By Robi
Lezajlott az első győri kiemelt verseny is, amelyre ezúttal 23 ember jött el, ami ismét a régi fényét idézi a helynek. A Társasjáték Egyesület sok mindenben változott. Például a korábbi évekhez képest már nincs kiszolgálás, azonban még mindig van üdítő és kávé, amit becsületkasszába kell fizetni. Hogy miképpen lesz az elkövetkezendő években a versenyszervezés, azt sajnos nem tudom, mivel az elmúlt években igencsak kihalt a szombathelyi és győri HKK-s közösség. Az elmúlt hetekben elkezdtem oktató jelleggel leülni a szombathelyi LvlUp bárban alfa paklikkal játszani. Ez elősorban annak köszönhető, hogy megismertem néhány nagyon jó fej szerepjátékos embert, s elkezdtünk velük péntekenként az e-sport bárban játszani. Reménykedem, hogy sikerül visszafertőzni néhány embert. (No természetesen nem a Coviddal, hanem a HKK-val.) Olyan régen nem volt verseny, hogy egyszerűen mindent elfelejtettem. Nem vettem fel a döntőt (pedig szerettem volna), s nem fotóztam le a társaságot sem. Ajaj! Szerencsére Tihor Miklós, a kiadó tulajdonosa ott volt, s mondta, hogy természetesen nem baj ezúttal, hiszen jelen volt ő is.
Az első kiemelt Győrben
Igazából nagyon kevés verseny volt az elmúlt években, ami elsősorban azért van, mert én csak megörököltem a helyszínen a HKK versenyek szervezését. Másik ok – ahogy azt fent is írtam – a Covid intézkedésekkel van összefüggésben. Nemcsak a lezárások, hanem az emberi élethelyzet változások miatt is. Sok helybéli játékost veszítettünk, akik ráadásul a gyűjteményüket is felszámolták. Ettől függetlenül mivel Győr belátható távolságban van Pesthez, ezért nem nagyon szeretném elengedni a helyszínt. A helyiek kedvesek, jó velük a kapcsolat, s az Emlékverseny szervezésében is szerepet vállaltak, így a jövőben is itt fogjuk szervezni a versenyeket. Azonban, mivel a helyért bérleti díjat kell fizetnünk – ami 800 Ft/fő – emiatt itt magasabb a részvételi díj, mint Szombathelyen.

A kiemelt versenyről
Mint említettem ezúttal 23-an érezték úgy, hogy eljönnek és kiemelt verseny mellett tesztelnek a jövő heti Beholderes versenyre. A mezőny a következő dekkekből épült fel:
Követők:
- Roxati céhtanács főtitkára (3 db – 1 Fairlight, 1 Raia, 1 Rhatt)
- A teknősök öregapja (epikus) (2 db – mindkettő Sheran)
- A Sárkányok úrnője (epikus) (1 db – Dornodon)
- Mennyek úrnője (epikus) (1 db – Elenios)
- Zu’lit familiárisa (1 db – Fairlight)
Szabálylapok:
- Semleges csatamező (4 db – 2 Tharr, 1 Dornodon, 1 Elenios)
- Életenergia (1 db – Fairlight)
- Zarknod bilincse (1 db – Leah)
- Zarknod börtönében (1db – Leah)
- Korlátozás (2 db – mindkettő Sheran)
Egyéb paklik:
- Lassan járj + A Sárkányok úrnője (1 db – Dornodon)
- Lassan járj + Melák, az óriás (1 db – Tharr)
- Kreátor követői + Az istenek hírnöke + Kragoru familiárisa (1 db – Leah)
- Kreátor követői + 7 törzs főnöke + Főparancsnok (1 db – Dornodon)
- Életenergia + Antimágikus rakshallion (1 db – Raia)
- Tábori adó + Az alvilág ura (1 db – Tharr)
Látható, hogy elég sokszínű lett a meta, kompenzálva, hogy a Sokszínűség tiltva van ezen a formátumon. Nem éppen meglepő, hogy az előzetesen a legerősebb pakliknak tartott Semleges csatamezőkből 4 is indult, a legjobb ellenpaklinak számító Főtitkárból pedig 3. Volt még 2 Korlátozás és 2 Életenergia is, amelyek szintén mező ellen a legjobbak. Ami engem leginkább meglepett, az a sok 2-3 lapos kezdés. Talán ebben nagy szerepe van a Mardakor ajándékozónak, amely káosz formátumon továbbra is használható.
Egyéb statisztika a Beholderes verseny előtt
Nézzük milyen arányban képviseltették magukat a színek:
- Dornodon (4 db)
- Sheran (4 db)
- Tharr (4 db)
- Fairlight (3 db)
- Elenios (2 db)
- Raia (2 db)
- Leah (2 db)
- Rhatt (1 db)
- Chara-din (0 db)
Dornodon fölénye talán nem meglepő, hisz előzetesen sokan jósolták az élmezőnybe, azon belül is a legjobb mezők közé. A mezős meta miatt nyilván megjelennek a Sheran-ra épülő Korlátozások, azonban a Tharr, a előző egyszínű beszámolókban nem nagyon bukkant fel, így az előkelő helyezése engem meglepett. A korábbi versenyeken már kiderült az is, hogy a sárga szín sem gyengélkedik ezen a formátumon, így a 3 Fairlight sem különösen meglepő. Ellenben a mezők közt jónak kinéző, az előző héten versenyt is nyerő Elenios szín csak 2 fővel képviseltette magát, ugyanúgy, ahogy a 2-2 indulót jegyző Raia és Leah is. Még Rhatt is megelőzte a lilát, amit senki nem érzett elég erősnek ahhoz, hogy azzal induljon. Bevallom én nézegettem itthon a börtön mellé, azonban végül a fekete gyűjtőgent és később a ködös paklit is jobbnak ítéltem meg nála. Sőt szerintem a Sheran is jobb szín a fent említett Zarknod szabálylap mellé, mint az őskáosz gonosz istene.
Lássuk, hogy alakult a verseny
A verseny 5 fordulós volt, amelyben egy játékos sem lett a végéig veretlen. Az első és a második helyezett játékosok egymás ellen döntetlent játszottak, így a másodlagos pontok döntöttek a végső sorrendről. Lássuk a végső helyezéseket:
- Mikulás Ádám – Roxati céhtanács főtitkára (Fairlight)
- Dönczi Krisztián – Semleges csatamező (Tharr)
- Benke Botond – Roxati céhtanács főtitkára (Raia)
- Erdei Kristóf – A teknősök öregapja (epikus) (Sheran)
- András Bence – Semleges csatamező (Tharr)
- Dönczi Eszter – Lassan járj + A Sárkányok úrnője (Dornodon)
A másik nehéz helyzet a bírói döntések. Mindig vannak egyszerű kérdések, azonban a profi játékosok szinte mindig képesek olyan szituációt vázolni, amivel az ember még sohasem találkozott. Éppen ezért különösen szeretem a nehezen eldönthető bírói kérdéseket. A szombati versenyen egy alkalommal sikerült 10 percen keresztül töprengenünk az alábbi kérdésen:
Az egyik játékosnak gyűjtőbe küldték a termomágikus indikátorát, ezért lebegett egy automatikus hatás a játékban. A másik játékos kijátszott egy Megtorlót, amire mielőtt létrejött volna ráfogott egy Térszaggatással. A kánter nem így nem jött létre az indikátor halálsikolya miatt. Mivel nincs több reakció, így ekkor létrejött a moa. A kérdés: Vajon megkapja-e a Megtorló az anti-mágiát ilyenkor?
Megoldásként végül azt találtam ki (többekkel egyeztetve), hogy a Megtorló a kijátszás után addig nem jön létre, amíg bárki reagálni szeretne rá. Ebben az esetben akart valaki,
emiatt nyílt egy reakció sor. Ebben egy Térszaggatással az egyik játékos megpróbálta megakadályozni a saját lényét. A kánter az indikátor miatt nem jött létre. Több lapkijátszás nem történt. Mivel reakció sorban voltak, így megnézzük mi történt a sorban visszafelé haladva. Ebből következik, hogy létrejön az indikátor automatikus reakciója, majd nem jön létre a Térszaggatás, s végül létrejön a Megtorló. S mivel ilyenkor már teljesül kijátszáskor „a nem jött létre lapod az ellenfél reakciója miatt„, ezért létrejön az anti-mágia is. Ez azonban nem csak az egyetlen vitatott eset volt, azonban meglehetősen sokat gondolkodtunk rajta.
Legközelebbi versenyek
Jövő héten lesz a Beholder Kft Egyszínű versenye, mely káosz formátumban lesz megtartva. Remélem ez a bejegyzés tud segítséget nyújtani a felkészüléshez. Ugyanezen a napon lesz a Kristályláz lapbemutatója. Ehhez nekem még néhány lap hiányzik, erről pontos listát a cikk végén találtok. Győrben, vagy Szombathelyen legközelebb talán májusban tartunk valamilyen megmozdulást, ha kimaradna a május, akkor júniusban bizton számíthattok rá.
S végül az a bizonyos lista:
- A jósnő kristálya (2)
- Az elsők hagyatéka (1)
- Burástya berzerker (2)
- Elbájolt xenomorf (2021) (2)
- Huraggin tüze (2021) (1)
- Kristályfluxus (2)
- Raquel haragja (1)
- Sötét angyal (1)