Posted on

by Robi

Az elmúlt hónapok nagyon sok elmélkedésre adtak lehetőséget. Gyakorlatilag folyton járt valamin az agyam, igyekeztem új ötleteket kitalálni. A honlap elindulása után azt gondoltam, hogy nem tudok majd miről írni, de szerencsére minden nap jön 1-1 újabb ötlet, mintha csak egy kapcsolót az agyamban bekapcsolt volna valami. Észre sem vettem, s az életem részévé vált, nagyon szeretek vele foglalkozni. Most is napok óta kavarog bennem egy gondolat, hogy írok a HKK-ról egy cikket, hogy miként éltem meg a versenyek elvesztését. Ahogy fogalmaztam magamban a gondolatot rájöttem, hogy gyakorlatilag olyan volt az érzés, mintha egy szeretett ember elment volna. Kétségbeesés, tagadás, harag… Én így éltem meg az elmúlt hónapokat:

1. Tagadás

Az első fázison tisztán és jól kivehetően mentem át. Március közepén a versenyek szervezői sorra jelentették be a versenyek törlését. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de azt éreztem, hogy ez nagyon nincs jól. Nevettem a boltok kifosztásán, nem vettem komolyan semmit. Éppen ezért nem igazán tudtam elfogadni, hogy egy “hülye” vírus belepiszkít az életembe. Úgy éreztem, hogy ez a vírus semmi, egyszerűen nincs ilyen. Nem szoktam influenzás lenni, ez egy újabb influenza, minek ezen lovagolni? Ha lenne is ilyen új influenza, erős vagyok, tuti nem kapom el, s ha esetleg mégis, akkor úgyis gyorsan kilábalok belőle. Közben jöttek a hírek: Leállhat a gazdaság! Az ország vezetői tényleg képesek egy ilyen egyszerű vírust túlreagálni? Ilyen sohasem volt, hogy leáll minden. Hamar rájönnek, hogy nincs semmi veszély, s az élet folyik tovább a megszokott medrében. Iskola bezárása? Ilyen biztosan nem lesz. Ki vigyázna a gyerekekre? Kijárási tilalom? Ne vicceljünk már, ez nem egy amerikai film.

Aztán jött a hír. Bezárják az iskolákat. Micsoda? Online digitális oktatás? Ki lesz otthon a gyerekekkel? Ez hamar meg fog bukni. Ezt nem tudják keresztülvinni. 1 hét, max 2, s minden rendben lesz. Nika már az elején leírta a véleményét, hogy törölnünk kellene a szombathelyi kiemelt versenyt! Ennek ellenére én makacsul hittem, hogy ezt a versenyt meg tudjuk tartani. Elvégre minden rendezvényt lemondtak az emberek. Simán lesz minden ujjamra egy kiadó helyszín, nem aggódtam. Aztán végül jött a hír kijárási tilalom holnaptól! Nem hittem el. Ez volt az utolsó szeg a verseny koporsójába. Elengedtem magamban, be kellett látnom: meghalt!

2. Harag

Minek van itt ez a betegség? Mire jó ez? Van egyáltalán betegség? Ez is csak a kormány egy újabb terve a szabadságjogok nyírbálására. Elkezdtem böngészni az alternatív hírportálokat, ott csak találok valamit. De hiába, mert a konteók sem nyugtattak meg, sőt egy világméretű összeesküvésről szóltak leginkább.

  • “Mi lesz így velem?”
  • “Hogy lesz ez most?”
  • “Mikor tudunk versenyt szervezni?”
  • “Hogy fogunk így HKK-zni?

Ezek a gondolatok zakatoltak körbe-körbe a fejemben. Hihetetlennek tűnt, hogy hónapokig nem lesz verseny. Nagyon nyűgös és nyugtalan voltam miatta. Mintha egy drogostól megvonták volna a napi adagját. Szinte fizikai fájdalomként éltem meg az elvonást. Mert ez szabályosan elvonási tünet volt. S ahogy a drogosnak is ajánlhatsz enyhébb drogot, amiről tudja, hogy közelébe sem ér szenvedélye tárgyának, úgy engem sem villanyozott fel a lehetőség, hogy mindketten itthon leszünk a fiammal, s játszhatunk orrvérzésig. Hiába lett volna lehetőség játszani, ennek ellenére az első 2 hétben elő sem vettük a kártyát. Mintha úgy könnyebb lenne…

