[HKK] Bíborhold verseny – Győri kiemelt vidéki verseny

By Robi

Lezajlott az első győri kiemelt verseny is, amelyre ezúttal 23 ember jött el, ami ismét a régi fényét idézi a helynek. A Társasjáték Egyesület sok mindenben változott. Például a korábbi évekhez képest már nincs kiszolgálás, azonban még mindig van üdítő és kávé, amit becsületkasszába kell fizetni. Hogy miképpen lesz az elkövetkezendő években a versenyszervezés, azt sajnos nem tudom, mivel az elmúlt években igencsak kihalt a szombathelyi és győri HKK-s közösség. Az elmúlt hetekben elkezdtem oktató jelleggel leülni a szombathelyi LvlUp bárban alfa paklikkal játszani. Ez elősorban annak köszönhető, hogy megismertem néhány nagyon jó fej szerepjátékos embert, s elkezdtünk velük péntekenként az e-sport bárban játszani. Reménykedem, hogy sikerül visszafertőzni néhány embert. (No természetesen nem a Coviddal, hanem a HKK-val.) Olyan régen nem volt verseny, hogy egyszerűen mindent elfelejtettem. Nem vettem fel a döntőt (pedig szerettem volna), s nem fotóztam le a társaságot sem. Ajaj! Szerencsére Tihor Miklós, a kiadó tulajdonosa ott volt, s mondta, hogy természetesen nem baj ezúttal, hiszen jelen volt ő is.

Az első kiemelt Győrben

Igazából nagyon kevés verseny volt az elmúlt években, ami elsősorban azért van, mert én csak megörököltem a helyszínen a HKK versenyek szervezését. Másik ok – ahogy azt fent is írtam – a Covid intézkedésekkel van összefüggésben. Nemcsak a lezárások, hanem az emberi élethelyzet változások miatt is. Sok helybéli játékost veszítettünk, akik ráadásul a gyűjteményüket is felszámolták. Ettől függetlenül mivel Győr belátható távolságban van Pesthez, ezért nem nagyon szeretném elengedni a helyszínt. A helyiek kedvesek, jó velük a kapcsolat, s az Emlékverseny szervezésében is szerepet vállaltak, így a jövőben is itt fogjuk szervezni a versenyeket. Azonban, mivel a helyért bérleti díjat kell fizetnünk – ami 800 Ft/fő – emiatt itt magasabb a részvételi díj, mint Szombathelyen.

A kiemelt versenyről

Mint említettem ezúttal 23-an érezték úgy, hogy eljönnek és kiemelt verseny mellett tesztelnek a jövő heti Beholderes versenyre. A mezőny a következő dekkekből épült fel:

Követők:
  • Roxati céhtanács főtitkára (3 db – 1 Fairlight, 1 Raia, 1 Rhatt)
  • A teknősök öregapja (epikus) (2 db – mindkettő Sheran)
  • A Sárkányok úrnője (epikus) (1 db – Dornodon)
  • Mennyek úrnője (epikus) (1 db – Elenios)
  • Zu’lit familiárisa (1 db – Fairlight)
Szabálylapok:
  • Semleges csatamező (4 db – 2 Tharr, 1 Dornodon, 1 Elenios)
  • Életenergia (1 db – Fairlight)
  • Zarknod bilincse (1 db – Leah)
  • Zarknod börtönében (1db – Leah)
  • Korlátozás (2 db – mindkettő Sheran)
Egyéb paklik:
  • Lassan járj + A Sárkányok úrnője (1 db – Dornodon)
  • Lassan járj + Melák, az óriás (1 db – Tharr)
  • Kreátor követői + Az istenek hírnöke + Kragoru familiárisa (1 db – Leah)
  • Kreátor követői + 7 törzs főnöke + Főparancsnok (1 db – Dornodon)
  • Életenergia + Antimágikus rakshallion (1 db – Raia)
  • Tábori adó + Az alvilág ura (1 db – Tharr)

Látható, hogy elég sokszínű lett a meta, kompenzálva, hogy a Sokszínűség tiltva van ezen a formátumon. Nem éppen meglepő, hogy az előzetesen a legerősebb pakliknak tartott Semleges csatamezőkből 4 is indult, a legjobb ellenpaklinak számító Főtitkárból pedig 3. Volt még 2 Korlátozás és 2 Életenergia is, amelyek szintén mező ellen a legjobbak. Ami engem leginkább meglepett, az a sok 2-3 lapos kezdés. Talán ebben nagy szerepe van a Mardakor ajándékozónak, amely káosz formátumon továbbra is használható.

Egyéb statisztika a Beholderes verseny előtt

Nézzük milyen arányban képviseltették magukat a színek:

  • Dornodon (4 db)
  • Sheran (4 db)
  • Tharr (4 db)
  • Fairlight (3 db)
  • Elenios (2 db)
  • Raia (2 db)
  • Leah (2 db)
  • Rhatt (1 db)
  • Chara-din (0 db)

Dornodon fölénye talán nem meglepő, hisz előzetesen sokan jósolták az élmezőnybe, azon belül is a legjobb mezők közé. A mezős meta miatt nyilván megjelennek a Sheran-ra épülő Korlátozások, azonban a Tharr, a előző egyszínű beszámolókban nem nagyon bukkant fel, így az előkelő helyezése engem meglepett. A korábbi versenyeken már kiderült az is, hogy a sárga szín sem gyengélkedik ezen a formátumon, így a 3 Fairlight sem különösen meglepő. Ellenben a mezők közt jónak kinéző, az előző héten versenyt is nyerő Elenios szín csak 2 fővel képviseltette magát, ugyanúgy, ahogy a 2-2 indulót jegyző Raia és Leah is. Még Rhatt is megelőzte a lilát, amit senki nem érzett elég erősnek ahhoz, hogy azzal induljon. Bevallom én nézegettem itthon a börtön mellé, azonban végül a fekete gyűjtőgent és később a ködös paklit is jobbnak ítéltem meg nála. Sőt szerintem a Sheran is jobb szín a fent említett Zarknod szabálylap mellé, mint az őskáosz gonosz istene.

Lássuk, hogy alakult a verseny

A verseny 5 fordulós volt, amelyben egy játékos sem lett a végéig veretlen. Az első és a második helyezett játékosok egymás ellen döntetlent játszottak, így a másodlagos pontok döntöttek a végső sorrendről. Lássuk a végső helyezéseket:

  1. Mikulás ÁdámRoxati céhtanács főtitkára (Fairlight)
  2. Dönczi KrisztiánSemleges csatamező (Tharr)
  3. Benke BotondRoxati céhtanács főtitkára (Raia)
  4. Erdei KristófA teknősök öregapja (epikus) (Sheran)
  5. András BenceSemleges csatamező (Tharr)
  6. Dönczi EszterLassan járj + A Sárkányok úrnője (Dornodon)

A másik nehéz helyzet a bírói döntések. Mindig vannak egyszerű kérdések, azonban a profi játékosok szinte mindig képesek olyan szituációt vázolni, amivel az ember még sohasem találkozott. Éppen ezért különösen szeretem a nehezen eldönthető bírói kérdéseket. A szombati versenyen egy alkalommal sikerült 10 percen keresztül töprengenünk az alábbi kérdésen:

Az egyik játékosnak gyűjtőbe küldték a termomágikus indikátorát, ezért lebegett egy automatikus hatás a játékban. A másik játékos kijátszott egy Megtorlót, amire mielőtt létrejött volna ráfogott egy Térszaggatással. A kánter nem így nem jött létre az indikátor halálsikolya miatt. Mivel nincs több reakció, így ekkor létrejött a moa. A kérdés: Vajon megkapja-e a Megtorló az anti-mágiát ilyenkor?
Megoldásként végül azt találtam ki (többekkel egyeztetve), hogy a Megtorló a kijátszás után addig nem jön létre, amíg bárki reagálni szeretne rá. Ebben az esetben akart valaki,

emiatt nyílt egy reakció sor. Ebben egy Térszaggatással az egyik játékos megpróbálta megakadályozni a saját lényét. A kánter az indikátor miatt nem jött létre. Több lapkijátszás nem történt. Mivel reakció sorban voltak, így megnézzük mi történt a sorban visszafelé haladva. Ebből következik, hogy létrejön az indikátor automatikus reakciója, majd nem jön létre a Térszaggatás, s végül létrejön a Megtorló. S mivel ilyenkor már teljesül kijátszáskor “a nem jött létre lapod az ellenfél reakciója miatt“, ezért létrejön az anti-mágia is. Ez azonban nem csak az egyetlen vitatott eset volt, azonban meglehetősen sokat gondolkodtunk rajta.

Legközelebbi versenyek

Jövő héten lesz a Beholder Kft Egyszínű versenye, mely káosz formátumban lesz megtartva. Remélem ez a bejegyzés tud segítséget nyújtani a felkészüléshez. Ugyanezen a napon lesz a Kristályláz lapbemutatója. Ehhez nekem még néhány lap hiányzik, erről pontos listát a cikk végén találtok. Győrben, vagy Szombathelyen legközelebb talán májusban tartunk valamilyen megmozdulást, ha kimaradna a május, akkor júniusban bizton számíthattok rá.

S végül az a bizonyos lista:

  • A jósnő kristálya (2)
  • Az elsők hagyatéka (1) 
  • Burástya berzerker (2)
  • Elbájolt xenomorf (2021) (2)
  • Huraggin tüze (2021) (1) 
  • Kristályfluxus (2) 
  • Raquel haragja (1)
  • Sötét angyal (1)

Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük