
Az elmúlt másfél évben kicsit alábbhagyott a lelkesedésem a kártyajátékok iránt. Ez nem jelenti azt, hogy ne játszanék szívesen, azonban az szerepjátékok most is jobban megdobogtatják a szívem. Különösen akkor, ha egy szerepjáték versenyen, vagy csak egy szerepjátékos rendezvényen vehetek részt. Nem sűrűn fordul elő velem, hogy felkérést kapjak arra, hogy egy ilyen esemény alkalmával meséljek, azonban nemrég ez történt a Ratmayer jóvoltából. 2024. július 12-én este 18 órától ugyanis szerepjáték napot szerveznek, melyen egy Kult történetet fogok elmesélni.
Kult, azaz mire számíthatnak a játékosok?
Amikor Gregor felkért erre az eseményre napokig gondolkoztam, hogy milyen rendszert válasszak. A MAGUS-t és D&D-t azonnal elvetettem. Ennek az oka, hogy nekem a sötétebb történetek jobban fekszenek, mint a vidám, happy enddel kecsegtető hősi játékok. Felvetődött a Shadowrun is bennem (elvégre a saját csapatom is azt szeretne játszani). Itt azonban túl sok szabályt és infót kellett volna előzetesen átadni, a játékkal nem annyira képben lévő játékosoknak.

Szóba jöhetett volna még a Cthulhu hívása, ami nekem amúgy közel áll a szívemhez. S a sok ilyen tematikájú játék is azt támasztja alá, hogy sok ember szereti H. P. Lovecraft munkásságát. Itt már közeledtünk a végső döntéshez, hiszen erről jutott eszembe a Kult. A történet volt még kérdés, azonban ekkor eszembe jutott az első ilyen játékom, s úgy döntöttem, hogy annak a hátterét használom fel. Aúgy is szeretem a horror történeteket olyan eseményhez kötni, amelyek valóban megtörténtek a világban. Azt tapasztaltam, hogy az ilyen környezet segít átélni azt a tragédiát, ami azokban az emberekeben játszódott le, akik valóban átélték azt. Régebben meséltem Cthulhu-t a thaiföldi cunami idején, egy történetet a beszláni iskolatragédiáról, s készülőben van egy színházi tragédiát feldolgozó mese is. Így lett végül a Kult, s mivel úgy egyeztünk meg, hogy adott karakterek lesznek, ezért elkészítettem hozzá 12 különböző hátterű, játszható karakter. ABC sorrendbe tettem őket, s csak a hátterüket fogom itt bemutatni. Mivel játékosokhoz szól, ezért E/2-ben olvashatóak szövegek.
FIGYELMEZTETÉS!
Az alábbi karekterleírások több helyütt felkavaróak lehetnek. Ezek a karakterek csak egy játék szereplői, akik az átlagos szerepjátékos karakterektől sokkal sötétebbre lettek megírva. Ez egy játék, kéretik is e szerint kezdelni.

Alan Forge – újságíró

Washington DC-ben születtél Ron és Georgina Forge második gyermekeként. Van egy 2 évvel idősebb bátyjád (Tim), aki gyermekkorotok után is Washingtonban maradt. Itt dolgozik, mint egy galéria tulajdonosa. Van egy felesége Ruth és egy leánya Ines. Te azonban elköltöztél New Orleans-be, ahol munkát kaptál a Verite News nevű lapnál és feleségül vettél egy helyi lányt, Karen-t. Tőle született a most 3 éves Christie nevű lányod. Újságírónak tanultál, kiváló oknyomozó vagy. Valahogy mindig kiszagoltad a jó sztorikat, ezért sorra jelentek meg a jobbnál-jobb írásaid. A legjobb sztori – ami végül Purlitzer díjat is ért neked – egyben életed legsötétebb korszakának kezdete is lett. Magas rangú politikusok után nyomoztál, s ekkor botlottál bele egy titkos társaságba, melyek számos bűntényt követtek el a városban. Hiába történtek azonban bűntények a rendőrség nem nyomozott utánuk. A cikk leleplezett számos politikust, hatalmas felháborodást váltott ki, s több helyi vezető lemondott. A díjátadó után 3 héttel feleséged és gyermeked váratlanul eltűnt otthonról. Ekkoriban sokat vitáztatok, azt hitted a feleséged hazaköltözött, aztán egyre több gyanús dolog utalt arra, hogy elrabolták őket.
Ennek már egy esztendeje, s ezen idő alatt nem jutottál közelebb ahhoz a társasághoz, akik azóta is az árnyakban bújkálnak, s minden bizonnyal azért is felelősek, hogy a családod eltűnt. Az elmúlt időszak rengeteg rossz dolgot hozott, szerencsére a főnököd jó barátod és máig bízik benned.
Annabell Tame nővér – Jezsuita apáca
Szüleidet nem ismerted, ahogy a rokonaidról sem tudsz semmit. A nevedet is a jezsuita rend apácáitól kaptad. Vallásos nevelésben részesültél az egyház által működtetett árvaház jellegű iskolában. Tiniként lázadni kezdtél és állandóan kiszöktél az intézetből, hogy a környékbeli utagyerekekkel lógj. Együtt füveztetek és bandáztatok, bár valahogy mindig is féltél a fiúkkal való szexuális kapcsolattól. A közeli New Yorkban volt egy pszichiáter (Dr. Heinrich von Sauber), akinek kísérleteihez emberi alanyok kellettek. Így aztán megbízott néhány bűnözőt, hogy hozzanak neki az utcáról olyanokat, akik senkinek nem fognak hiányozni. A ti csapatotokra csaptak le, s mikor újra magadhoz tértél már valami régi kórház egy üres szárnyában voltál barátaiddal együtt. A német orvos pszichiátriai kísérleteit a barátaid nem élték túl, te azonban megúsztad azzal, hogy szemed látni kezdett olyat, amit másoké nem, ahogy füled is olyan zajokat hallott meg, amit mások nem (skizofrénia). Hogy miként szabadultál meg a láncaidtól és menekültél meg, nem igazán emlékszel.

Azonban élve kijutottál, s valahogy vissza is jutottál az árvaházba. A nővérek amennyire tudtak felgyógyítottak, azonban vannak maradandó sérüléseid. Ezután az egyik legjobb tanítvány lettél a renden belül. Soha többé nem szöktél meg a falak közül. Évekkel később beléptél a jezsuita rend apácái közé. Máig itt teljesítesz szolgálatot.
Chris Curtis – magánnyomozó

Apád (Edward) a helyi rendőrségről korán nyugdíjba vonult alkoholproblémái miatt. Vele hosszú ideje nem tartod a kapcsolatot, végtére is nem más, mint egy lecsúszott, alkoholista magánnyomozó. Anyád (Agatha) éppen ezért vált el tőle. Szóval kora felnőttkorodra a hősöd elbukott, s a család széthullott. Így sem anyád, sem nővéred (Madison) nem igazán örült annak, hogy te is beléptél a rendőrség kötelékébe. Fiatal járőrként társad és te egy drogkereskedő csoport fogságába kerültetek, akik nem szándékoztak volna életben hagyni titeket. Azonban a téged rögzítő kötél nem volt túl jól megkötve, így ki tudtál szabadulni, s még a szolgálati fegyveredet is meg tudtad szerezni.
Az ezt követő kavarodásból arra emlékszel, hogy lövöldözni kezdtetek, s egy lövedék eltalálta a társad (Jake) fejét, aki belehalt a sérülésbe. Mivel te néztél az ő irányába az első perctől úgy érezted, hogy te adtad le a végzetes lövést. A vizsgálat ugyan megállapította, hogy nem te végeztél vele, azonban úgy érezted, hogy a rendőrség inkább eltussolná az egészet. Így aztán küzdve a belső gyötrő lelkiismerettel ki is léptél a rendőrségtől. A bűntudatod miatt kezdtél inni, s mivel máshoz nem értettél végül kiváltottad a magánnyomozói vállalkozást. Van egy kis irodád a gettó szélén, ahol az egyetlen igazi barátod dolgozik az alkalazásodban, Lucy titkárnőként. Mivel sokszor vállalsz társadalmi munkában ügyeket, így az iroda nem megy túl jól. Az évek alatt amúgy is többször meggyűlt a bajod exkollégáiddal is, emiatt a hírneved sem éppen makulátlan. Édesanyád elhunyt rákban 3 éve.
David Pugnan – ex-katona
Családod harmadik generációs bevándorló család. Nagyapád lett először a sereg tagja, majd ezt az utat választotta édesapád is. Ennek megfelelően katonacsaládban nőttél fel. Apádat Erik-nek hívják, s a haditengerészet ezredese. Testvéreid, Barry és Dante minkdetten a seregben szolgálnak. Édesanyátok – Celine – francia származású, apátokkal akkor találkozott, amikor ő az Európában lakó rokonaitoknál járt. Éppen ezért, még te is Párizsban születtél. Felnőve te is – akárcsak később öcséid – a katonaságot válaztottad. A fordulópont az életedben az Öbölháború volt.

1991-ben az amerikai hadsereg felszabadító háborúba indult a közel-keleten Irak ellen, Kuvait felszabadításának érdekében. Volt egy Gary nevű gyermekkori barátod, aki szintén Irakba ment, mint katona. Azonban ő nem volt szerencsés, egy katonai autót ért rakétatámadásban halt meg. Így amikor a foglyokat a katonákra bízták csatlakoztál azokhoz, akik kínozták a hadifoglyokat. Egyet te magad addig kínoztál, míg könyörögni nem kezdett a halálért, s ekkor kegyetlenül végeztél vele. Miután a csapat lebukott, ezek után hadbíróságra kerültél, s így az emberek láthatták a tévében a szörnyűségeket, amit elkövettél. Ráadásul a katona attól a naptól fogva rémálmaid állandó szereplője lett. Bár nem emlékszel pontosan arra, hogy mi történt, azt tudod, hogy a haláláért te vagy a felelős. Néhány év múlva – hogy elviselhetőbbek legyenek a rémálmaid – először rászoktál a füves cigire, később a kokain jött. A mai napig – ha kiborulsz a nálad lévő anyaghoz nyúlsz. Katonaként mindig hordasz magadnál fegyvert. Ami a droggal egy veszélyes elegyet alkot. Egy két lábon járó időzített bomba vagy, aki ha bekattan veszélyes a környezetére.
Dr. Juliette Prudent – pszichiáter

Orvosi családba születtél, apád Jack, neves plasztikai sebész, édesanyád, Dolores gyermekorvos. Nővéred, Harmony kiváló belgyógyász, öcséd Luke pedig sebész. Nem csoda, hogy te is az orvosi pályára léptél. Egyész pontosan a nagy nevű Yale egyetemre jártál, pszichológiát, pszichiátriát tanulni. Az életed itt vett egy óriási fordulatot, ugyanis a hatodik félév végén barátaiddal bulizni mentetek, s az este végén betévedtetek az egyetem egy lezárt részén lévő épület pincéjébe. Itt olyan dologgal szembesültél, ami azóta is meghatározza az életed.
Láttal egy pókszerű, nagyjából tehén méretű csápos lényt, amely a csápjaival téged és barátaidat is megragadott. Úgy gondolod, hogy valahogy képes lehetett rá, hogy az elmédbe belelásson. A lényre haloványan emlékszel, de arra nem, hogy miképpen szabadultatok ki. Azóta tudod, hogy lényed egy részét abban a pincében hagytad. Később ugyanis kiderült, hogyhha egy fiúval komolyra fordul a kapcsolatod a fiút rövid időn belül meghal (baleset éri, beteg lesz, vagy bármi más okból). Évek óta nem volt komoly kapcsolatod, rettegsz attól, hogy mások életét tönkreteszi az „átok„, amit aznap szereztél abban a pincében. A legnagyobb baj, hogy az átok azonban folyton az utadba sodorja azokat a fiúkat, akiket képes lennél elképzelni társnak egész életedre, s ők is érdeklődnek irántad. Eddig 4 fiú halt meg így (Oliver, Randy, Sean és Brian). Mindegyikük halálért saját magadat tartod felelősnek, így aztán hiába vagy sikeres pszichiáter, a saját életed kész csőd, amit csak kokainnal lehet túlélni.
Dr. Roland Wise professzor – egyetemi tanár
Már kisgyerekként nagy jövőt jósoltak neked. Csodagyerekként tartottak számon az iskolában, így nem csoda, hogy végül kiváló eredménnyel végeztél az egyetemen. Ezt követően először középiskolában tanítottál, később – a következő egyetemi diploma után – az egyetemen folytattad. Itt találkoztál egy fiatalkori énedre emlékeztető ifjú diákkal, egy bizonyos Damien-nel, aki sokat mesélt neked okkult dolgokról, könyvekről, démonokról és varázslatokról. Nem igazán hittél neki, azonban mivel meggyőzőnek tűnt, így kutatásokba kezdtél. Ekkoriban került a kezedbe Albertus Magnus démonidézésről írt műve.Az egyik varázslatot kipróbáltad és egy kisebb démont sikerült a világunkra idézned, még ha csak rövid ideig is. Azonban ez a lény valahogy rád akaszkodott és kísérteni kezdett. Hamarosan kiderült, hogy egyéb nem kívánt mellékhatásai is vannak ennek az eseménynek.