Szerencsére közben tudtam, hogy a Bíborholddal van egy csomó dolgom, s hogy kellenek a HKK-s kontentek. Ez a tény elég hamar tudtosult bennem, ezért teljes gőzzel azon voltam, hogy tartalmat tudjak gyártani. A munkába tett energia jót tett a Bíborholdnak, s belül el tudta folytani a harag démonait…

3. Alkudozás

A harag bennem lecsengett elég hamar, s ekkoriban keresett meg Héthársi Áron a Lackey-val (azóta felvettem a Cocatrice programmal is egy videót Mátéval, igyekszem azt is hamar feltenni), így arra gondoltam, hogy legalább a lehetőséget meg tudom adni a közösségnek, hogy ne kelljen lemondani a HKK-ról. Újra lesz lehetőség kicsit leülni, versenyszerűen játszani. Alig vártam, hogy az online játékok dübörögjenek. Közben jöttek a draftolós esték, akkoriban Hofi szinte minden este szervezett egy draftot. Olyan volt mintha… De szerintem belül érezte mindenki, hogy ez messze van attól, amit a játék jelent, nem lehet igazán HKK-nak nevezni. Botival is játszottunk néha, de a dekkeket a móka jellemezte leginkbb, nem volt benne több, mintha leülnénk bármi mással elütni az időt. Érzetem ezt a dolgot most el kell engedni.

4. Depresszió

Ebben a fázisban igazából már nem akartam játszani. Egyáltalán nem érdekeltek a paklik, s a játék sem izgatott. Elfogadtam, hogy nincs, így az itthoni játékok komolytalan hülyéskedésbe mentek át. Egymás hibáit felnagyítva nevettünk 1 órácskát, amennyi időt a kártyára szántunk. Mindenféle Börtönök, Bilincsek, Kreátor követői dekkel, 5 lap, Ősi rúna, Ősi bölcsesség. Tábori adó. Elég széles repertoárt vonultattunk fel, s egyre elborultabb ötletekkel terrorizáltuk a másik rekeszizmát. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy tudtuk mostanság nem lesz verseny. A partikat hamar eluntuk, félretettük a kártyát. A Bíborhold videói és most már cikkei mellett az RPG felé fordultunk. Egyelőre lezártuk a kártyás tevékenységet, mert nem akartunk gondolkodni azon, hogy hónapok múlva hogyan tovább.

5. Az elfogadás

Ebbe a szakaszba is elértem. Közben élvezni kezdtem a cikkek írását, az új ötletek, videók megvalósítását, s bár tudom, hogy jó játék, el tudom fogadni, hogy jelenleg nincs kártya. Néha kicsit hiányzik, de ráébredtem, teljesen jól tudok nélküle élni, jelenleg egy csomó egyéb élvezetes tevékenység és új ötlet tölti ki a mindennapjaimat. Akárcsak a drogfogyasztó az elvonó után. Tudja, hogy jól érzi magát a kábítószer hatása alatt, de nem akar hozzányúlni. Persze, ha kap egy újabb adagot…

Hát itt tartok most. Az ötletek folyton pattannak ki a fejemből, elindult a FullMoon, aminek következő alanya Dönczi Krisztián lesz, ha elvállalja. (Ehhez kérem a segítségeteket! Írjátok le a kommentek közt, ha szeretnétek látni egy vele készült interjút, hogy lássa sokan vagytok rá kíváncsiak.)

Amire büszke vagyok, hogy immáron az interjúsorozat 3 részt tud maga mögött, s mivel én kíváncsi és érdeklődő ember vagyok, ezért arra jutottam, hogy ettől a sorozattól függetlenül elindul egy másik beszélgetős műsor a HalfMoon, ahol számomra érdekes emberekkel fogok interjút készíteni. Ezek az emberek nem kártyáznak, de a játékhoz, a fantasy-hez, sci-fi-hez, RPG-hez lesz kapcsolódása mindenkinek. 2 részt fel is vettem a héten, s mindkettő izgalmasra és érdekesre sikerült. Iszonyú nagy feltöltődés volt elkészíteni őket.

Ti végigjártátok a fenti fázisokat? Ha igen végigértetek rajta? Írjátok meg a kommentek között! Ha nem a HKK-n keresztül, hanem kedvenc társasotok, rpg-tek, vagy épp rendezvényetek elvesztése váltott ki belőletek hasonlót, arra is kíváncsi lennék.

4 Replies to “A gyász fázisai”

  1. DK-hoz: egy olyan játékos, akinek háromszor annyi profi pontja van, mint bárki másnak, egyszerűen nem maradhat ki egy hkk-val foglalkozó interjú – sorozatból!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük