Posted on

Beszámoló az RTT online tábor HKK előadásáról

By Robi

A Remeték Titkos Társasága (RTT) jó 1-1,5 hónappal a tervezett tábor előtt keresett meg engem Évinger Ferin keresztül, hogy nem lenne-e kedvem (igazából kedvünk) tartani egy Hatalom Kártyáiról (HKK) szóló elődaást az online tábor keretén belül. Erről előzetes reklámként írtam is egy cikket, amit ITT elolvashattok. Már-már állandónak számít a csatornán Szabó András (Bubu) is, akit miuán megkérdeztem erről ismét segítségemre sietett, s igent mondott a felkérésre. Így kezdtünk el egyeztetni Majoros Gergellyel az RTT táborok szervezőjével az adott témákról. Azt eldöntöttük, hogy a HKK mellett szót ejtünk a Bíborhold csatornáról is, ahol az elmúlt hónapokban elsősorban általam készített interjúkat láthattatok. Azonban az elsősorban a HKKról, mint játékról szerettünk volna beszélni.

El is kezdtük közösen Bubu-val összerakni a tematikát, amit Gergellyel folyamatosan egyeztettünk is. Végül kialakult egy elfogadható menetrend. Ezen belül a következő témákat érintettük:

  • A Bíborhold csatornáról – Számomra fontos volt, ha egy ilyen helyen megjelenek, akkor némiképp foglalkozzunk a csatorna működésével. Örömmel láttam, hogy a kommentek közt volt olyan hozzászólás, amelyben tudták, hogy ez a csatorna van és hogy én foglalkozom vele.
  • A HKK történelméről – 25 év hosszú idő. Beszéltünk a kezdetekről, hogy miképpen találták ki a játékot. Arról is szó esett, hogy milyen módon fejlődött az elmúlt évek alatt. Ehhez Balázs és Miklós által elmesélt anekdotákat is fűztünk.
  • A HKK 11-ik alapkiadása és bemutató versenye – Nem maradhatott ki a verseny promótálása, valamint a 11-es alapkiadásról a beszélgetés.
  • HKK új játékosainak lahetőségei – Alfa paklik, Dungeon ligák és Dungeon-ben vásárolható prekoncept paklik.
  • Nyugat-Magyarországi HKK-s találkozó – Mivel ekkor még az egyik legnagyobb HKK esemény előtt voltunk (amiről beszámolót remélhetőleg olvashattok az oldalon is) Bubu ismertette a talákozó programjait.

Mindent összevetve 1 órás időnket jól kitöltöttük némi technikai malőrrel fűszerezve. Remélem Gergely elégedett volt a programmal. A beszélgetésről készült videót ezúttal nem az én csatornámon, hanem a Remeték Titkos Társaságának youtube csatornáján tekinthetitek meg. Az alábbi linken el tudjátok érni a videót:

Köszönjük a meghívást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük