Posted on

by Robi

Akárhányszor elkészül egy interjú végső vágása, mindannyiszor nagy várakozással osztom meg ezt a nézőkkel. Kíváncsi vagyok rá, hogy egy-egy beszélgetés hogyan hat az emberekre, valamint arra is, hogy ez miképpen változtatja meg a csatorna nézettségét, valamint a feliratkozók számát. Minden beszélgetés más és más, de engem – ahogy Lipták Laci mondta – egyre inkább magával ragad a hangulata (ahogy ő fogalmazott a flow-ja). Aminek külön örülök, hogy egyre több olyan emberrel tudok beszélgetni, aki meghatározóak (vagy azok voltak) a szerepjátékos, kártyás, valamint a fantasy és sci-fi szubkultúra számára.

Gárdonyi Géza: Egri Csillagok

John Caldwell

Ebben a videóban Nemes Istvánnal beszélgettem. Számomra nagy öröm és egyúttal hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen fiatalkorom meghatározó könyveiből nem egyet ő írt. A beszélgetésből kiderült, hogy mindkettőnk életútja hasonlóan indult. Én egy kis vidéki városból – Lentiből – származom. Szüleim kereskedők, akik nagy szorgalommal dolgoznak ma is a lassan 30 éve vezetgetett kis boltjukban. Édesapám nagyon szeretett olvasni, így fiatalon sok könyvet összegyűjtött. A gyűjtményében javarészt western könyvek voltak, így aztán én is azon edződtem. Első meghatározó könyvélményként ötödikes koromban elolvastam Gárdonyi Gézától az Egri csillagok című regényt. Számomra ez volt az első olyan könyv, amit nem tudtam letenni.

Karl May és Cooper

Ezután kiolvastam Karl May, valamint Cooper összes western eposzát. Nem sokkal később kaptam meg húsvétra a Káosz szavát, amely annyira elvarázsolt, hogy azok után elkezdtem a fantasy könyveket keresni. Ez indított el az szerpejátékok felé is, s emiatt ismertem meg szerepjáték táborokban és rendezvényeken azokat az embereket, akiket mára az egész magyar szerepjátékos mozgalom nagy alakjainak tartunk. Jelen voltam Győrben a Sárkányszív-rohamokon, a Rúna táborokban, Codex táborban, TF találkozókon. Elmondhatom, hogy az akkori kor szinte összes nagyobb eseményén jártam. Elhatároztam, hogy igyekezni fogok mindenkit a közeljövőben megszólaltatni a csatornámon a HalfMoon sorozatban. Amennyiben van kedvetek kommentben írjátok meg, hogy kik azok, akiket szívesen látnátok, akikkel szívesen megnéznétek egy interjút!

John Caldwell: A Káosz szava

Mint említettem a mai napon Skandar Graun kitalálójával láthattok beszélgetést. Egészen pontosan ennek a beszélgetésnek az első részét, mivel majdnem 2,5 óra nyersanyag keletkezett. Nem nagyon tudtam, s nem is nagyon akartam megvágni ezt a beszélgetést, hiszen István annyira szórakoztató ember, s annyi érdekes történetet elmesélt, hogy nem lett volna szívem hozzá. (Mondjuk ez igaz több korábbi interjúalanyra is.) Fogadjátok szeretettel Nemes Istvánt, John Caldwellt, vagy épp Jeffrey Stonet (ki ahogy ismeri), Skandar Graun és a Káosz ciklus megalkotóját, Leon Silver kalandjainak elsődleges íróját. A második rész is elkészült, így hamarosan azt is láthatjátok a Bíborhold csatornán.

One Reply to “Beszélgetés Nemes István íróval (1. rész)”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük