[HKK] Egy négyzetméterre eső Nemzeti Bajnokok száma!

by Robi

A bejegyzés  címét Makó Balázs egyik kommentjéből vettem kölcsön, amit a Beholder Kft honlapján írt az egykori nemzeti bajnoknak. Tavaly – amikor a rotációról írtam akkor – beléptem a MAGUS: Kiválasztottak kártyajáték egyik Facebook csoportjába, hogy egy ottani játékossal beszéljek a rotáció hatásairól. A HKK-nál bevezetendő ilyen jellegű változás hatásairól írtam cikket ekkor. Látni szerettem volna, hogy milyen fogadtatása volt a szabálymódosításnak más TCG játékokban. (A cikket ITT tudod elolvasni.)

A csoport tagjaként nemsokára feltűnt nekem egy név, aki mellett nem tudtam elmenni. Ez a név nem volt más, mint Panyik Zoltáné, akit a HKK-s közösség is nagyon jól ismer. Felvettem hát vele a kapcsolatot, mert eszembe jutott, hogy beszélhetnék vele a Bíborhold FullMoon egy újabb részében, hiszen a közösség minden bizonnyal kíváncsi lenne rá. (Ezen tervemről nem mondtam le, ehhez azonban Zoli beleegyezését még meg kell szereznem.)

Guldor (Szász Gábor © Beholder Kft)
Guldor, a bajnok
Versenykiírás 1998-ból

Panyik Zoli a honlap szerint 2002. augusztus 9-én vett részt először a HKK versenyen. A cikk ellenőrzésekor azonban kiderült, hogy valójában a honlapon csak 2002-ig kereshetők vissza eredmények, azonban az ő első versenye 1998-ban volt. 2012-ig rendszeresen, azt követően pedig 2016-ig elvétve vett részt versenyeken. Ezen időszak alatt – szintén a honlap szerint – 198 versenyen 162 profi pontot gyűjtött. Ezzel a mai napig a harmadik helyet foglalja el a mindenkori örökranglistán. Természetesen ezen időszak alatt rengeteg versenygyőzelem (szám szerint: 41), köztük egy Nemzeti bajnoki cím (2007-ben) is szerepel a neve mellett.

(Megjegyzés: A 2002 előtti versenyekre Zoli úgy emlékszik, hogy mindössze 2 versenygyőzelme volt. Mivel tudtommal a profi pont rendszert a honlap eredményekkel egy időben vezették be, így ennek különösebb jelentősége nincs is.)

Amikor olvastam a Beholder Kft fórumán, hogy egy ilyen legenda újra ringbe száll – főleg miután több, mint fél évig egyáltalán nem volt HKK verseny – nagyon izgalmasnak tartottam a hírt. Sajnos a szabályozások nem tették lehetővé, hogy én is részt vegyek ezen a versenyen. Bár szívesen indultam volna egy olyan mezőnyben, ahol Panyik Zoli mellett más nagy öregek (például a 2009-es Nemzeti bajnokság győztese, a mindenkori ranglista 8-ik helyén álló Baross Ferenc) is részt vett. Én sajnos nem voltam ott ezen a megmérettetésen, mert nem rendelkezem védettségi kártyával. (Voltam beteg, azonban a vonatkozó kártyát nem kaptam meg, másikat pedig nem akartam szerezni magamnak.) Pedig ezen a versenyen tényleg nagy volt az egy négyzetméterre jutó nemzeti bajnokok száma.

Homokdűnék draft és frissen bontott verseny

A versenyt 2021. május 22-én rendezte a Beholder Kft, amelyen az időjárás miatt, végül csak a kártyával rendelkező játékosok vehettek részt. 22 amatőr és egyaránt 22 profi játékos részvételével indult 2021 első hivatalos kiadói versenye. Az amatőr mezőnyben végül Hundzsa Ferenc, a profiban pedig – immáron 42-ik alkalommal Panyik Zoltán győzedelmeskedett, maga mögé utasítva a jelenkor és a múlt számos nagy játékosát. Ezzel Zoli kvalifikálta magát a 2021-es HKK Nemzeti bajnokságra. Remélem ott is találkozhatunk az ő nevével. A verseny utáni napon beszélgettem Messengeren keresztül vele, s mivel elég kerek beszélgetés volt, végül arra gondoltam, hogy érdemes lenne megosztom veletek ezt a kis riportot.