Feleséged hamarosan rákos lett és elhunyt, szüleid 1 éven belül követték. Gyermekeid téged (és munkamániádat) vádolták anyjuk halálért, s mivel rájöttél, hogy a szeretteid a környezetedben meghalnak (átok), ezért igyekeztél is távolságod tartani fiaidtól. Mostanában rémálmok gyötörnek. Nappal kutatsz az után, hogy miképpen tudnál megszabadulni a nyakadba szakadt lénytől, miközben egyik cigiről gyújtasz a másikra. Azonban azt te magad sem tagadhatod, hogy ez az okkult világ vonzó a számodra.
Gabriel Lamb atya – katolikus pap

Apád és anyád (Newt és Evet) gonosz kultisták, akik sötét, természetfeletti hatalmakkal kötöttek paktumot. Kicsiként csak azt tudtad, hogy szüleik táncolni járnak egy holdfényes tisztásra, az erdőbe. Volt egy évvel idősebb bátyád, akit Lucius-nak hívtak, Mikor 10 éves voltál, egy nap váratlanul magukkal vittek titeket a szüleitek. A tisztáson sok beöltözött, maszkos felnőtt volt, akik szintén elhozták a saját gyermekeiket. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán nem emlészel pontosan. Kettőtök közül a szüleid valamiért Luciust választották. A torkát apád pengéje vágta át, míg anyád kivágta a szívét és beleharapott. Rémülten menekültél el a helyszínről és soha nem tértél vissza a családodhoz. Az egyház kebelén leltél menedékre, végül pap lett belőled. Testvéred halála óta irtózol a vértől. Emellett bűntudat is gyötör, bár tudatosan tudod, hogy nem te voltál a felelős.
Rémálmok gyötörnek, melybenújra és újra végigéled testvéred halálát. Valószínűleg ezzel van összefüggésben, hogy 2 éve titkos viszonyt folytatsz az egyik hívővel (egy Helga nevű nővel), akivel folyton a paráznaság bűnébe esel. Nem tudsz ellenállni neki, s kényszeresen keresed a lehetőséget, hogy együtt legyél vele. Mindkettőtök érzései tiszták, s látod, hogy őt is bántja a belső gyötrődésed. Egyikőtök sem tud szabadulni a kapcsolatból, így aztán nem tehetsz mást, mint hogy újra és újra megszeged az egyházi fogadalmadat.
Heather Wells – kórházi főnővér
Kiskorod óta élvezed az ellenkező nem kiemelt figyelmét. Már tizenéves korodban is folyton szexuális célzattal keringtek körülötted a férfiak. Gyermekként tehetséges sportoló voltál, még az ifi válogatottba is bekerültél. Azonban az edződ valami sötét, okkult dologba keveredett és ennek következtében 13 éves korodban egy ízben az edzés végén feltartott és a többiek távozása után egy áldozótőrrel rádtámadt. Szerencse, hogy édesanyád megérkezett, s megmentett a szörnyű végtől. Te elszaladtál és egy rejtekhelyről nézted végig, ahogy az edző a vízbe fojtja anyádat.

