Az oldalról

2019-ben éreztem úgy, hogy van elég mondanivalóm, így arra gondoltam, hogy saját csatornát indítok, melynek a neve Bíborhold lett. Ennek oka, hogy első találkozásom a fantasy médiumokkal ez az újság volt, s mindig sajnáltam, hogy végül megszűnt. (Azaz pontosabban átalakult Holdtöltévé, s az szűnt meg később.) Nekem a Bíborhold a 90-es évek egyik meghatározó fantasy újságja volt. Éppen ezért a csatorna – és természetesen emellett most már a biborhold.hu is – ennek a legendás újságnak a nyomdokain kíván járni. Az oldal helyet fog adni olyan írásoknak, amelyek illeszkednek a profiljába, s a stílusába. A csatorna egyéni ötlet alapján halad és fejlődik. Teljesség igénye nélkül mindennemű fantasy és sci-fi témával foglalkozik legyen az RPG, kártyajáték, társasjáték, rendezvények. Ezen kívül sorozatokkal és filmekkel is szándékozom foglalkozni, mivel mindig is nagy szerelmem volt a filmgyártás. (Ezért is kezdtem a filmipar után évekkel később Youtube videókkal foglalkozni.)

Amennyiben el szeretnél érni, abban az esetben az alábbi helyeken megtalálsz (Kérlek, hogyha tetszik a munkásságom, akkor iratkozz fel az alábbi oldalakon):

Mail: info[kukac]bebohouse[pont]hu

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.