Régóta nem követem a Ragadozó filmeket. Ennek az oka, hogy nagyjából a második rész óta nem láttam olyat, amiért érdemes lenne megnézni. Persze sokáig reménykedtem, aztán úgy éreztem, hogy erre semmi esély. Azonban amikor megláttam a Préda első előzetesét, hirtelen azon kaptam magam, hogy 2 és fél perc kellett hozzá, hogy felkerüljön a listámra. A koncepció, hogy egy másik idősíkban – jelen esetben az indiánok közt – jelenik meg a Ragadozó nagyon megfogta a fantáziám. Ezúttal a vadász a vadnyugatra érekezik, hogy megfelelő ellenfelet találjon. Brilliáns ötlet volt visszavinni egy túlélő horrort egy olyan korba, ahol nincsenek gépfegyverek, robbanószerek, és hasonló dolgok. Csak kés, lándzsa, íj, illetve a tomahawk.
(S mielőtt valaki azt mondja, hogy spoilerezni szeretnék elmondanám, hogy mindez már a Préda traileréből kiderült.) Igyekszem nem spoileres lenni, s nem írni le semmit a filmről.
A rendezői székbe az a Dan Trachtenberg ült le, aki többek közt a Cloverfield Lane 10 című filmet is dirigálta. (Aki esetleg nem ismerné, annak mindenképpen ajánlanám megnézésre azt a kamaradarabot.) A rendező részben a forgatókönyv megírását is magára vállalta- Engem már azzal megvett, hogy ezúttal kezdetleges fegyverekkel kell szembenéznie a főhősnek egy idegen világból érkezett erősebb és fejlettebb vadásszal.
A Préda főszerepét Amber Midthunder-re osztották, s ez nagyon jól is állt a színésznőnek. Utána kellett néznem azimdb-n, hogy láthattam-e már valaha valamiben őt. Konstatáltam, hogy az ott felsorolt filmekből nagyjából semmit nem láttam, így valószínűleg ez az első igazán jelentős alkotás, amiben szerepel. Szeretem az olyan szerepeket, amelyek mintha a színészre lennének írva. S ezt a színész is érzi, ezért 100%, helyett 200%-ot tesz bele minden mozzanatba. Nem lepődnék meg, ha Naru szerepe ikonikussá tudna válni Amber Midthunder számára.
Ragadozó film, amire régóta vártunk
Az ötlet – amelyből a film született – rém egyszerű. Az 1987-es Ragadozó filmben volt egy jelenet, melyben egy indián kommandós állt ki egyetlen késsel az idegen vadász ellen. Ez ütött fejébe a rendezőnek, hogy mennyire jó is lenne, ha valóban szembe kellene néznie egy ilyen lénynek az indiánokkal. Az elképzelés a producereknek is tetszett, mégis jegelték és sokáig a fiókban maradt. Ehelyett inkább Shane Black Predator filmjének adtak zöld utat. Az a film nagyjából nullszaldósan zárt. És mára azt is el lehet róla mondani, hogy Igazából sem a kritika, sem közönség nem szerette. (Én meg nem is láttam.)
Shane Black filmje után vették elő újra a Prédát és egy jóval kisebb költségvetésből elkezdték leforgatni. A film csendben készült el, szinte semmit nem lehett róla tudni. Én is az első trailernél figyeltem fel rá. S azonnal várólistára került, akárcsak korábban a Fekete telefon. Egyszerűen látszott rajta, hogy mindenki szeretett rajta dolgozni. S a szív sokat jelent minden művészeti alkotásnál.
A cselekmény az előzményektől teljesen eltérően, mintegy 300 évvel ezelőtt játszódik. Alapgondolatai:
- Vajon mi történne, ha egy yautja leszállna az indiánok közt?
- Vajon hogy lennének képesek azok az emberek felvenni a versenyt egy ennyire fejlett fajjal?
- Vajon mennyire lehet ellenfele egy komancs indián egy olyan lénynek, mint amilyen a Ragadozó?
- Egyáltalán fel tudja-e venni vele a versenyt?
S hát a válaszok piszok jól sikerültek. Az indiánok nem ismerik az űrhajókat, az űrutazást, s emiatt bizonyosan meg fogja lepni őket egy sokkal fejlettebb faj, amely láthatatlanul vadászik rájuk. Apropó láthatatlanság. A yautja egy vadászatra „szakosodott” faj. A dicsőségért vadásznak méltó prédára. Vajon mennyire fér bele az etikai kódexükbe, ha olyan technológiát használnak, amely ekkora előnyt biztosít számukra, mint a láthatatlanság? Ez a kérdés végig a ott motoszkált bennem, miközben a filmet néztem.