A mini interjú

Hogyhogy ennyi idő után elmentél egy HKK versenyre?
Untuk magunkat a régi arcokkal és így a járvány vége felé elővettük újra a játékot.

Ezek szerint nem egyedüli döntés, hanem közös megbeszélés volt? Ezért volt ott például Baross Feri is?
Igen, ez egy közös projekt volt. A versenyre amúgy készültünk is, ezért tartottunk 1 hete egy próbadraftot 8-an.

Házi draft verseny

A próbadraft hogy sikerült?
Hát, vettünk 32 csomagot és egyikőnknél játszottunk.

A „hogy sikerült” kérdéssel arra lettem volna kíváncsi, hogy ott hogy ment a játék?
Jaa. (nevet) Hát igen, a kérdésre a válasz, hogy azt a kis házi versenyt is megnyertem.

Hányan mentetek végül abból a társaságból a Beholder versenyére?
5-en.

Volt előzetes terved arról, hogy mit fogsz a versenyen szedni? Mi tűnt jó koncepciónak?
Igen. Ugyanazt szerettem volna szedni, mint az előzetes próbadrafton. A terv egy ereklyékre épülő, gyógyulós pakli volt. Ez elég stabilnak tűnt a próba alapján.

Mennyire sikerült azt szedned, amit szerettél volna?
Hát úgy nagyjából 90%-ban. Volt egy eredeti elképzelésem a színekről és a pakliról. Negyedik színnek eredendően mást terveztem, azonban nem úgy alakult a lapjárás. Ezzel együtt úgy érzem, hogy talán jobb is lett a dekk ebben a formában.

Milyen színekkel játszottál végül?
Raia, Sheran, Fairlight, Dornodon.

A draft győztes pakli
A pakli kulcsa

Volt olyan ritka, ami kifejezetten jól jött, vagy esetleg nagyon kellett?
Persze. A lapok közül kiemelkedett a Homokféreg, Albo, a sivatag kincse és Uriel,a  sivatagi fény.

S melyek voltak a pakli kulcslapjai?
A pakli leginkább ereklyékre épült. A már említett ritkák mellett a Kincskeresés, Főapát, Uterenth a  dűneelf nagyherceg voltak a kulcslapok.

Melyik volt a legnehezebb mérkőzés?
Mosi (Moschnitzka Ádám) és MakóG (Makó Gergely) ellen nehéz volt játszani. Mindkettőjük ellen buktam is az első mérkőzést. Nagyon nehéz meccsek voltak, elsőre nem is bírtam megfejteni a paklijukat. Mosi ellen a harmadik meccs kifejezetten fárasztó és komplikált volt. Ezen a mérkőzésen lejárt az idő, s miután ellenfelem átadta, már csak az én köröm volt hátra. Behozhatatlan előnyre sikerült szert tennem, azonban a kb. negyedórás utolsó körömben végül elrontottam egy lépést, így döntetlenre végeztünk.

A versenyen való részvétel feltétele a védettségi kártya volt. Őszintén szólva számomra nem derült ki a fórumbejegyzésekből, hogy beoltattad magad, vagy esetleg beteg voltál, mert a kérdéseid leginkább a kinti játékot célozták.
Én még húsvét környékén beoltattam magam, Astrát kaptam.

Szeretnél, illetve fogsz járni később is versenyre?
A Beholder találkozóra tervezek menni, ott valószínűleg frissen bontotton fogok játszani. Azonban lehet, hogy kipróbálom majd a hagyományost is.

Köszönöm szépen a beszélgetést! Remélem lesz alkalmunk rá, hogy találkozzunk HKK versenyeken.

Végezetül pedig…

Ezt a pár kérdést tettem fel Zolinak a versennyel kapcsolatban. Eredetileg csak meg szerettem volna kérdezni őt arról, hogy milyen volt újra egy HKK versenyen, illetve gratulálni szerettem volna neki, hogy ennyi idő után a kiváló eredményéhez. Később gondoltam csak azt, hogy ebből akár egy rövid riportot is ki lehetne kerekíteni.

Remélem tetszett nektek ez a rövid kis beszélgetés. Ez úton is gratulálok Zolinak az újabb versenygyőzelemhez!

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük