét, ha beszélni kezdünk róla. Ennek okai meglátásom szerint a következők:

• Az egyik, hogy tudjuk mindannyian kerülhetünk olyan szituációba, ahol felmerül a lehetősége, hogy csalásra vetemedjünk.
• A másik, hogy annyira szilárd meggyőződéssel hisszük, hogy ilyet nem követünk, nem követhetünk el soha, hogy felháborít minket, hogy más esetleg élhet ezzel.
• Mégis vannak olyanok, egy harmadik csoportban, akik képesek tudatosan is készülni arra, hogy befolyásolják egy játék végkimenetelét. Az ilyen fajta viselkedés társadalmi normákat sért, ezért rosszul tűrjük, ha ezt valaki velünk szemben alkalmazza.

A csalás nem csak játék szintjén mutatkozik meg, az élet minden területén jelen van. Gyakran előfordul, hogy azok, akik a leggátlástalanabb módon viselkednek, illetve kihasználják a surranópályákat és kiskapukat, ők viszik a legtöbbre. Miért ne lenne ez így az élet kevésbé fontos területein is? Honnan és miért jön a késztetés a csalásra? Vajon mindenki csal? Vagy mindenki képes rá? S meg is tesszük minden alkalommal, amikor lehetőségünk van rá?

Ösztön, vagy neveltetés?

Maga a csalás, mint cselekedet valójában egy evolúciós ösztön. Ha valaha felmerült már a kedves olvasóban, hogy egy szituációban egyszerűbb lenne a könnyebb utat választani, az nem véletlen. Ebből az ösztönből kifolyóan ugyanis a faj minden egyedének arra törekszik, hogy minden cselekményével ELŐNYT harcoljon ki. Ezt pedig lehetőség szerint úgy tesszük meg, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel az elérhető legnagyobb haszonra tegyünk szert. A csalás legtöbbször egy kínálkozó alkalom kihasználása, amikor a másik nem figyel, vagy éppen másra fókuszál. Egy pillanat, amikor van esélyünk előnybe kerülni. S itt lép életbe az a bizonyos parancs, ami a DNS-ünkbe van kódolva.

Nem lehet azonban azt kijelenteni, hogy kizárólag az evolúciós előnyszerzésre törekedő ösztönünk játszik szerepet a csalásban. A neveltetés, a szabályok tiszteletének hiánya ugyanúgy lehet oka annak, ha valaki ilyen módon próbál előnyhöz jutni. Sokan amikor leülnek egy játékot játszani nem készülnek arra, hogy minden egyes lehetőséget megragadjanak, hogy szándékosan megkerüljék a szabályokat. Azonban nem lehet elmenni azok mellett, akik a normális viselkedéssel szemben tudatosan tesznek azért, hogy előnyhöz jussanak. (Később a különböző játékok a bemutatásánál erre még visszatérünk.) Vannak olyan játékosok, akik megpróbálnak megragadni minden lehetőséget az előnyszerzésre, vagy szándékosan képesek manipulálni minden játékot, amellyel játszanak. Ez lehet a szabályrendszer hiányosságainak tudatos kihasználása, vagy egy kártyapakli összerendezése, esetleg a másik figyelmének elterelése, bármi ami előnyt eredményez.

Levágni egy kanyart a futóversenyen, befolyásolni egy kocka eredményét, vagy plusz lapot húzni, amikor nem vagyunk rá jogosultak, mind olyan cselekmények, amelyek pillanatnyi előnyt hozhatnak. Egy élsportolót, aki részt vesz egy versenyen egész szervezetek, sokszor több száz ember követ figyelemmel, hogy ne tudjon jogtalan előnyhöz jutni. Ennek ellenére tudjuk, hogy még ott is előfordulnak csalások (pl. doppingolás). Miért ne lenne ez így egy játékban vagy éppen egy amatőr kártyaversenyen?

Versenyhelyzet

Sokan versenyhelyzetben a siker érdekében bármit képesek megtenni. Minél versengőbb egy személy, annál nagyobb az esély rá, hogy amennyiben nem az elképzelése szerint alakulnak az események, akkor felmerül benne a csalás gondolata. Sok esetben az erőviszonyok kiegyenlítése érdekében folyamodunk aprócska trükkökhöz, cselekhez. Van, hogy azzal szembesülünk, hogy a másiknak nagyobb a szerencséje, jobb a lapjárása, szerencsésebb dobásai vannak, mint nekünk. Ilyenkor simán megfordul a fejünkben, hogy a másik csal, s így feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy az „ő módszerével élve” kiegyenlítsük az esélyeket. Egy-egy ilyen mozzanat előjöhet egy versenyen egyszer, vagy akár többször is. Ebben az esetben a cselekvés leginkább attól függ, mennyire érezzük nagynak a kockázatot, illetve mekkora előnyhöz jutunk egy ilyen manőver által.

Amikor versenyen vagyunk (vagy csak játszunk egy társasjátékkal) a tudatunk egy koncentráltabb üzemmódban van. Ez a normálistól eltérő állapot, gondolatainkat a célra összpontosítjuk. Minden felesleges „rendszert” háttérbe szorítunk, tehát a gondolkodásunk beszűkül. Agyunk ebben az állapotban is szeretne minél nagyobb előnyt kiharcolni, azonban a felülbíráló funkciók háttérbe vannak szorítva, így ha megjelenik a csalás lehetősége, akkor azt nehezebben bírálja felül az öntudatunk. Egy partiban rövid távú terveket próbálunk megvalósítani, a következményekkel nem érünk rá törődni. A lebukás félelme negatív stresszként hatna ránk, ami csökkenti a koncentrációt, így az agyunk elnyomja az érzést.

Mindenki csal?

Természetesen nem mindenki áldoz fel mindent a győzelemért. Hiszen tudjuk, hogyha csaláson kapnak bennünket, akkor annak hosszú távú következményei lehetnek. Jobb esetben elveszíthetünk egy partit, rosszabb esetben kizárhatnak, vagy meg is bélyegezhetnek minket a „CSALÓ” jelzővel. Ezt a bélyeget nehéz lemosni. Ha ez megtörténik elveszítjük az emberek bizalmát és rendszerint jóval hosszabb időbe telik meggyőzni őket, hogy már nem élünk efféle eszközökkel.

Ha megfelelően felkészülünk mentálisan is egy megmérettetésre, akkor egy adódó pillanatban is képesek vagyunk józanul gondolkodni és a helyes döntést meghozni. Megfelelő mentális felkészüléssel tudni fogja az adott pillanatban az agyunk, hogy minden csalás csak pillanatnyi előnnyel jár, s egy esetleges lebukás hosszú távú hátrányokat eredményezhet. Éppen ezért fontos, hogy megtanuljunk veszíteni, illetve úrrá lenni a rossz érzéseinken, amelyek egy-egy játék elvesztéséből fakadnak.

Milyen csalási módok léteznek az egyes játékokban?

Ti mit gondoltok a csalásról? Olvasnátok tovább hasonló cikkeket? Kérlek írjátok meg a választ kommentben akár itt, akár a Bíborhold facebook csoportjában.