Ez olyan lelki sokkot okozott, hogy azóta nagyon félsz a víztől és édesanyád halálára nem vagy képes visszaemlékezni. Az események egyik későbbi következménye, amit a pszichológus sem tudott feloldani az lett, hogy képtelen vagy komoly, hosszú távú kapcsolatot kialakítani. Hogy kompenzálj elkezdted kihasználni a férfiak figyelmét, s megtanultad hogyan csábítsd őket az ágyadba, hogy aztán rövid úton szabadulj meg tőlük. Egyedül élsz, testvéreid szerint a végén még vénlányként halsz majd meg. Különösen aggódnak amiatt, hogy a munkamániád miatt szinte minden idődet a kórházban töltöd. Szerencsére az előmeneteled akadályok nélküli és főnővérként jól is keresel. A szerencsével amúgy sem áltál hadilábon sohasem.
Jacob Sanat – mentőápoló

Anyád (Amarilla) a detroiti fekete közösség egyik vezetője, aktivistája és jogvédője. Apád (Lawrence) egy baptista lelkész. Egyedüli gyermek vagy. Nem egy jóhírű környéken nőttél fel. A bandaháborúk állandóak voltak, sok ismerősöd halt meg fiatalon az utcán. Te iskolába jártál, ahol viszont a helyi vagányok (egy James nevű fiú vezetésével) igyekeztek pokollá tenni az életed. Egyik nap lefizettek egy srácot, aki elcsalt az erdőbe, ahol ők vártak rád. Ku-Klux-Klán ruhába öltöztek, megkötöztek és vagdosni kezdtek. Egy Norma nevű lány felbukkanásának köszönheted az életed, aki szembeszállt a fiúkkal és megmentett téged.
Kórházba kerültél, ahol sikeresen meggyógyítottak. Kiderült, hogy a fiúk több késszúrása is életveszélyes volt. Ezeknek a hegeit a mai napig viseled mind testede, mind lelkeden. Itt tapasztaltad meg az egészségügyi ellátás fontosságát és döntötted el, hogy ebben fogsz dolgozni. Amikor elvégezted a középiskolát, jelentkeztél mentősnek New Orleans-ba, ahova fel is vettek. Az „élmények” miatt amúgy is el akartad hagyni Detroitot. A mai napig dühös vagy megkínzóidra, ha találkoznál velük biztosan nem állnál jót magadért. (Ez különösen mély seb benned, mivel alapvetően megbocsátó vagy az emberekkel szemben.) Másik hátrány, hogy bőrszíned mellett meleg vagy, amit nem mersz felvállalni. Egy Adam nevű sráccal jársz titokban már fél éve.
Jessica Britt – háztartásbeli háziasszony
Anyád elvált alkoholista apádtól, akit 10 éves korod óta nem láttál. Hozzáment ahhoz a náci nevelőapádhoz, aki folyton mindenféle fehér hatalomról szóló összejövetelekt tartott a haverjaival. 14 voltál, amikor egyik ilyen összejövetel után 3 haverja ott maradt, s nevelőapád felajánlotta nekik a szüzességedet, akik éltek is a lehetőséggel. Életed legyszörnyűbb napja volt, bár magát az estét nem nagyon tudod felidézni, azt tudod, hogy nagyon mocskosnak érezted magad utána. Attól a naptól kerültél minden kontaktust Joseph-el és a haverjaival. Az esetről nevelőapád számolt be anyádnak jelentősen tompítva a történteken némi tapiról beszélve csak. Így aztán az egész titokká lett, melyről te sem szerettél volna beszélni. Azonban anyád sejthetett valamit, mert onnantóla lehetőséget is lezárta, hogy találkozz ezekkel az állatokkal. Az eset után kezdtél először önvédelemre járni.

Később egy barátnőd bemutatott Jin mesternek, aki megtanított a viperával harcolni. Erős, határozott nővé értél, aki tudja mit akar. Nicholas, a férjed egy gazdag családból származó környezetmérnök, kiváló keresettel. A legidálisabb választás volt neked. Hűséges, sokat keres, és nagyon keveset van otthon. Valamiért kényszeresen élvezed azt, ha idegen férfiakat tudsz elcsábítani, s velük szexuális kapcsolatot kialakítani. Több titkos szeretőd van, s mindig arról fantáziálsz, hogy lebuksz a férjed előtt, amit persze nem szeretnél. Kiváló érzéked van a gyermekekhez, szereted a sajátjaidat és barátnőidét is. Gyakran vigyázol rájuk, vagy viszed őket iskolába, edzésre.
Lydia Mills – egyetemi diák

Szerencsés csillagzat alatt születtél. Mindig ezt mondta a nagymamád – Nora – aki a csládod halála után egyedül nevelt fel téged. 6 éves voltál, amikor szüleiddel (Elvirával és Christophal) és testvéreddel (Aaron-nal) nyaralni indultatok. Az út hegyvidéken át vezetett, ahol megpillantottál egy szarvasagancsos férfit egy hosszú göcsörtös bottal a kezében. A férfi (ez neked meggyőződésed annak ellenére, hogy nem láttad) rámutatott az autóra, ami megcsúszott és 6 méteres mélységbe zuhant. Az autó összezúzódott és az egész családod ott lelte a halálát. Te azonban csodával határos módon sértetlenül megúsztad. Anyai nagymamádhoz kerültél (aki ekkor már özvegy volt), s ő nevelt fel téged. Szerencsére az eset nem hagyott a személyiségeden mély nyomot, vidám és energikus lánnyá cseperedtél.
Művészi és matematikában mutatott kivételes tehetséged révén bekerültél a Tulane Egyetem-re. Ide jött egy gyermekkori barátod Chloe is, s itt ismerkedtetek meg és költöztetek össze Barbarával, a másik lakótársaddal, akivel szintén jó viszonyt ápolsz. Mamád halála után ők segítettek neked felépülni, s igazából most már ők az egyedüli családod. A balesetről gyakran vannak rémálmaid, melyben minden esetben durvábbnál durvább véget érnek családod tagjai. Ezért nem mersz sötétben egyedül aludni. Szintén ehhez az esethez kapcsolódik, hogy félsz kapcsolatot kialakítani férfiakkal, mert úgy gondolod, hogy ezen keresztül az agancsos, vagy barátai rád találnának.
Molly Bride – rendőrnő

Kifejzetten nehéz gyermekkorod volt. Apád ivott, s amikor hazaért mindig erőszakosan viselkedett. Anyádat (Diana) és titeket a gyermekeit (Thomas, Armin és te) mindig megverte. Neked nem volt szerencséd, mert egyetlen lányként rajtad szexuális erőszakot is elkövetett. 13 éves voltál, amikor egyik ilyen estén eltört benned valami, s miközben apád éppen a földön fekvő édesanyádat rugdosta egy konyhából szerzett késsel többször megszúrtad. Apád ebbe halt bele. Bár volt némi jogi huzavona, végül nem ítéltek el téged. A folyamatos bántalazásból fakadó lelki sérüléseket végül Dr. Amanda Craig pszichiáter segítségével tudtad legyőzni. A terápia során a rossz gyermekkorod emlékeit úgy győzted le, hogy mélyen eltemetted magadban. Egészen egyszerűen nem vagy képes felidézni sem az abúzust, sem pedig apád halálát.
Miután rendbe jöttél, úgy döntöttél, hogy az embereket és a törvényt fogod szolgálni, így lettél rendőr. Kialakítottál egyfajta erkölcsi becsületkódexet, melyhez mindig tartod magad. A gyengék és elesettek mindig számíthatnak a segítségedre. Az őket ért bántalmazására, illetve nemi erőszakra kifejezetten rosszul reagálsz. A kollégáid a hátad mögött Pitbull Molly-nak hívnak, mert ha te hozol be egy bántalmazó embert, akkor tőled semmilyen kegyelemre nem számíthat. (Kifejezetten rosszul tolerálod az ilyen dolgokat.)
Lezáráshoz közeledve…
Látható, hogy minden szereplő hátterében szerepelnek negatív dolgok. Ezek a traumák (a játék szerint sötét titkok) egyfelől meghatározzák a karakterek motivációit, személyiségét és gondolatvilágát, másfelől fontosak a történet szempontjából. Ezek (és a hátrányok) kerülnek előtérbe a szereplő viselkedésébe, ha valami kibillenti őt a lelkivilágából. Remélem szórakoztatóra sikerült ez a cikk. Ne feledjétek, most pénteken szerepjáték nap a Ratmayer-ben!

Hasonló tartalmak korábbról:
- MAGUS – Kardok Ünnepe videó(k)
- Magus – Hős Históriák (verseny a Dungeonban)