Jó a szetting, kell a sztori is?
A történet ezúttal nem túl bonyolult, azonban ezúttal ez nem is hiányzik. Az atmoszféra, a helyszín, illetve Naru és a Ragadozó karaktere annyira jók, hogy ez közben fel sem merült bennem. Nem volt bonyolult, így kevés volt benne a buktató, s mindent gyönyörűen kiviteleztek. Az elején a történet lassan építkezik. Így aztán van időnk megismerni és megkedvelni a karaktereket. Mondjuk – a főbb szereplőkön kívül – sok egyediség nincs bennük. A legtöbben belesorolhatók valamilyen archetípusba, ezáltal nem lesz meglepő sem a szerepük, sem pedig a sorsuk. Az anatagonista körülbelül a film feléig keveset szerepel. Amikor látjuk, akkor is inkább a feszültségkeltés a szerepe. Fegyvertára jelentősen eltér elődeitől, a kinézete azonban nem változott.
Ez volt az egyik „problémám” a filmmel. Gondoljunk csak bele, hogy mennyivel ütősebb lett volna ez a film, ha a trailerben nem lövik le a „poént„. Esetleg, ha egy teljesen más – számunkra ismeretlen – ellenféllel kell szembenézni a főszereplőnek. Igen, tény, hogy ez a ragadozó más. 300 évvel „fejletlenebb” ő is annál, mint amit korábban megismerhettünk. Jól áll neki, hogy az eszköztára változott és a korhoz idomult. A felszerelésről azonban nem írok, annak feledezését meghagyom mindenkinek.
Mint említettem a Préda egyik – ha nem a legkiemelkedőbb pontja – a főszereplő. Amber Midthunder olyan átéléssel és energiával játszotta a szerepét, hogy nem lehetett nem elhinni neki, hogy ő képes lehet szembeszállni egy ilyen ellenféllel. Legyen bármilyen törékeny is a színésznő, nem biztos, hogy szeretnék vele szembenézni egy sötét erdőben.
Hiteles, és hiába van a Prédában egy csomó látványos harc, valahogy mégis Narura emlékszik vissza az ember, ami nagyon-nagy színészi teljesítmény.
Modern fegyver? Minek, amikor van egy jó tomahawkod?
A XXI. századi ember felsőbbrendűsége tudatában azt gondolja, hogy a a pisztolyok, puskák, gránátok olyan előnyök, amivel egy indián nem vehetné, nem veheti fel a versenyt. Valószínűleg csúnyán meglepődnénk azonban, mivel ezek az emberek hozzá voltak szokva a mostohább körülményekhez. A modern ember olyannyira elpuhult, hogy a saját élete érdekében sem áll ki. Egyszerűen fel sem tudnánk venni a versenyt azon korok embereivel.
Naru karakterének legfőbb ismérve (s ezáltal előnye), hogy nagyon ravasz és okos. Kiváló megfigyelő, minden információt elraktároz. Elemez, megkeresi az ellensége gyenge pontját, s úgy cserkészi be. Nem lepődtem meg, hogy azt, hogy ki a préda nem igazán lehet eldönteni a filmben. Nem is tudom mikor láttam utoljára filmet, amelyben tiszta szívvel tudtam szurkolni a főhősnek. Valljuk be, hogy azért nézünk meg ilyen filemeket, hogy lássuk, ahogy Dávid legyőzi Góliátot. S itt olyan megoldások vannak, amelyek a főhős leleményességét, intelligenciáját dícséri inkább, mint a harci tudását.
Értékeljünk
Nem gondoltam volna, hogy a Préda ennyire telitalálat lesz. Azt kell mondanom, hogy az idei év egyik legjobb filmjét láttam. Aki 1987 óta vár egy igazi túlélő horrorra ebben az univerzumban az nem fog csalódni. Aki nem ismeri az előzményeket – s szereti a feszült, véres filmeket – az ne is pótoljon, vágjon bele bátran. Így a film még többet fog nyújtani. Ennek a történetnek nagyon jól állt volna a nagyvászon, hiszen végig feszült és érdekes.
A színésznő olyan energiával tölti meg a karaktert, amit nagyon ritkán látni filmvásznon. A harcok jók, a vágások pörgősek. A film azonban nem akar egy „slasher horror” lenni, kicsit ennél populárisabb marad. Emiatt a brutalitás nem olyan erejű, mint azt egy hasonló film esetén én elvárnám. A szetting telitalálat, a történet egyszerű ami így egy remek párosítás. A film nem akar több lenni, mint ami, ez azonban piszok jól áll neki. Összességében az év egyik (ha nem a legnagyobb) meglepetése, s emellett az idei felhozatal egyik legjobb filmje is egyben.
