[HKK] Roxat céhei megjelenés videók

(By Robi)

Itt van az ősz… azaz itt van a tél. Minden évben novemberben, ősszel jelenik meg a Hatalom Kártyái Kártyajáték legújabb kiegészítője, ami a tavalyi év végéről az idei év elejére csúszott. (A kiegészítőből több lapot is bemutattunk, az utolsó ilyen cikk ITT található.) A kiegészítő egészen pontosan a HKK 41-ik nagy kiegészítője, mely az 1995 óta íródó történelmében megjelent. Ezúttal 180 új (vagy épp felújított) lapnak örülhetnek a játékosok. A lapokkal együtt jelennek meg a tavalyi év talán legnépszerűbb HKK-s programjának, a Védnöki programnak a lapjai. Mivel nem titok, hogy részt vettem a programban, így a kiegészítőkkel megkapott lapokat is be tudtam mutatni a csatornán.

Frissen bontott versenyre készülve

Ez is lehetett volna a videó címe, mivel rengeteget gondolkodtam a videó tematikáján. Nyilván érdekes kibontani mind a 10 csomagot, azonban arra gondoltam, hogy csavarok egyet a bontáson, s úgy teszek, mintha elmennék a Beholder Kft frissen bontott versenyére (link itt, itt és itt), s az ott vásárolt boosterekből bontanék lapokat. Eredendően arra gondoltam, hogy ez egy fél órába bele fog férni, azonban sokat beszéltem a lapokról, s még egy paklit is összeállítottam belőlük, így aztán 1 órára nyúlt a hossza. Legközelebb igyekszem nem ennyire sokat beszélni. A maradék 6 csomagot is kibontom majd, tervek szerint egy live streamet fogok indítani a napokban a csatornán.

A kiadó ezúttal két frissen bontott versenyt is szervez, azaz egészen pontosan 3-at, ha az első napon a bontástól elkülönülve a tesztelők draftját is beleszámoljuk. Nézzük a két időpontot:

Január 22-i amatőr és profi verseny
Január 23-i amatőr verseny

Ezekhez a versenyekhez nyújt némi segítséget a felkészülésben az alábbi videó:

Védnöki program

Mint már említettem a védnöki program egy népszerű kezdeményezés volt, melynek keretében bizonyos feltételekkel be lehetett szállni különböző HKK-s lapok védnökségébe. Ezen belül lehetőség volt majd minden lapot védelembe venni. A lapok egy része versenyspoiler, egy nagyobb része régi, legendás lap, s van köztük egy-két szerelemlap is. A programban 44-en vettek részt. Mindenki kap a saját maga által védnökölt lapból 15 db-ot, valamint 2-2 db-ot mindenki máséból. A kártyákra lehetett új színesítő szöveget írni, az esetleges változásokat eszközölni a szövegben, esetleg új képpel kérni a lapot. (Ehhez volt a kiadónak néhány fel nem használt képe, valamint lehetett készíttetni sajátot grafikussal.) Mivel megkaptam a szettet a héten, ezért ezekről is készítettem egy videót, amit az alábbi linken tudtok megnézni:

Remélem mindkét videó elnyeri tetszéseteket. A maradék 6 boostert pedig egy live streamben kibontjuk hamarosan. Jó szórakozást

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük